A NEONGREY objektjeikben kör és négyzet, város és természet, design és művészet, natúr és neon ellentétpárjai ötvöződnek mesteri módon.

Van az úgy, hogy a különbözőség, a határterületeken való balanszírozás termékeny talajra talál – a kontrasztok okozta feszültségekből erőt merítve a „szürke zóna’ harsány árnyalatokban kezd pompázni, új életet adva ezzel a környezetnek, tárgyaknak, emberi kapcsolatoknak. A NEONGREY márka aspektusa is ez – Horváth Viki és Engler Gábor objektjeikben a kör és a négyzet, város és természet, design és művészet, natúr és neon ellentétpárjai mesteri módon, mindig egy adott koncepció mentén, az alapítók közötti eltéréseket is alapul véve öltenek testet.

Gábor és Viki - Fotó: Mohai Balázs

Kör és négyzet

Viki és Gábor 2008-ban találkozott az IKEA-ban, ahol egy ideig együtt dolgoztak, majd jó pár külön töltött év után, egy elég kalandos időszakot követően végül párként is egymásra találtak. Bár nagyon különböznek, az asztalos és látványtervező tökéletes duóját alkotják. Míg egyikük végtelenül alapos, precíz és türelmes, addig másikuk kicsit nyughatatlan, folyamatosan igyekszik kibillenteni a dolgokat a megszokott rendjükből. Mégis, ebben a dinamikában is képesek egyensúlyt teremteni, amely a NEONGREY elnevezésű közös márkájuk égisze alatt létrehozott tárgyakban is megmutatkozik, nem is beszélve a DE_FORM grafikai stúdió által tervezett logójukról. Bár szabadúszóként a mai napig dolgoznak az IKEA-nak – épp egy nagyszabású, az áruházakat újragondoló projekten vannak túl – mindig is szerettek volna végre nem megrendelésre, hanem a saját látásmódjuknak, tempójuknak megfelelően, a dolgok valódiságát megragadva alkotni. A termelékenység, az eladhatóság szempontjai helyett az önkifejezést, az alkotói szabadságot helyezik előtérbe. Nem baj, ha lassabban folyik a munka, a lényeg az az öröm, amit az adott tárgy létrehozása eredményez bennük és aztán másokban is. Tárgyaikban a skandináv design és a Távol-Kelet minimalista szemlélete ötvöződik, egy kis csavarral – minőségi fából megmunkált geometrikus formák letisztultsága nem hétköznapi, neon színekkel kombinálva. Ez az ő védjegyük.

Város és természet

Gábor korábban restaurátor volt, innen is eredeztethető az, hogy ipari gépek helyett leginkább japán kéziszerszámokkal dolgozik, ezzel is lelket adva minden egyes darabnak. Nagy előrelépés volt a márka életében, amikor 2019 májusában kivették közös műhelyüket a Népszigeten. Az asztalosműhely és – ahogy Viki szereti nevezni – kreatív játszótér Budapest legészakibb félszigetén a hajójavító gyártelep egyik zugában található. Bár ipari környezetben, mégis a Duna közelségében, a főváros még talán – egyelőre – csendesebb szegletében jól el lehet vonulni, mégsincsenek egyedül. Az éledező alkotói közösség és az itt lévő érdekes projektek remek táptalaj a tervezéshez. Az IKEA-nak jelenleg projekt alapon dolgozó Viki és Gábor szezonálisan, főleg tavasztól nyárig tartózkodik a műhelyben. Elvonulva a városból, a hetedik kerület nyüzsgéséből a maguk ritmusa szerint tervezik és készítik újabb tárgyaikat.

„Miközben egy adott tárgy készül, a szerszám és a használója is csiszolódik egymáshoz. Rituális az egész folyamat” – jegyzi meg Gábor.

Az alkotás során a hatékonyság helyett inkább ez a fajta hozzáállás fontos a számukra. Annak ellenére, hogy Viki néha jobban rohanna előre, gyorsítaná a folyamatokat, nem egyszer évekig érlelgetnek egy-egy ötletet. A megvalósításáról aztán közösen kezdenek el gondolkodni, kísérleti darabokat készíteni, majd Gábor kidolgozza a munka menetét, az egymást követő lépéseket, végül pedig együtt finomítanak az elkészült tárgyon. Viki felel a felületkezelésért és a színekért, ugyanúgy, mint a tárgyak megfelelő és környezetbarát csomagolásáért.

Közös birodalmukban a munkaasztal Gábor fennhatósága alá tartozik, de Viki is hozta magával saját elképzeléseit, így lettek például téglából tárgybemutató és zsalukőből pult, illetve ülőkéik. Csak nagy ritkán engednek be látogatókat ebbe a szentélybe, de ők is nehezen mennek máshová. Főleg Gábor, aki – Viki szerint – legszívesebben ki sem mozdulna innen.

Design és művészet

Karim Rashid neves egyiptomi designer nemrég a művészet és a formatervezés közötti ún. „szürke zónáról” beszélt egy videójában, amely bár létező szféra, egyik területhez sem köthető. Viki és Gábor rögtön magára, illetve a NEONGREY-re ismert – és nem csak a név miatt. Koncepciók mentén megvalósuló, a mindennapi tárgyak újragondolásán alapuló kollekciójuk a maguk neon színeivel éppúgy sokdimenziós művészeti alkotások, mint funkcionális, egy-egy enteriőrbe könnyen beilleszthető designtermékek. Úgy gondolják, éppen ezért is lehet kicsit nehezebb dolguk azzal kapcsolatban, hogy megértessék, mi az, amit ők valóban képviselnek.

„Akármennyire is nehéz olykor rávennem Gábort, muszáj néha kijönni a műhelyből és megmutatni, mivel is foglalkozunk. Nyitni az emberek felé és beszélni a minket foglalkoztató kérdésekről” – jegyzi meg Viki.

Ezért tartják fontosnak a különböző kollaborációkat is. Szeretik és keresik is a hasonlóan különleges alkotókat, márkákat vagy kis cégeket, akár helyi kisiparosokat, akikkel együtt tudnak működni. Így jött a képbe 2020-ban Csizik Balázs is, akinek a mesterséges, ember alkotta környezet és a természet párbeszédét fókuszba helyező fotográfiáival rögtön azonosulni tudtak, így fel is kérték, készítsen felvételeket a már elkészült tárgyaikról. A felhasznált háromféle fára és neon színre utaló, 3x3 elnevezésű kollekciójuk darabjait megörökítő sorozat olyan jól sikerült, hogy azt gondolták, kár lenne ezeket csak online kommunikációban megmutatni. Még ha a szervezésbe némiképp közbe is szólt a koronavírus-járvány, Mayer Kitti kurátor segítségével 2021 júliusában egy klassz közös kiállítás keretében mutatták be őket a Víg utcai ISBN könyv+galériában. Az időszakos tárlaton egy időben, mégis más-más formában jelentek meg a különböző NEONGREY-tárgyak, valamint az azokat megörökítő, ugyanakkor sajátosan átértelmező Csizik-fotográfiák. A jövőben még több ilyen eseményt és további kollaborációkat is terveznek projektmenedzserük, Geiger Bianka segítségével.

A NEONGREY műhelye - Fotó: Mohai Balázs

Natúr és neon

A 3x3 kollekció tárgyaiban a természetes faanyagok és neonszínek találkoznak: a világos juhar, a klasszikus tölgy és a fekete amerikai dió a sárgával, naranccsal és pinkkel. A kör és négyzet alapformákból megálmodott darabok inspirációját a mindennapi tárgyak adták, így használatuk is analóg: tekerni, csavarni, csúsztatni kell őket, az egyedi rögzítési módoknak köszönhetően. Eközben tárulnak fel a titkos részletek, amelyek mindig jellemzik őket.

A nyár végeztével a felfedezett új technikákat szeretnék csiszolni, valamint a műhelyt fejleszteni, például egy saját tervezésű munkaasztal befejezésével. Ráadásul a Pötty akasztó, az Egó tükör és kispolc, a Gedeon Glow kisasztal, a Cö könyvtámasz, az Elpé lemeztartó, valamint a Csipesz és a NEONGREY egyedi csomagolásaként (is) funkcionáló Zseb mellett hamarosan egy rönkből faragott új tárgy is készül. A tervezett ülőalkalmatosság balkezes (!) faragó baltával finomított külseje természetesen neon színű belsőt takar majd – mert úgy az igazi.

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kontrasztok vibráló szürke zónája

Kontrasztok vibráló szürke zónája

A NEONGREY objektjeikben kör és négyzet, város és természet, design és művészet, natúr és neon ellentétpárjai ötvöződnek mesteri módon.

Athén történelmi dohánygyárából kulturális centrum lesz

Athén történelmi dohánygyárából kulturális centrum lesz

Az Oszmán Birodalomtól való függetlenség 200. évfordulójára.

Hirdetés