A decemberi Fény tematikánk kapcsán osztjuk meg újra a Limelight társalapítójával és producerével készült korábbi interjúnkat

A hazai Limelight alkotócsoport munkássága leginkább a művészet és a design határterületén értelmezhető: fénnyel festenek, vetítéseikkel épületeken (vagy inkább épületekkel) mesélnek történeteket. Több mint 15 éve kutatják a fény és az építészet sajátos, eseményközpontú találkozási formáit. Itthon viszonylag ritkán találkozhatunk alkotásaikkal, inkább külföldön és világeseményekre készítenek videomapping és fényinstallációs munkákat – többek között dolgoztak már Sydneyben, Las Vegasban, vetítettek már a lille-i Operaházra és a New York Fashion Week kifutójára is. Hogy milyen mélységei vannak egyébként az egyesek által csak rendezvényi dekorációként értelmezett, magyarul fényfestésként elterjedt műfajnak, arról Dávid István Limelight társalapítóval és Benkó Zsuzsanna producerrel beszélgettünk.
 

Rescape, Debrecen, 2019

Projection mapping, épületre vetítés, fényfestés, fényinstalláció – a fogalmak gyakran keverednek, és a szakmán kívüliek számára nem biztos, hogy egyértelmű, mi mit fed le. Mik a különbségek?

Dávid István: Magyarországon azért terjedt el a fényfestés fogalom, mert régen kézzel festett képeket vetítettünk épületekre. Ezek a vizuális hátterek a partikultúra részét képezték a kilencvenes évek végén, egy ismert művészpáros – akikkel én és alapítótársam, Vicsek Viktor is sokat dolgoztunk együtt – ray paintingnek nevezték el és brandet csináltak belőle. Mi fényfestészet néven próbáltuk elterjeszteni a fogalmat, amely aztán a rendezvényzsargonban fényfestésként állandósult. A fényfestés során dekorációs jellegű, statikus képeket vetítenek épületre, a mai napig sok fesztiválon lehet ilyet látni. Ezzel szemben a projection mapping/ videomapping/ 3D mapping során mozgóképeket vetítünk, amelyek precízen az adott épületre készülnek és száz százalékban integrálják az architektúra jellegzetességeit is. Ennek ellenére én sokszor tapasztalom, hogy Magyarországon ezt is fényfestésként aposztrofálják, és nem nagyon tesznek különbséget a kettő között. Nehéz, hiszen nincs rá magyar szó, mi gyakran épületvetítésként hivatkozunk a projection mappingre. Az épületvetítések mellett készítünk fényinstallációkat is, ami pedig egy teljesen más műfaj – ezek lényegében fényszobrok.


Munkátok egyszerre kíván meg művészi és tervezői szemléletet, és számos szakterületet foglal magába: az animáció, az építészet, a történetmesélés, a performansz, a zene mind része az élménycsomagnak. Hogyan dolgoztok? Minden területre megvan az adott szakember?

D.I.: Van egy viszonylag kicsi, kilenc fős csapatunk, emellett pedig egy többszáz szereplős network, ami különböző szabadúszó művészekből, technikai szakemberekből áll. Picit talán a filmkészítéshez tudnám hasonlítani a működésünket: minden egyes projektünk nagyon specifikus, ezért általában ebből a kapcsolathálóból csatlakoznak be az emberek az adott munkára. Ennek az is az oka, hogy minden egyes vetítésünk egyedi. A munkánk lelke az, hogy az épületet nem vászonként használjuk, hanem fontos alkotóelemként tekintünk rá. A vetített vizuális tartalom, az architektúra és a zene hármasának összehangolt egységétől lesz jó egy ilyen alkotás.

Ebben a műfajban is vannak eltérések az alkotócsoportok működései között. Minket a technológia inkább csak mint eszköz érdekel. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne figyelnénk a legújabb trendeket, de mi sokkal inkább a kreatív koncepció kidolgozására fókuszálunk, és az alkotást a gyakorlatban különböző technikai szolgáltatókkal együtt valósítjuk meg. A csapaton belül van, aki inkább az animációtervezésben, és van, aki inkább a kreatív ötletelésben vesz részt, a zenét pedig lehet, hogy éppen egy külsős közreműködő készíti.

Benkó Zsuzsanna: Habár a technológia másodlagos a művészi alkotás mellett, a szükséges tudással ezen a téren is rendelkezünk, hiszen ott voltunk a műfaj megszületésekor. Vicsek Viktor, a technológiai vezetőnk például az elsők között írt olyan típusú programot, amelyeket ma már mindenki használ a műfajban.

D.I.: Így van, közel 20 éve írta meg azt a szoftvert, amely az animációk épületre illesztését 100%-os pontossággal képes megvalósítani. Ez sosem került kereskedelmi forgalomba, csak a saját munkáinkhoz használtuk. Utána lettek ilyen programok a piacon, ma már mi is azokat használjuk, de annak idején muszáj volt a technikai részében is elmélyülnünk, mert nem volt olyan, aki ezt tudta volna rajtunk kívül. Ma már számos olyan cég van, akik erre specializálódtak, így mi tudunk csak az alkotással foglalkozni.
 

Evergreen, Szingapúr, 2018
Mennyire kaptok szabadságot a megrendelőktől, és hogyan néz ki a tervezési folyamat?

B.Zs.: A briefek nagyon különbözőek. Akik megtalálnak minket, általában tudják, hogy bízhatnak a szakértelmünkben. Mindig van egy történet vagy egy elvárt téma, de azon belül nagyjából szabad kezet kapunk. Az épület 3D modelljének elkészítése mellett először készítünk egy storyboardot, majd ennek mentén indul az animációkészítés. Kéthetente tartunk találkozókat az ügyféllel, és ideális esetben két-három hónap alatt lezajlik a folyamat. Ez persze attól is függ, hogy milyen hosszú a vetítés, és hogy mennyire bonyolult az architektúra.

D.I.: A kereskedelmi célú munkáknál megosztjuk a véleményünket és tapasztalatunkat, de ha van egy nagyon határozott megrendelői elképzelés, akkor azt valósítjuk meg. A fényfesztiválokra készülő, tisztán művészi jellegű produkcióknál azonban sokkal nagyobb a művészi szabadságunk – persze sokkal alacsonyabb büdzsével. Szerencsére egyre több olyan megkeresésünk van, ahol a két irány találkozik. Ilyen volt például a Covid előtt a New York Fashion Week-re készült munkánk, amely a rag & bone amerikai ruhamárka tíz perces showjához készült. Egyébként nagyon kultúrafüggő a megrendelői magatartás. A Közel-Keleten és Kínában például mindent látni és kontrollálni akarnak, míg a nyugati kultúrában pont az ellenkezője jellemző. A legextrémebb talán egy svéd munkánk volt, ahol hónapokig gyakorlatilag meg sem kérdeztek semmit, mert nem akartak zavarni minket az alkotásban.


A kulturális különbségek a tartalomban hogyan köszönnek vissza?

D.I.: A vetítéseknél fontos, hogy a tartalom ne csak abban legyen egyedi, hogy az adott épületre készül, hanem mindig igyekszünk az adott kultúrához is valamilyen módon illeszkedni. A helyszínbejáráson inspirálódva alakítjuk ki a koncepciónkat. Sydney-ben például egy fesztivállal már több éve együtt dolgozunk, a vetített épület a város egy olyan részén található, ahol ázsiaiak laknak többségben, így ennél a munkánál a kulturális diverzitást tekintettük koncepcióalapnak. A fényinstallációinknál viszont teljesen más a helyzet, ezek szobrok, amelyek bejárják a világot. A legtöbbet utazott munkánk a Talking Heads nevű LED-szobrunk, amelyet Viktor koncepciója alapján építettünk 2015-ben az Amszterdami Fényfesztiválra, és azóta Ázsiától Amerikán át szinte mindenhol járt.
 

Talking Heads

Más tervezői folyamatot kívánnak meg az eltérő funkciójú épületeket meghatározó, különböző stílusú homlokzatok?

D.I.: Igen, mi mindig az épülethez illeszkedő vetítést készítünk. Például, ha adott egy barokk stíluselemeket mutató épület a végletekig tagolt architektúrával, akkor arra olyan minimalista tartalmat fogunk tervezni, ami ezt a stílust tiszteletben tartja. Ha viszont az épület tagolatlanabb és sokkal inkább hasonlít egy vászonra, akkor az animáció stílusát tekintve nagyobb a játéktér, a koncepció könnyebben alakítható a megadott téma alapján vagy az esemény szerint. Ha úgy érezzük, hogy az épületre más jellegű animáció passzol, mint amiben mi házon belül jók vagyunk, akkor meghívunk más alkotókat a projektbe.


Melyek azok a technológiai újítások, amelyek alapjaiban változtatták/változtatják meg a tartalmat vagy magát a kreatív folyamatot ebben a műfajban?

D.I.: Ami tizenöt évvel ezelőtt a mapping volt, az most talán az immersive experience. Egyre több olyan kiállítótér nyílik a világban, ahol a padlótól a mennyezetig mindent bevetítenek a látogató körül. Ehhez jóval magasabb felbontásban kell tartalmat készíteni, és az is új kihívásokat jelent, hogy a látogató hol fog állni és hogyan fogja befogadni az élményt. Magyarországon is volt már néhány próbálkozás ezen a területen, mi is készítettünk egy ilyen installációt pop-up jelleggel pár évvel ezelőtt. Állandó helyszínen, a LAM-ban (Light Art Museum, Budapest, Hold utca 13. 1054 – a szerk.) is lehet ilyen munkákkal találkozni, az egyik itt látható installációt Viktor készítette. Persze ezt a technológiát is lehet többféle módon használni – vannak kiállítások, ahol lassan megmozgatott Van Gogh festményeket látsz magad körül, de készülnek médiumspecifikusabb, modernebb alkotások is.
 

Circle of Life, Budapest, 2021

2016-ban az iMapp nemzetközi fényművészeti versenyt megnyertétek. Egy ilyen megmérettetésen melyek azok a szempontok, ami alapján értékelnek titeket? Mitől lesz jobb egy alkotás egy másikkal szemben?

D.I.: Mi ezen az egy versenyen indultunk el a pályafutásunk alatt, talán a mai napig ez a legnagyobb ilyen nemzetközi megmérettetés és azon kevesek egyike, amelyen a szakmai színvonal is remek. Alapvetően mi nagyon nem rajongunk a versenyekért, akkoriban éppen szükségünk volt az anyagi támogatásra, és láttunk ebben egyfajta marketing potenciált is. Ezért indultunk el és szereztünk is vele egy szélesebb körű ismertséget. Általában azonban nincs kellő mélységű szakmaiság a legtöbb mögött (megjegyzem, természetesen vannak kivételek). Gyakran pont az a visszajelzés és azok a szakmai szempontok hiányoznak, amelyek alapján értékelik a pályaműveket, így a legtöbb verseny inkább csak egy lehetőség a kezdők számára arra, hogy kipróbálhassák magukat a fizikai térben, láthassák az animációikat nagy méretben megjelenni valódi épületeken. Ehhez a munkához sok olyan tudásra van szükség, amely csak gyakorlás, helyszíni tapasztalat útján szerezhető meg, és a legtöbben nem tudnak 10-20 darab 30 000 lumen teljesítményű vetítővel kísérletezni csak úgy, hiszen ezek a gépek rettenetesen drágák.

B.Zs.: A Limelight Academy programot részben pontosan ennek az ellensúlyozására hoztuk létre. Azoknak a fiataloknak, akik rákényszerülnek, hogy kevés pénzért vagy ingyen alkossanak a fényfesztiváloknak, egy olyan lehetőséget biztosítunk, ahol szintén megmutathatják a munkájukat egy-egy nagy fényfesztiválon, viszont pénzt is kapnak mellé, illetve kapnak abból a tudásból, amelyet mi az évek során felhalmoztunk, és amelyet csak gyakorlati úton lehet megszerezni. Végigvisszük velük a művek készítését, folyamatos konzultációt kapnak. Már több ilyen masterclass program is lezajlott, nagyon jó tapasztalatokkal. Most a koronavírus-járvány miatt ez kicsit lelassult, hiszen nem voltak fényfesztiválok, de jövőre szeretnénk újabb képzést indítani.


Kik vehetnek részt ezeken a képzéseken?

B.Zs.: Az eddigi masterclassokat animátoroknak és motion designereknek hirdettük meg, tehát olyanoknak, akiknek már van előképzettségük. Ez egy nyílt pályázat, a Limelight szakértő csapata választja ki közösen az aktuális partner fényfesztivállal, hogy kikkel dolgozzunk együtt az adott programon. Ez általában 6-10 fő, akiknek kis workshopokat tartunk.

D.I.: Érzünk felelősséget abban, hogy továbbadjuk a tudásunkat. Amikor a fiatalok látásmódja találkozik a mi tapasztalatunkkal, az bennünket is inspirál, ők pedig rengeteg dolgot hamarabb meg tudnak tanulni velünk.
 

The Dome Experiment

„Az épületet nem vászonként használjuk, hanem alkotóelemként” – Interjú a Limelight alkotócsoporttal című cikkünk eredetileg 2022. december 19-én jelent meg.

 

Limelight | Web Facebook Instagram
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Az épületet nem vászonként használjuk, hanem alkotóelemként” – interjú a Limelight alkotócsoporttal

„Az épületet nem vászonként használjuk, hanem alkotóelemként” – interjú a Limelight alkotócsoporttal

Épületvetítések és fényinstallációk világszínvonalon.

 Kossuth Kiadó grafikai újratervezése | FRISS DIPLOMA

Kossuth Kiadó grafikai újratervezése | FRISS DIPLOMA

Friss diplomás projektek közül szemezgetünk

Hello Halál | FRISS DIPLOMA

Hello Halál | FRISS DIPLOMA

Friss diplomás projektek közül szemezgetünk

Hirdetés