Hirdetés

Leltár vol. 36. június 9-én a KÉK-ben.

A Magyar Építészeti Múzeum tervpályázat eredményhirdetésén rangsorolás nélküli díjakkal és kiemelt megvételekkel díjaztak 12 pályamunkát, de az eredményen hosszan tipródó zsűri első díjat végül nem osztott. Azt ígérik, hogy a jövőben újra kiírják ugyanezt a pályázatot. A helyszín és feladat nagyon komplex, talán jót is tesz az ügynek még egy kör gondolkodás.

Mindenképpen dicséretes, hogy egy ilyen szép tervezési feladatra nyílt pályázat útján választanak tervezőt, lehetőséget teremtve ezzel a széleskörű párbeszédre. A témával kapcsolatos minden kikívánkozó gondolatnak felszínre kell törnie, és vitasorba kell állnia. Talán egyszer a sok vélemény beépülhet a szinergikus végkifejletbe.

A nyertes tervek az MMA szervezésében bemutatásra kerültek. Ezen az estén olyan terveket láthat a közönség, amelyek egy szakmai diskurzus alapját képezhetik és alternatív lehetőségeket tárnak fel.

Előadók:

  • Studio Nomád
  • Budapesti Műhely
  • Paradigma Ariadné
  • Studio Kőszeghy


A beszélgetést június 9-én csütörtökön, a KÉK Kortárs Építészeti Központban (1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.) rendezik meg.
 


További információk az esemény Facebook–oldalán.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hamarosan újra Budapesti Építészeti Filmnapok

Hamarosan újra Budapesti Építészeti Filmnapok

2024-ben, a 16. évadban az emberi történetek kerülnek fókuszba.

Sokszínű örökségünk | KÉK Budapest100

Sokszínű örökségünk | KÉK Budapest100

A KÉK Urban Talks sorozatának következő eseménye, 2024. február 22-23-án kerül megrendezésre

Az 50 a legújabb 100

Az 50 a legújabb 100

A Budapest100 bemutatja: a ‘70-es évek

Hirdetés