A Chibik+Kristof építésziroda önszántából tervezi át a Zvonařka központi buszterminált.

A brnói Zvonařka Központi Buszpályaudvar új designja úgy értelmezi újra a terminál szerepét a város lakosainak életében, hogy megőrzi annak brutalista jegyeit. A végeredmény az építészek szándéka szerint ráerősít a társadalmi változások iránti elköteleződésükre.

A régió fő buszpályaudvaraként működő brutalista terminált 1984-ben tervezték, majd 1988-ra készült el azzal a céllal, hogy enyhítse a buszos közlekedésben jelentkező kapacitáshiányt. A csehországi 1989-es bársonyos forradalom után az állomást privatizálták; az épület funkcióját ezt követően is megtartották, fenntartási költségeit azonban nehezen állta a tulajdonos, ami folyamatos állagromláshoz vezetett. 

A Chybik+Kristof építésziroda tervezői felfigyeltek a pályaudvar állapotára, és a városhoz fűződő szoros kötődésük miatt elkezdtek foglalkozni az épülettel. A látszólag visszafordíthatatlan állapotú terminál tulajdonosát felkeresték rekonstrukciós javaslatukkal, bízva abban, hogy projektjük nyitott, befogadó partnerre talál. A közösségi média segítségével tervüket a szélesebb közönséggel is megosztották, majd a média is felfigyelt kezdeményezésükre.

Az építészek lelkesedése és hajthatatlansága hatására társadalmi párbeszéd alakult ki az ügyről, és a rekonstrukcióban érintett felek is egy asztalhoz ültek megvitatni a terminál megújításának lehetőségeit. 

Az építésziroda a brutalista örökség megőrzésére fókuszálva, kortárs koncepció mentén gondolta végig és tervezte újra a Zvonařka Központi Buszpályaudvar épületét. Az eredeti négyszögletes alaprajzi elrendezést követő redesign szerint a terminál belső tereiben található standokat információs iroda, jegypénztár és a komfortos várakozásra alkalmas helyek, illetve a fogyatékkal élő utasok tájékozódását segítő orientációs rendszer váltaná fel. Az átépítés után több természetes fény jutna a terminálba, ezzel is növelve a kényelem és biztonság érzetét. A szerkezet fehérre festése, a világítás megújítása és a korábban rejtett falfestmények láthatóvá tétele is emelhetné a terminál minőségét.

Az Ondřej Chybík és Michal Krištof által alapított Chybik + Kristof építésziroda folyamatosan törekszik a különféle társadalmi igényekre reagáló projektek létrehozására. Az építészek célja részt venni a pozitív társadalmi változásokat elindító munkákban, amilyennek a brnói Zvonařka Központi Buszpályaudvar megújítását is gondolják.

Projekt csapat: Ondrej Chybik, Michal Kristof, Ondrej Svancara, Ingrid Spacilova, Adam Jung, Krystof Foltyn




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Brutalista buszpályaudvar újulhat meg Brnóban

Brutalista buszpályaudvar újulhat meg Brnóban

A Chibik+Kristof építésziroda önszántából tervezi át a Zvonařka központi buszterminált.

Jeles tradíciók és modern gyártás egy cseh borászatban

Jeles tradíciók és modern gyártás egy cseh borászatban

Ezt a kettőt hozza össze a CHYBIK + KRISTOF tervezte Lahofer Borászat.

Meggybordó bársonykárpitok a balusztrád mögött

Meggybordó bársonykárpitok a balusztrád mögött

A Weiss Manfréd egykori villájából született Alice Hotel az Andrássy úton.

Hirdetés