Már megkezdték az Aquincumi híd megépítésének előzetes vizsgálatát.

A Fővárosi Önkormányzat és a BKK megkezdte az Aquincumi híd megépítésének előzetes vizsgálatát. Az Aquincumi híd Budapest északi részén, az Újpesti vasúti híd mellett helyezkedne el, a főváros szerkezeti tervei évtizedek óta jelzik itt egy új dunai átkelő, valamint a hozzákapcsolódó közlekedési hálózat megépítését – közölte Balogh Samu, főpolgármester kabinetfőnöke a városháza közösségi oldalán.

Fotó: Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft., Kovács

„Mi nem gondoljuk, hogy egy terv, csak azért mert régi, feltétlenül jó is. Ezért elsőként leporoljuk a régi terveket és megvizsgáljuk, hogy a 40-50 éve elképzelt műszaki megoldások ma is jó válaszokat adnak-e Budapest kihívásaira – írta Balogh a bejegyzésben. – A most elindított eljárás során az érintett kerületek bevonásával, a budapestiek megkérdezésével együtt fogjuk megvizsgálni, hogy érdemes-e egy új hidat építeni ezen a helyen, és ha igen, akkor pontosan milyen kialakítással, mekkora kapacitással, milyen csatlakozó közlekedési hálózattal érdemes ezt tenni.”

Egy biztos: mi nem fogjuk támogatni városi autópályák építését Budapest sűrűn lakott részei között. Csak olyan tervek megvalósítását támogatjuk majd, amelyek hozzájárulnak Budapest élhetőségének növeléséhez, a közúti forgalom csökkentéséhez, a budapestiek életkörülményeinek javításához. 

„Látjuk, hogy hasonló projektek esetében problémát okoz, ha nem vonja be a fejlesztő a lakosságot már a célok meghatározásakor a döntéshozatali folyamatokba. Nehéz kompromisszumokra jutni, ha az alapvető célokban sincs egyetértés az érintett szereplők között. Mi éppen ezért fogjuk bevonni az érintett kerületi önkormányzatokat, a budapesti lakosokat már a vizsgálat legelején, hogy a céljaink közösek legyenek, így a megoldások is mindenkinek elfogadhatók legyenek” – tette hozzá a kabinetfőnök.

Az előzetes vizsgálat az érintett állami szereplők bevonásával, a központi költségvetés támogatásával valósul meg. Az ígéretek szerint az első lakossági kérdőívek már május folyamán elérhetőek lesznek.

A képek a híd lehetséges helyét, valamint az Újpesti vasúti hidat ábrázolják:

1 / 2 fotó



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A minimalizmus diszkrét bája
  • 2020-07-14 09:00
  • Deco

A minimalizmus diszkrét bája

Letisztult belvárosi lakás

Művészi lakás Újlipótvárosban
  • 2020-07-13 09:00
  • Deco

Művészi lakás Újlipótvárosban

Attraktív társítások

 

Hol van a legolcsóbb vízparti lakás Budapesten?

Hol van a legolcsóbb vízparti lakás Budapesten?

Túl a Balatonon: ingatlanok a Velencei-, a Tisza- és a Fertő-tónál, illetve a fővárosban.

A minimalizmus diszkrét bája
  • 2020-07-14 09:00
  • Deco

A minimalizmus diszkrét bája

Letisztult belvárosi lakás

Művészi lakás Újlipótvárosban
  • 2020-07-13 09:00
  • Deco

Művészi lakás Újlipótvárosban

Attraktív társítások

 

Hol van a legolcsóbb vízparti lakás Budapesten?

Hol van a legolcsóbb vízparti lakás Budapesten?

Túl a Balatonon: ingatlanok a Velencei-, a Tisza- és a Fertő-tónál, illetve a fővárosban.

A minimalizmus diszkrét bája
  • 2020-07-14 09:00
  • Deco

A minimalizmus diszkrét bája

Letisztult belvárosi lakás

Művészi lakás Újlipótvárosban
  • 2020-07-13 09:00
  • Deco

Művészi lakás Újlipótvárosban

Attraktív társítások

 

Hol van a legolcsóbb vízparti lakás Budapesten?

Hol van a legolcsóbb vízparti lakás Budapesten?

Túl a Balatonon: ingatlanok a Velencei-, a Tisza- és a Fertő-tónál, illetve a fővárosban.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1