A szeptemberi Látkép 2020 programján.

Hirdetés

Szakács Béla Zsolt szekcióvezetésével Őszinteség és műemlékvédelem című konferencia is lesz a Látkép 2020 művészeti fesztiválon, amelyet szeptember 24-26-ig rendeznek majd a Humán Tudományok Kutatóházában.

„Camillo Boito 1883-as, a műemlékek helyreállítására vonatkozó javaslatának nyolcadik pontját Horler Miklós úgy fordította, hogy ’őszinteség’. A Boito és kortársai által megalapozott modern műemlékvédelmi elvek megkérdőjelezése és a velük sokszor ellentétes jelenkori gyakorlat felveti, hogy mennyiben aktuálisak ma ezek az elképzelések, hogy értelmezhetők, illetve értelmezhetők újra/át, hogy viszonyulnak olyan, szintén újragondolásra szoruló fogalmakhoz, mint hitelesség és eredetiség – írja a fesztivál honlapja. – A szekció előadásai az elvi kérdések mellett a régi és kortárs helyreállítások interpretációjával, azok módszertani megközelítéseivel foglalkoznak, illetve azzal a problémával, hogy hogyan tudja a műemlékvédelem a társadalom felé kommunikálni szándékait és tevékenységét.”

Az előadások:

Somorjai Selysette: Őszinte műemlékek – hamiskás műemlékvédelem

Raffay Endre: Tendenciák a szerbiai műemlékvédelemben

Tóth Áron: Érték vagy kamuflázs? Műemlékvédelem és a kortárs építészet a változó örökségfogalom tükrében

Mérai Dóra: Érték és hitelesség a 21. századi adaptív örökség-újrahasznosításban

A fesztivál részletes programját itt találod.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Városmajor utca elfeledett kincse - Ilyen lett a Keresztes Nővérek kolostorépülete

A Városmajor utca elfeledett kincse - Ilyen lett a Keresztes Nővérek kolostorépülete

A hajdani Habsburg-sárga, Pogány Móric által is áttervezett, sokáig elhagyott emlék a 3h építésziroda kezei között született újjá és bővült kolostorrá. Erről szóló írásunkat a 196-os, 2024/8-as lapszámunkból közöljük.

A neobarokk és a kortárs építészet találkozik a felújított Esterházy-kastélyban

A neobarokk és a kortárs építészet találkozik a felújított Esterházy-kastélyban

Az Esterházyak Balatonnál található egykori, ma már műemléknek számító nyaralóját nem csak felújították, de kortárs bővítést is kapott. Erről szóló cikkünket a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Immár a 21. század igényeit is kielégíti a felújított Tihanyi Bencés Apátság (X)

Immár a 21. század igényeit is kielégíti a felújított Tihanyi Bencés Apátság (X)

Feszített ütemezés szerint folyt a Tihanyi Apátság tervezése és a kivitelezése, hiszen minden munkát a bencés közösség folyamatos bentlakása mellett kellett elvégezni. Erről szóló cikkünket a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Hirdetés