Az Ybl-díjas építész 85 éves volt. 

Életének 85. évében elhunyt Rimanóczy Jenő Ybl-díjas, Budapestért díjas, az MMA Építőművészeti Tagozat díjával kitüntetett építész, a magyar építészet egyik meghatározó alakja, a Rimanóczy-építészdinasztia utolsó szakmagyakorló tagja. Ő volt az, akinek a magyar építészet az első 50 wikipedia szócikket köszönheti.

Óbudai kísérleti lakótelep, 1961.Törökvész úti óvoda és bölcsöde, 1978.

Egyetemi évei előtt három évig a Közlekedésüzemi Épülettervező Vállalatnál mint rajzoló helyezkedett el, később segédtervezői tevékenységet végzett. 1953–1958 között a Budapesti Műszaki Egyetem Építőművész szakát végezte el. Egyetemi évei alatt a LAKÓTERV-ben is dolgozott. Az egyetem elvégzése után, diplomaterve alapján felvették a Magyar Építőművészek Szövetségének Mesteriskolájára (mestere dr. Szendrői Jenő volt). Így került az Ipari Épülettervező Vállalathoz, ahol 1958–1978-ig dolgozott, tervezői, osztályvezetői, majd irodavezető-főmérnöki beosztásban. Az IPARTERV-ben számos tervezési munkában vett részt. 1963-ban kormánykitüntetésben – Munka érdemérem – részesült a VERTESZ irodaház tervezéséért. 1966-ban az Ybl Miklós-díj II. fokozatával tüntették ki a Nyírségi Mezőgazdasági Kutatóintézet új telephelyének tervezéséért.

1978. április 1-jével kinevezték az Általános Épülettervező Vállalat műszaki-igazgatóhelyettesévé (egyben főépítész is volt), ahol 1989-ig dolgozott, amikor saját kérésére nyugdíjba ment. Főmérnöksége alatt sok tehetséges építész kezdte meg az AÉTV-ben pályafutását, többek között Ferkai András, Magyari Éva, Cságoly Ferenc és Turányi Gábor.

Nyugdíjazása után 1989–1998 között az ATLANT Épülettervező Kft.-nél mint külső munkatárs számos tervezési munkában vett részt, ebből több terv meg is valósult. Szakmai pályafutása alatt több mint ötven pályázaton vett részt, nagyrészt eredményesen.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

In memoriam Finta József

In memoriam Finta József

Gondolatok Budapestről

Elhunyt a Dezeen alapítója és főszerkesztője

Elhunyt a Dezeen alapítója és főszerkesztője

Marcus Fairs 54 éves volt

Nagy Bálint búcsúztatása

Nagy Bálint búcsúztatása

A Fiumei úti Sírkertben és a FUGÁban.

Hirdetés