A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közbeszerzési pályázatot írt ki az új Duna-híd környezeti vizsgálatára.

Vác és térsége mellett a Dunakanyar lakóinak érdekét is szolgálja majd az új átkelő, amely az M2-es autóutat a Szentendrei szigeten keresztül köti össze a 11-es főúttal. Mivel a Duna minkét partján jelentős ipari létesítmények működnek, a beruházás hozzájárul az ország gazdaságának további erősítéséhez, jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára a minisztérium közleményében.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, Vác országgyűlési képviselője a közleményben hozzátette, ahhoz, hogy Vác és a környező települések gyorsabban fejlődjenek, gyorsabb közlekedési lehetőségek kellenek, és fontos az új híd is.

"A kormány a tavalyi év végén biztosított összesen 82 milliárd forintot hetvennégy újabb gyorsforgalmi, főúti, települési elkerülő, csomóponti és hídfejlesztés előkészítésére. A megkezdődő előkészítések 3000 ezer milliárd forint értékű közútfejlesztés alapjait teszik le. Ide tartozik az elmúlt években Vácig elért M2 folytatása az országhatárig és a váci Duna-híd is" - idézte Schanda Tamást az ITM közleménye azzal kapcsolatban, hogy a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közbeszerzési pályázatot írt ki az új Duna-híd környezeti vizsgálatára.

Az ITM közleményéből kiderül, hogy a nyertes ajánlattevő döntéselőkészítő tanulmányt, tanulmánytervet és környezeti hatástanulmányt készít. Ezzel a tervezési munkával megindul a Szentendrei-szigetet és a Duna mindkét ágát átívelő közlekedési folyosó előkészítése. Fontos lépés ez annak érdekében, hogy a sűrűn lakott, leterhelt úthálózattal rendelkező térségben egy eddig hiányzó új útkapcsolat jöjjön létre Esztergomtól Gödöllőig. A híd megépítésével gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés Budapest északi vonzáskörzetében.

Az ajánlatok benyújtásának határideje 2021. május 27. A tanulmányok elkészítésére a tervezőnek 20 hónap áll rendelkezésére, így a környezetvédelmi engedély megszerzése 2023 első felében várható.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy szocialista művelődési ház új élete

Egy szocialista művelődési ház új élete

Ötletpályázat a váci Madách Imre Művelődési Központ bővítésére.

Megkezdődnek a váci Duna-híd előkészítő munkái

Megkezdődnek a váci Duna-híd előkészítő munkái

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közbeszerzési pályázatot írt ki az új Duna-híd környezeti vizsgálatára.

Egy 430 tonnás puzzle helyreillesztése

Egy 430 tonnás puzzle helyreillesztése

68 év után új vasúti nyomvonal a Duna felett.

Hirdetés