Három évvel az utolsó, 2019-es teljeskörű esemény után a Salone del Mobile idén 60. alkalommal kerül megrendezésre. A Salone több évtizedes múltjának is köszönhetően, a legnagyobb designkiállítások közé sorolható, idén nagyjából 2000 nemzetközi résztvevővel ünnepli jubileumát. A pandémia miatti leállást követően, a bútorvásár a legfrissebb tervezői munkákat mutatja be. Szubjektív válogatásunk a szerintünk kihagyhatatlan kiállított alkotásokból!


Az elmúlt két évben még nagyobb hangsúlyt kapott az otthon eltöltött idő. Nagyobb jelentőséggel bír az otthon kényelme és annak a fontossága is. Ennek köszönhetően sok új dimenzió nyílt meg a tervezők számára, hogy miképpen tudják az otthonokat berendezni úgy, hogy minden helyet kapjon. Az otthonunk az a hely lett, ahol pihenünk, főzünk, eszünk, de dolgozunk is. Elképesztő új ötletek és megvalósítások tárházában gyönyörködhetünk az 2022-es vásáron.

A designerek olyan otthonok terveivel rukkoltak elő, ahol minden tárgynak jelentősége van. Mindenki rájött, mennyire fontos a jó környezet, a jó világítás a szobában vagy akár egy megfelelő szék is. Újra felfedeztük, milyen fontos, hogy gyönyörű tárgyakkal vegyük körbe magunkat. Érdekes trend ugyanakkor az is, hogy ma már nem igazán létezik különbség a kültéri és a beltéri bútorok között, ezek határvonalát a járvány két éve teljesen felszámolta. Az emberek ugyanolyan kényelmet és szabadságot akarnak élvezni kint és bent is.

A járvány miatti két kemény év után a rendezők előre tekintenek. Szeretnék bebizonyítani, hogy fontosak ezek a nagy nemzetközi rendezvények és lehetséges az újrakezdés.  Talán az sem meglepő, hogy kiemelkedő szerepet kapott, hogy a fenntarthatóságot és a környezettudatosságot beágyazzák a bútorgyártásba. Ennek a jelentőségét mutatja, hogy idén, „Design with Nature” címen egy 15 ezer négyzetméteres installációt is láthatunk. A Mario Cuncinella építésszel együtt kidolgozott projekt a gazdaság és az újrahasznosítás témakörével ösztönöz minket közös gondolkodásra.

A SaloneSatellite program, a 35 év alatti fiatal tehetségeknek ad bemutatkozási lehetőséget. Idén, több, mint 600 résztvevőt hívtak meg, köztük Kerékgyártó András hazai designert is. A fiatal tervezőknek szentelt pavilon a vásártér előtt található, ingyenesen látogatható. A Superdesign Show nemzetközi designkiállításon (Superstudio – via Tortona 27) pedig Bonta Gáspár „Heavy lightness” / EGYENES LABIRINTUS KÖR című, különleges színekben pompázó plexi bútorokból álló tárgy-együttese látható.

A Salone del Mobile június 12-ig tart, és ebben az évben, az eddigiektől eltérően, szombaton és vasárnap is megnyitják – nem csak a kereskedők, de – a közönség számára is.

Mielőtt nekiindulnánk, érdemes talán előre mazsolázgatni. Összegyűjtöttünk pár kiállítót, akit mi mindenképp megnéznénk. 
ITT pedig megtalálható, az egész hét részletes leírása.
 

A test ünnepe

Lara Bohinc, a szlovén származású tervező, az Alcova kiállításon mutat be új bútorokat, amelyek az érzéki női formára épülnek. Gyönyörű gömbölyödő formák és ívek mellett a cím – „Peaches” – is a buja nőiességet tükrözi. Bohinc korábban ékszertervezőként vált híressé a divatszakmában. Fontos célja felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy minden hibánkkal együtt elfogadjuk magunkat. Még izgalmasabbá teszi a képet, hogy a darabokat – két fotelt és egy puffot – egy elhagyatott kolostorban mutatják be, egy egykori pápa portréja alatt. 
 


Megtekinthető: június 12-ig
Helyszín: Casa Delle Suore

Fotó: Bohinc Studio 
 



A kényelem és tartósság élénk színei

Paul Smith, a brit divattervező, aki öltönyt szabott David Bowie-nak, és talál időt arra is, hogy cikkeket írjon a Domus olasz építészeti magazinnak, most bútorokat tervez a DePadova cég számára. Élénk színek és fényűző szövetek jellemzik az „Everyday Life” című, kanapékból, fotelekből és puffokból álló új kollekcióját. Smith szerint a bútorok esetében fontos a kényelem és a tartósság, csak úgy, mint a ruhák esetében, de talán itt még inkább. 
 



Megtekinthető: június 12-ig
Helyszín: a DePadova bemutatóterme

Fotó: DePadova
 



Matisse papírkivágásai lámpatestekként 

A Maison Matisse céget, Jean-Matthieu Matisse, Henri Matisse dédunokája alapította 2019-ben. Olyan tervezőkkel működtek eddig együtt, mint Alessandro Mendini, Jaime Hayon, valamint Ronan és Erwan Bouroullec, hogy megörökítsék a neves művész filozófiáját. Ezúttal a Formafantasma terveződuó (Andrea Trimarchi és Simone Farresin„Fold” névre keresztelt limitált példányszámú lámpakollekcióját tekinthetjük meg most Milánóban, mely Matisse papírkivágásai előtt kíván tisztelegni.
 



Megtekinthető: június 12-ig
Helyszín: Studio Nerino

Fotó: Delfino Sisto Legnani
 


 

Salone del Mobile | Web | Facebook | Instagram
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A háborúkban megerőszakolt nők méltó emlékhelye

A háborúkban megerőszakolt nők méltó emlékhelye

Makettkiállítás 2.0 a Virág Benedek Házban.

Húsz éves a Múzeumok Éjszakája

Húsz éves a Múzeumok Éjszakája

Szolnok lesz a MUZÉJ 2022-es kiemelt helyszíne!

Meg nem épült Budapest

Meg nem épült Budapest

Vajon milyen lenne ma Budapest, ha egészen más tervek formálták volna a város látképét? 150 év közlekedési víziói a június 21-én nyíló kiállításon, az Északi Járműjavítóban.

Hirdetés