Hirdetés

Hallgatói munkák kiállítása az Igmándi erődben.

Élnek-e a kövek? Egyes filozófiákban létezik ásványi létforma, és ha tényleg van ásványi létezés, akkor azon belül a kövek, a faragott kövek talán a legmagasabb rendűek. És ha reinkarnáció is van, akkor a faragott kövek, az Országház kövei, amit a valamikori felújítás során kiselejteztek, és itt hevertek az Igmándi erődben, Komáromban, 2024 őszén egy magasabb létformában reinkarnálodtak a Lakóépülettervezési Tanszék hallgatói terveinek kiállításán.

Még egy csavar a történetben, hogy a hallgatói terveket nem a frissen felújított Csillagerődben állították ki, nem is a Monostori erőd valamelyik kiállító termében, hanem a mostoha gyerek, az erődrendszer legkisebb részében felújított Igmándi erőd, két teljesen felújítás nélküli termében. Ebben a két teremben láttak fantáziát a kiállítás megálmodói, Nedeczky Zsolt és kollégái. Először nem is értettem, hogy miért ezt a helyszínt választják, de aztán világos lett számomra, hogy olyan kiállítást akarnak létrehozni, ami maga is egy műalkotás, és akár utat is mutathat az erőd későbbi hasznosításában.

Az erőd ezen részét raktárnak használták, valami úton-módon idekerültek az Országház felújítása során kiselejtezett, kopott, törött faragott kövei az épületnek. A kiállítási installáció így egyesít három építészeti világot, az Országház neogótikus köveit, a XIX. századi hadmérnöki építészet egyszerű, de gyönyörűen precíz boltozatos tereit és az építészhallgatók egészen friss, fantasztikusan mai terveit.

A hosszirányú boltozatos termek közepén, a boltozat csúcspontja alatt egy légiesen könnyű szerkezeten, minimális tartószerkezettel „lebegnek” a tervek. Az egész olyan mintha valami különös „földöntúli erő” tartaná a levegőben a kiállítási tablókat. Ezt a hatást erősíti a világítás is, mely szintén ennek a szerkezetnek a része.

A terem oldalfala mentén, a faragott köveken találhatók a tervekhez tartozó makettek. Ahogy a makettek finoman lebegnek a kövek felett, az talán a kiállítási installáció legszebb elemei. Nem egyszerűen ráhelyezték a maketteket a szabálytalan felületű faragott kövekre, hanem egy egyszerű, de nagyszerű szerkezettel, csavarszárakkal és léckerettel lebegtetik a kövek felett. Így válik egységes kompozícióvá a hadmérnökök tökéletes arányú tere, a magyar történelem és építészettörténet fontos, de elfeledett kövei és a kiállítási installáció az egész gyönyörű történet főszereplőivel, a hallgatói tervekkel.

Egyeztetéseinknek és reményeink szerint az installációt az erődöt kezelő szervezet állandó kiállításra fogja használni. Így kerültek az elfeledett alvó kövei az Országháznak egy magasabb „létformába”, és szolgálják holtukban is magyar építészetet egy gyönyörű kiállítási installáció részeként.

A szöveg írója Siklósi József Ybl díjas építész, Komárom főépítésze.

Kiállítás Kurátora:
Nagy Márton DLA
Nedeczky Zsolt

Kiállításterv: Nedeczky Zsolt

Grafika: Máthé Dóra

A kiállítás építésében segítettek:
Heim Balázs
Hudy Balázs
Kovács Balázs
Lázár Dániel
Tibold Sára
Szakonyi Luca
Szederkényi Lukács
Uherkovich Gál
Vass Levente

A kiállítást támogatta:
Komárom Városa
Monostori Erőd Nonprofit Kft.
Magyar Művészeti Akadémia

Lakóépülettervezési Tanszék oktatóinak közreműködésével létrejött terveket mutattak be:
Dankó Zsófia DLA
Falvai Balázs DLA
Hild György DLA
Jancsó Miklós DLA
Mándoki Réka PhD
Nagy Márton DLA
Perényi Tamás DLA
Sugár Péter DLA
Török Dávid DLA
Varga Tamás DLA
Weiszkopf András DLA




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Akik csúcsra járatják a makettkészítést!

Akik csúcsra járatják a makettkészítést!

A Modelart Presentation maroknyi csapata Sopronból hódítja meg a világot – ha makettről van szó, náluk nincs lehetetlen. Interjú!

Legótelep

Legótelep

A háborúkban megerőszakolt nők méltó emlékhelye

A háborúkban megerőszakolt nők méltó emlékhelye

Makettkiállítás 2.0 a Virág Benedek Házban.

Hirdetés