Kulturális, hitéleti és családi programok péntektől.

Kulturális, hitéleti és családi programokkal készül az őszi zsidó ünnepekre augusztus 27-től szeptember 5-ig az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. A Zsinagógák hete augusztus 27-én a Vörösmarty utcai zsinagóga újranyitó ünnepségével kezdődik.

A nyitóünnepség után, augusztus 29-én, vasárnap az egésznapos sóletfesztivál az Újbudai Parkszínpadon, melynek családi programjai a szervezők szerint a legszélesebb közönség érdeklődésére tarthatnak számot. A napot Alex Clare londoni születésű soul énekes-dalszerző, majd Nissim Black, amerikai haszid zsidó rapper koncertje zárja. 

Ugyancsak 29-én tartják az újbudai zsinagóga megnyitóját. A nyitóünnepség szintén az Újbudai Parkszínpadon kezdődik, ahonnan az új tóratekercs utolsó betűinek beírása után a közösség tagjai együtt vonulnak át a zsinagógába. 

A főváros második világháború előtt utolsóként átadott, egykor impozáns, ezer embert befogadására képes zsinagógája a háború után gyülekezet nélkül maradt, majd a hatvanas évek második felében jelentősen átalakították, és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) székháza lett. Az Emih az épület 3. emeletén alakított ki újra imateret.

Szeptember 2-án az idén 200 éves óbudai zsinagógában bemutatják a bicentenáriumra kiírt pályázat győztes színművét, Hollós Csaba Mose Munz lajtorjája című egyfelvonásosát. A Zsinagógák hete programsorozat záróeseménye az átalakított és kibővített újlipótvárosi Zsilip központ megnyitója és az ott megrendezett családi nap.

A programokról bővebb információ a zsinagogakhete.hu oldalon olvasható. (Fejléckép: az Újbudai Zsinagóga felújítási terve)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

VILÁG-VÁROS

VILÁG-VÁROS

Közép-Európa zsidó képzőművészeti kistükre.

Stratégiai zöldterület-fejlesztés Újbudán

Stratégiai zöldterület-fejlesztés Újbudán

A Tájépítészeti Nívódíjas tervet a szerzők mutatják be.

Könnyed és díjnyertes vonalrajz

Könnyed és díjnyertes vonalrajz

A Nanavízió Pro Architectura Újbuda díjas épülete.

Hirdetés