Hirdetés

Második alkalommal adják át a díjakat

Négy főből álló lelkes szervezői csapat, 30 cég anyagi támogatása, tucatnyi segítő ember lelkesedése, tanácsadása, eredményeképpen második alkalommal oszt szét a Magyar Tájépítészek Szövetsége több mint 5 millió forintnyi nyereményt tájépítész tervezők között.
 


Az egyik legdinamikusabban fejlődő tervezési szakterület ma a tájépítészet. A jogszabályi változások, az EU-s támogatások majdnem folyamatos jelenléte, a döntéshozók hozzáállásának változása, és a klímaszorongás mind azt eredményezik, hogy tájépítészetről egyre több szó esik.

A Tájépítészeti Nívódíj azzal a céllal jött létre, hogy a tervezők díjazásán túl minél szélesebb közönség lássa és ismerje meg, kik állnak egy-egy közterület rehabilitációja, egy park létesítése, vagy egy bonyolult, környezetünk pozitív változását elősegítő kutatási, tervezési munka, vagy éppen egy város zöldfelületeinek fejlesztése mögött.


A TÁJÉPÍTÉSZEK, akik idén 10 kategóriában indulhattak megvalósult projektjeikkel:

  1. Kisméretű és speciális projektek
  2. Magán-, és társasházi kertek, lakóparkok, lakótelepi rekonstrukciók.
  3. Játszóterek, sportpályák.
  4. Iparterületi, egyéb nagy területet érintő speciális funkciójú projektek, barnamezős beruházások. Irodák környezete, intézményi területek, iskola-, óvoda kert, múzeumkert, tematikus parkok.
  5. Turizmus, vendéglátás kertépítészeti projektjei.
  6. Városi parkok, közkertek.
  7. Közterek, sétálóutcák, sétányok.
  8. Örökségvédelmi projektek, történeti kertek, emlékhelyek kialakítása, helyreállítása.
  9. Nagy léptékű elméleti munkák - városrendezési, településarculati projektek, élőhelyvédelmi-, ökoszisztéma védelmi-, tájképvédelmi-, tájhasználati, természetvédelmi, környezetvédelmi projektek. Élőhely rehabilitációk, átfogó turisztikai koncepciók, mezőgazdasági táj rehabilitációja.
  10. Oktatói, tudományos, kutatói, szabályozási, törvényalkotási munkák: innovatív oktatási anyagok, publikált kutatási munkák, szakértői munkák, államigazgatási, közigazgatási szakmai tevékenység. A kategóriában már publikált anyaggal, bevezetett oktatói tartalommal, életbe léptetett, hatályos szabályozási munka.
     


A tavalyi év után az idei díj objektje egy újabb, színes egyedi tervezésű tárgy, amelyet ünnepélyes gála keretében adják át a fenti tíz kategóriában.
 

IDŐPONT: 2023. november 30. / kapunyitás/kiállítás 14.00, gálaest 18:00
HELYSZÍN: a MATE (volt Kertészeti Egyetem) Villányi úti campusának „K” épülete – 1119 Budapest, Villányi út 35-43.

 

Akik nélkül idén nem ünnepelhetnénk:

Kategóriaszponzor-kiállító cégek: Eticon Kft., Ganz HYDRO Kft., Green Tech Concept Kft., Magyar Turisztikai Ügynökség, Market Építő Zrt., MMcité hu Kft., Profi Partner 2003. Kft., Semmelrock Kft., Viastein Kft., VPI Design Kft. Kiállító cégek: A Beton-Viacolor Térkő Zrt., ACO Kereskedelmi Kft., Agrofutura Magyarország Kft., Argomex Építészeti és Kereskedelmi Kft., GAPHOS Engineering & Media Bt., BUDAPESTPAD, Citystonedesign Kft., De Bonum Kft, Faberland Kft., Friedl Steinwerke GmbH, HBHungary Kft., Ilona-malom Műhely Játszótérépítő Bt., KIEPENKERL Gmbh, KK Kavics Beton Kft., Leier Hungária Kft., Magyar Kertörökség Alapítvány, Mixtura Kft., Nyester Kft., Plyduct Nyrt., Proludic Kft., Royal-Kert Kft., S-Tér Kft., TerraWay Magyarország Kft.,

Támogatók: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Építési és Közlekedési Minisztérium, Nemzeti Együttműködési Alap, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Everling Kft.(különdíjak) Viaplant, JANA
 


A GÁLÁRA SZERETETTEL VÁRNAK MINDEN KEDVES ÉRDEKLŐDŐT!
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fókuszban a játszóterek

Fókuszban a játszóterek

Játszótérépítészeti konferencia a FUGA-ban

A tájépítészet játékosa

A tájépítészet játékosa

Takács Edvárdot, az Év Tájépítészét és közönségdíjasát a gálán az OCTOGON szerzője méltatta.

Stratégiai zöldterület-fejlesztés indult Újbudán

Stratégiai zöldterület-fejlesztés indult Újbudán

A terv készítői közül Mohácsi Sándor, dr. Takács Dániel és Reith Anita válaszolt a kérdéseinkre. 

Hirdetés