Egészen november közepéig látogatható a debreceni kiállítás, mutatjuk a részleteket.

Amellett, hogy a MODEM Project Space egyik fontos feladata, hogy fiatal debreceni és külföldi művészeknek biztosítson megmutatkozási lehetőséget, legalább ennyire jelentős az a törekvése is, hogy a várossal mint kulturális egységgel foglalkozó, akár interdiszciplináris művészeti projekteknek adjon teret. Ez utóbbihoz tartozik az Intézményfikciók is, mely egy utópisztikus utazásra, egyfajta gondolatkísérletre invitálja a látogatókat, hiszen a témája egy debreceni művészeti kar lehetősége. 

2023 szeptemberében a MODEM és a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének együttműködésében mesterszakos építész hallgatók egy kurzus keretén belül foglalkoztak azzal, hogy a művészeti kar épülete a város melyik területén és milyen formában valósulhatna meg. 

A projekt egyik kiindulópontja az a belátás volt, hogy Magyarország kultúrtörténeti szempontból fővároscentrikus. Ezért is érdemes minél nagyobb figyelmet fordítani a vidéki művészeti karokban és művészeti létesítményekben rejlő potenciálokra, ezek esetleges fejlesztésével pedig létrehozni egy minél sokszínűbb hazai kortárs művészeti intézményrendszert. Feltevésünk szerint egy debreceni művészeti kar létrejötte határozottan erősítené a város hazai és regionális társadalmi és kulturális pozícióját. 

Lényegesnek gondoltuk ebben a témakörben megkérdezni azokat a szakembereket is, akik aktívan alakítják Debrecen művészeti életét, így az építészeti elképzelések mellett az ő válaszaikat is megismerhetik a látogatók. A kiállítás november 17-éig látogatható a MODEM-ben, hétfő kivételével minden nap 10:00-18:00 között.

Kurátorok: Don Tamás, Szentirmai Tamás 

Kiállítók: Andirkó Máté Levente, Kerti Ábrahám Szilveszter, Tőtős Kriszta Edina, Kaponyás Klaudia Kármen, Illyés Anikó, Markos Zoltán Bence, Bodorkos Diána, Jakab Kincső, Garai Zsolt, Vékony Cintia Ágnes, Szilasi László, Tóth Marcell

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Kolozsvári Magyar Napokon is láthatóak lesznek a METU művészhallgatóinak munkái

A Kolozsvári Magyar Napokon is láthatóak lesznek a METU művészhallgatóinak munkái

A 15. Kolozsvári Magyar Napokon a Sapientia EMTE Kolozsvári Karával együttműködésben több eseményt is szervez a Budapesti Metropolitan Egyetem. 

Tervbemutató: ilyen lesz a Református Egyetem új campusa

Tervbemutató: ilyen lesz a Református Egyetem új campusa

„A Református Egyetemváros térformálásának alapja a teológiai értelemben vett gyülekezeti elv, a protestáns hit és szellemiség mentén az egyetemi oktatás gyakorlati igényei határozzák meg az építészeti megformálást.” A nyertes pályaművet a tervezők, azaz az Archikon építészeinek írásával mutatjuk be.

Romkocsma helyett kreatív közösségi teret alakítottak ki a debreceni Szárító Műhelyből

Romkocsma helyett kreatív közösségi teret alakítottak ki a debreceni Szárító Műhelyből

A debreceni Tímárház Szárító Műhely jól példázza, milyen átalakulások zajlanak napjaink építészetében. Cikkünket a 190-es, 2024/2-es lapszámból közöljük.

Hirdetés