Akkor jelentkezz a Startup Campusra!

Elindult a jelentkezés a Startup Campus, a HFDA és a Hiventures közös egyetemi programjára, ahova divattal vagy design-nal kapcsolatos innovatív megoldásokat várnak.

A programba kerülés feltétele, hogy egy felsőoktatásban aktív hallgatói státuszt betöltő egyetemista / főiskolás legyél. A program végén 15 millió forintos befektetést lehet kapni a Hiventurestől.

„Mind a divat, mind a design területén (...) az ötlet vonatkozhat anyagtechnológiában alkalmazott innováció területén, illetve termékfejlesztésre, gyártási eljárásra, logisztikai megoldásra, értékesítési, marketing, üzleti modell területére vagy digitalizációs megoldásra is keressük az innovatív megoldásokat” – írja a program honlapja.

A képzés során a vállalkozás indításához szükséges elméleti alapokkal, eszközökkel, fogalmakkal ismerkednek meg a résztvevők, amelyeket szakmai mentorok által irányított munka keretében gyakorolnak és készségszintre fejlesztenek.

A képzéseken az elméleti munkán kívül csapatmunka és az iparágban elismert szakemberek bevonásával ipari validáció segíti a résztvevőket az új ismeretek gyakorlati alkalmazásában. Az elméleti képzésekre felkészülésként az aktuális tematikához illeszkedő rövid teszteket, feladatokat oldanak meg a résztvevők és egy üzleti modellel, szándéknyilatkozat mintával, pénzügyi tervvel, rövid üzleti tervvel, illetve pitch deck-kel rendelkeznek, amit a Demo Day során vállalati partnerek és befektetők előtt mutatnak be.

A jelentkezési határidő: szeptember 8., bővebb információkat itt találsz.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

iF Design díjat nyert a Pinetime Clothing

iF Design díjat nyert a Pinetime Clothing

A KODAMA betűtípusért ismerték el a magyar divatmárkát

Nem minden fekete és fehér | AGNESKOVACS új táskakollekciója

Nem minden fekete és fehér | AGNESKOVACS új táskakollekciója

A BRAVE kampány arcai olyan hiteles nők, akik bátran élnek.
 

Hirdetés