Minden idők legnagyobb Norman Foster kiállítása

Hirdetés

A párizsi Centre Pompidou-ban most az építészeté a főszerep: megnyílt az augusztus 7-ig látható Norman Foster munkásságának szentelt retrospektív kiállítás, amely a brit építész rajzait és modelljeit állítja ki az elmúlt hat évtizedből. Foster mintegy 130 projektjét mutatják be, köztük a Hong Kong and Shanghai Banking Corporation székházát, a Hong Kong International Airportot és az Apple Parkot.

 

 

„Ez a kiállítás a fenntarthatóság és a jövő előrejelzésének témáit követi nyomon. Az évtizedek során arra törekedtünk, hogy megkérdőjelezzük a konvenciókat, újra feltaláljunk épülettípusokat, és bemutassuk a természet által inspirált fény és könnyedség építészetét, amely a környezettudatosság mellett az örömről is szólhat” – nyilatkozta Foster. 

 


A 2200 négyzetméteres kiállítás első termét Foster vázlatainak és rajzainak szentelték.

„Számomra a tervezés mindig egy vázlattal kezdődik, majd a kommunikáció eszközeként folytatódik, amely a stúdióban, a gyárakban és végül az építkezésen fejeződik be. 1975-ben kezdtem el azt a szokást, hogy egy A4-es jegyzetfüzetet hordok magammal vázlatkészítéshez és íráshoz – ezekből egy válogatás látható a központi szekrényekben, amelyeket a személyes rajzaim vesznek körül a falakon” – mondta el az építész.

 


A kiállítás egy nagy térben folytatódik, amelynek válaszfalai hét témára tagolódnak: Természet és urbanitás, Bőr és csontok, Függőleges város, Történelem és hagyomány, Tervezés és hely, Hálózatok és mobilitás, valamint Jövőbeli perspektívák. Saját munkái mellett az építészt inspiráló alkotásokat is installáltak a tárlaton: többek között Ai Weiwei kínai művész, Fernand Léger francia festő, Constantin Brancusi román szobrász és Umberto Boccioni olasz festő műveit, sőt még autókat is, amikért szenvedélyesen rajong az építész. 
 


Forrás: Dezeen
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Budapest után idén újra megrendezik Pozsonyban is a Határtalan design kiállítást és rendezvénysorozatot

Budapest után idén újra megrendezik Pozsonyban is a Határtalan design kiállítást és rendezvénysorozatot

A 20 éves múltra visszatekintő Határtalan design második alkalommal mutatkozik be Pozsonyban. A Bratislava Cultural Summer Fesztivál hivatalos programjában is szereplő eseménysor a város egyik legfontosabb kiállítóhelyén, az Umelka Galériában látható július 13. és augusztus 10. között. 

Három művészeti terület friss diplomásai mutatkoznak be alkotásaikkal a METU júliusi diplomakiállításain (X)

Három művészeti terület friss diplomásai mutatkoznak be alkotásaikkal a METU júliusi diplomakiállításain (X)

Három budapesti helyszínen mutatják meg alkotásaikat a végzősök a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) diplomakiállításain 2024 júliusában. 

Glasstec 2024: az üvegipar legfontosabb szakvásárát rendezik ősszel Düsseldorfban (X)

Glasstec 2024: az üvegipar legfontosabb szakvásárát rendezik ősszel Düsseldorfban (X)

Idén is lesz glasstec, ahol a karbonsemlegesség és a digitális üvegipari technológiák is fókuszba kerülnek.

Hirdetés