Egyenlő pálya?

A Women in Architecture Hungary Instagram-oldal.

Március 8-án, nőnapon indult útjára a Women in Architecture (WiA) Hungary Instagram-oldal, mely célja „a magyar építésznők láthatóságának javítása, szerepmodellek felmutatása, a szakma sokszínűségének szemléltetése, egymás inspirálása, a női közösség erősítése” – olvasható a felületen. 
 

Ha ellátogatunk a WiA Hungary oldalára, egy olyan felületet találunk, amelynek hétről hétre új házigazdája van. Az oldalt minden héten más, építészettel foglalkozó vagy annak határterületén dolgozó nő kezeli. Ez idő alatt lehetősége nyílik bemutatkozni, bemutatni szakterületét, tevékenységét, látásmódját vagy a számára kedves munkákat.
 


A projektet Böröndy Júlia, a BME Építészmérnöki karának végzős hallgatója indította el, miután arra lett figyelmes, hogy oktatói között kevés a nő, az építészeti magazinok lapjain alulreprezentáltak a női építészek, és hogy az építészeti díjakban elsősorban férfiak részesülnek.

„Nagy probléma, hogy hiányoznak a szakmából a jól látható női szerepmodellek. Így nehezebb elképzelni, hogy nőként is elérhetők ugyanazok a célok és eredmények, mint amiket férfiak tűznek ki maguk elé” – mondja a fiatal építészhallgató.


Hogy könnyebb legyen megragadni a szerepmodellek jelentőségét, mindezt egy párhuzammal szemlélteti: hatalmas mérföldkőként értékeli – nem az építészet, hanem a politika világából – Kamala Harris, az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi alelnökének megválasztását. „Egy színesbőrű nő ilyen magas pozícióban való megjelenése igazán inspiráló jelenség, nagy hatással lehet a társadalmi gondolkodásra, fiatal (színesbőrű) nők későbbi, politikai szerepvallására” – hangsúlyozza. 

Juli Erasmus-ösztöndíjasként, Belgiumban fedezte fel a WiA belga felületét, majd rátalált az észak-ír és a brit oldalakra is. Időközben megismerte a Parlour nevű érdekvédelmi szervezetet, mely a nemek közötti egyenlőség javításán dolgozik az építészeti és épített környezeti szakmákban. Ezen felületek munkája is inspirálta arra, hogy elindítsa a magyarországi WiÁ-t.
 



Eddig hat hazai stúdió volt hosztja az oldalnak. Érdemes végigolvasni a posztokat és átpörgetni a hozzájuk tartozó képeket, hiszen általuk nemcsak egy-egy építészirodát vagy designstúdiót ismerhetünk meg, hanem arról is képet kaphatunk, milyen sokrétű tevékenységi körrel és látásmóddal rendelkeznek a bemutatkozó szakemberek.

A Nanavízió posztjaiból például kiderül, hogy milyen sztereotip mondatokra kell nőként reagálniuk; a Qvarta négy projektjén keresztül mutatja be a csapattagokat; a Studio Bunyik az irodájukban zajló mindennapokba nyújt betekintést; a WeCare női tagja saját szakmai pályafutásáról mesél, egy lehetséges pályaívet mutatva; a girls can scan pedig egy tanulmányút és az ott szerzett tapasztalatokat bemutató kiállítás által enged betekintést a kollektíva értékrendjébe. Ezen a héten az S39 Hybrid Design kezeli a WiÁ-t, aminek vezetőjétől eddig azt tudhattuk meg, milyen az, ha egy iroda nemcsak tervez, hanem a kivitelezést is támogatja. 
 



Az irodák megismerése mellett számos információ között is böngészhetünk az oldalon az építész szakmában dolgozó nők és férfiak reprezentáltságát illetően, de hazai és nemzetközi jógyakorlatokat is találunk az építésznők láthatóbbá tételével kapcsolatban. 

Arra a kérdésre, hogy vajon mennyiben más egy nő és egy férfi építész gondolkodásmódja, Juli egy életszerű helyzetet hoz példának.

„Vélhetően másként használják a nők és a férfiak az élettereket. Erre nincs adatom, de a nemi szerepek miatt egy nő bizonyára hamarabb észreveszi, hogy egy göröngyös, parkoló autókkal teli utcában nem könnyű végigtolni egy babakocsit. Az ilyen szituációk nyomot hagynak az ember építészeti tevékenységében.”

Az pedig, hogy egy ilyen élethelyzet esetében mikor nem fog felmerülni, hogy az egyik nem többet vállal-e vagy több feladat hárul-e rá, messzebb vezető kérdés; de talán ezen is érdemes elmerengni. 

 

 

Women in Architecture Hungary | Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egyenlő pálya?

Egyenlő pálya?

A Women in Architecture Hungary Instagram-oldal.

Búcsúznak a Lánchíd oroszlánjai

Búcsúznak a Lánchíd oroszlánjai

A több mint tíztonnás szobrok egy újpesti műteremben újulnak meg.

BREEAM Excellent előminősítést kapott a Váci Greens E épülete

BREEAM Excellent előminősítést kapott a Váci Greens E épülete

Ez már a hatodik, BREEAM minősítéssel rendelkező épülete a TIBA Építész Stúdiónak.

Hirdetés