Város és Ipar

2021-ben is Urbanisztikai Konferencia!

A Magyar Urbanisztikai Társaság 27. alkalommal rendezi meg az Országos Urbanisztikai Konferenciát a Debreceni Egyetem Műszaki Karán 2021. október 21-22-én.


A konferencia idei témája Újraiparosodó városaink, melyet több plenáris előadás és számos szekcióelőadás keretében járunk körül. A konferencián plenáris előadást tart Papp László, Debrecen Polgármestere, valamint Dr. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.
 
A konferencia az ipari nagyvállalatok hazánk városaira – és azok térségeire – gyakorolt hatását vizsgálja. A kétnapos konferencia plenáris, valamint szekcióelőadásai többek között arra keresik a választ, hogy milyen hatással vannak az ipari nagyvállalatok hazánk városaira, milyen változásokat indukál jelenlétük a város társadalmi, gazdasági, környezeti szférájában. Hat szekciónkban hangsúlyosan fogjuk vizsgálni a hazai és nemzetközi nagyvállalatok szerepét a városfejlődésben, hatásukat a helyi önkormányzatok és intézmények működésére, az oktatásra, valamint a helyi döntéshozatalra.
 
Ki fogunk térni a rendszerváltás ipari válságából levonható tanulságokra, hogy milyen lenyomatokat hagyott és hagy az ipari tevékenység hazánk településein, hogy milyen változásokat indukálnak a korábbiakhoz képest az újfajta technológiák – az ipar 4.0 –, valamint, hogy ebből adódóan milyen új kihívásokkal kell szembenézniük a városoknak az „újraiparosodás” során.
 
A városban megjelenő ipari nagyvállalatok befolyása, valamint a város fejlődésének hatásai nem állnak meg annak határain belül: a Magyar Regionális Tudományi Társaság szekciójában azt vizsgáljuk, hogy az „újraiparosodó” városban kialakuló társadalmi, gazdasági fejlődési folyamatok, konfliktusok, esetleg problémák miként képződnek le a város agglomerációs, tágabb térségében, régiójában.

 

A Magyar Urbanisztikai Társaság várja előadásaik regisztrációját a konferencia hat különböző témakört felölelő szekciójába!
 

Angol nyelvű szekció a V4-országok részvételével

  • A tervezési rendszerek átalakulása a Visegrádi Országokban
  • Újfajta tervezési kihívások és az "újraiparosodás" nemzetközi tapasztalatai, dilemmái, jó gyakorlatai – különös tekintettel a V4 országaira.


MRTT – A városok újraiparosodásának területi hatásai

  • A város megerősödő ipari tevékenységének hatása a város térségére.
  • A vállalatok szerepe a város-vidék kapcsolatok megerősítésében.
  • Az újraiparosodás-vezérelt hangsúlyeltolódások hazánk megyéiben.
  • A nagyvállalatok szerepe nagyvárosaink, gazdasági, regionális megerősödésében

 

Nagyvállalatok és a város

  • Új nagyipari központjaink története, dilemmái, különös tekintettel az olyan autóipari vállalatokra, mint az AUDI, a Mercedes vagy a BMW.
  • Nagyvállalatok szerepe a városfejlesztésben.
  • A város gazdaságának reakciói a nagyvállalat domináns szereplőként való fellépésére.
  • A nagy ipari vállalatok hatása a képzési rendszer, az ingatlanpiac, valamint a város gazdaságának fejlődésére, átalakulására.
  • A nagy ipari vállalatok hatása a város egyéb szereplőinek – az egyetemek, felsőoktatási, valamint közoktatási intézmények – működésére, fejlődésére, átalakulására.
  • Ipari parkok: város a városban. Az ipari parkok városszerkezetre gyakorolt hatása, közösségi érdekek érvényesülése és érvényesítése az ipartelepítésben.
  • Az új nagyvállalati infrastruktúra illeszkedése a város épített és természeti környezetéhez.

 

"Újraiparosodás": összeomlás, újrakezdés, kitettség

  • Miskolc, Pécs, Dunaújváros, Ózd – hagyományok, a rendszerváltás sokkja, tanulságai, története.
  • Az ipar szerepe a városok életében egykor és most.
  • Az ipar lenyomatai a városban egykor és most.
  • A városok felkészülése a reziliencia-problémákra.

 

Az iparvállalatok és az önkormányzatok együttműködése

  • A vállalkozások növekvő, domináns szerepének hatása a helyi döntéshozatalra.
  • Kisvárosaink, középvárosaink közösségi érdekképviselete a (nagy)vállalatokkal szemben – a vállalatok és az önkormányzatok függőségi viszonya.
  • Konfliktusok a (nagy)vállalat és az önkormányzat között, és az ezeket megoldó együttműködési technikák.
  • Dunaújváros, Jászberény, Szikszó, Nyírbátor stb. története.

 

A városok átalakulására ható új ipari technológiák

  • Az ipar ma már nem pusztán a füstölgő gyárkéményt jelenti, hanem a 3D technológiával termelő belvárosi kisüzemet is. Miben eredményeznek a korábbiakhoz képest „másfajta” iparosodást az új technológiák?
  • Új ipari technológiák megjelenése a város működésében – az ipar 4.0 városokra gyakorolt hatása.
  • SMART city-k és az új ipari technológiák megjelenésének kapcsolata.
  • Felkészülés az önvezető közúti járművekre.
  • Felhasználói adatok gyűjtése és adatfelhasználási stratégiák szerepe a város fejlődésében.

 

Absztraktbeadáslinkre kattintva!

Határidő: 2021 szeptember 6. 23:59

További részletek és részletes program hamarosan!
 
A legfrissebb információkért kövesse az esemény Facebook-oldalát!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Yblként gondolkodni

Yblként gondolkodni

Zoboki Gábor előadása az Operaház felújításáról.

A köztérhasználat környezetpszichológiai szempontjai

A köztérhasználat környezetpszichológiai szempontjai

Környezetesztétikai beszélgetések a Magyar Urbanisztikai társaságban.

Opera-kalauz

Opera-kalauz

A felújítás műhelytitkai első kézből, Zoboki Gábortól.

Hirdetés