A város kiemelkedő lakóinak járó kék plakett Moholy-Nagy László és Breuer Marcell brit fővárosban töltött éveiről emlékezik meg egykori otthonuk falán. 

A Bauhaus magyar nagymesterei előtt tiszteleg London - a város kiemelkedő lakóinak járó kék plakett Moholy-Nagy László és Breuer Marcell brit fővárosban töltött éveiről emlékezik meg egykori otthonuk falán. A magyar tervezők ezáltal olyan neves plakett-tulajdonosok körébe kerültek, mint Agatha Christie, Sir Winston Churchill és John Lennon. 

A Londoni Magyar Kulturális Központ közreműködésében szervezett ünnepélyes avatáson helyi lakosok, újságírók és szakmabeliek emlékeztek meg a modernista zsenik munkásságáról. A kék emléktáblákat 150 éves hagyomány szerint a brit örökségvédelemért felelős English Heritage szervezet helyezte ki.  

Moholy-Nagy és Breuer az 1930-as években az emléktáblán szintén feltüntetett Walter Gropius meghívására érkezett Londonba, ahol a három tervező Hampstead városrész merészen modern megjelenésű társasházban, az Isokon Buildingben élt és alkotott. Breuer ez idő alatt tervezett egyedi bútorait, valamint Moholy-Nagy arculatterveit, grafikáit állandó kiállítás mutatja be az épület saját galériájában, amelyet évente több tízezer látogató keres fel. 

A megnyitón elmondott beszédében Margitay-Becht Beáta, Magyarország Londoni Nagykövetségének ügyvivője megköszönte, hogy Kossuth Lajos, Bartók Béla, Korda Sándor és Gábor Dénes után újabb nevek kerülhetnek fel London emléktáblával kitüntetett magyar büszkeségeinek listájára. 
Az emléktábla és a hétvégente nyitva tartó Isokon Gallery a 3 Lawn Road, Hampstead, London NW3 2XD címen kereshető fel.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretne előfizetni magazinunkra, itt teheti meg.

Kapcsolódó cikkek

 Beazley Designs of the Year

Beazley Designs of the Year

Pokémon Go, Kanye West clothing and the Olympic Refugee Flag - exhibition designed by Carmody Groarke. 

Knight Dragon unveils a new project

Knight Dragon unveils a new project

The first building in the UK to be designed by international architect Santiago Calatrava - at the heart of its transformation of Greenwich Peninsula.

FLOS AT THE NEW DESIGN MUSEUM

FLOS AT THE NEW DESIGN MUSEUM

OFFICIAL SPONSORSHIP AND CUSTOM LIGHT BY EDWARD BARBER & JAY OSGERBY

Hirdetés