Ezt is megéltük: online bokrétaünnepet tartottak

A KÉSZ Csoport kivitelezésében épülő Pillar irodaház érte el a legmagasabb pontját.

Elérte legmagasabb pontját a Dózsa György út legújabb irodaháza, ahol a járványhelyzetre való tekintettel online rendezték meg az iparágban hagyományos bokrétaünnepet. A KÉSZ Csoport 2021 júliusában adja majd át a Pillar irodaházat, a kivitelezés viszont már most két hónappal előrébb tart az ütemtervhez képest. Amikor elkészül az 50 ezer négyzetméteres épület, a KÉSZ Csoport már közel kétszázezer négyzetméternyi irodaház kivitelezésén lesz túl a főváros irodanegyedében.

A Pillar irodaház építése tavaly tavasszal kezdődött a mélyépítési munkálatokkal, a KÉSZ Csoport ezután 2019 őszén kezdte meg a szerkezetépítést. A létesítmény idén november elejére elérte legmagasabb pontját, aminek tiszteletére hagyományos, ám ezúttal mégis rendhagyó bokrétaünnepet tartottak, ugyanis

a megrendelő és a kivitelező szalagtűzésre felkért képviselőinek kivételével minden „jelenlévő”, még a napi szinten a projekten dolgozók is online csatlakoztak az ünnepléshez az egészségük védelme érdekében.

Sáray Zoltán, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. vezérigazgatója ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy irodaházat építeni mindig nagy kihívás a létesítmény városképformáló szerepe miatt, a jelenlegi rendkívüli helyzet pedig még tovább nehezíti a feladatot. A beruházás biztosan nem valósulhatna meg ilyen magas színvonalon, határidőre a kivitelező csapat szakértelme és elhivatottsága nélkül: „Nehezíti a feladatot a pandémia, de a csapat kitartóan dolgozott, vigyáztak magukra és egymásra, betartották az egészségvédelmi előírásokat, amit külön köszönök mindenkinek! Ráadásul büszkén mondhatom, hogy minden nehezítő körülmény ellenére két hónappal előrébb tartunk az ütemtervünkhöz képest. Mindehhez a kollégáim szakértelmén és elhivatottságán túl nagyban hozzájárul a beruházó GTC Ingatlanfejlesztő Zrt.-vel való példaértékű együttműködésünk.”

A szűk, városi környezetben megvalósuló 50 000 m2-es épület kivitelezése során 110 ezer m2 zsaluzott felület készült el, 4100 tonna betonacél és 36 ezer köbméter beton került beépítésre, miközben öt toronydaru dolgozott a helyszínen. Lenyűgöző számok és hatalmas munka, nem véletlenül fogalmaz így Robert Snow, a megrendelő GTC csoport igazgatóságának tagja, a GTC Hungary elnöke: „A GTC Magyarországot nagy örömmel tölti el, hogy a Pillar irodaépület generálkivitelezését a KÉSZ Csoport végzi. Egy olyan professzionális vállalattal dolgozhatunk együtt, amely kiváló és megbízható partnerként a határidőket szem előtt tartva elősegíti, hogy az épület megfelelő időben elkészüljön. Nagyon lelkesek vagyunk, hogy az ExxonMobil a teljes épületet bérbe vette, és arra törekszünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást és irodai környezetet biztosítsuk számukra.”

„Az ExxonMobilnál izgatottan várjuk a 2022 elejére tervezett költözést az új épületbe, és nagyon örülünk, hogy a kihívásokkal teli időszak ellenére az építkezés a tervezettek szerint halad. A több mint 2000 munkavállalónknak az új iroda kiváló környezetet fog biztosítani, elősegítve az együttműködést és a szakmai fejlődésüket. Ez a stratégiai befektetés cégünk elkötelezettségét tükrözi budapesti Globális Üzleti Központunk iránt” – emelte ki Jeroen Kirschbaum, az ExxonMobil Hungary ügyvezető igazgatója.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Közös kutatás-fejlesztésbe kezd a Szegedi Tudományegyetem és a KÉSZ Csoport

Közös kutatás-fejlesztésbe kezd a Szegedi Tudományegyetem és a KÉSZ Csoport

Összehangolják az oktatást és a munkaerőpiaci helyzetet.

Új irodatömb építését kezdték meg a Dózsa György úton

Új irodatömb építését kezdték meg a Dózsa György úton

A Pillar irodaház 2021 végén készül el barnamezős beruházásként.

Több hely a kézilabdának

Több hely a kézilabdának

Tatabányán elkezdődött a tornacsarnok építése, melyen ahol a pályát a diákok és az utánpótlás-nevelés résztvevői is használják majd.

Hirdetés