Eredetileg présház volt ez a török korból származó pince tetejére épült villa

Cikkünk a 205-ös, 2026/1-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Zöldi Anna
• Fotó: Bükösdi György
• Olvasási idő: …

Hirdetés

Úgy tartják, a macskáknak kilenc életük van. A házak sokszor kevésbé szerencsések – főleg, ha értékes telken állnak. A növekedés mítoszának oltárán rendre feláldozzák a megengedett beépítési mutatónál kisebb alapterületű épületeket, ám e villa esetében nem így történt. A Stúdió Bükösdi által tervezett felújítás megmentette a 19. századi rózsadombi beépítés léptékét őrző épületet, amely volt és jelenlegi tulajdonosai ragaszkodásának köszönheti sokadik életét.

A nyeles telken elhelyezkedő, magastetős villa a török korból származó boltozott pince tetejére épült, eredetileg présháznak. Legkorábbi tervei 1885-ből származnak, s e lapokon klasszicizáló külsejű, földszintes épületet láthatunk, enyhe hajlású tetővel, egyszerű architektúrájú homlokzattal, osztott zsalus ablakokkal, a bejárati oldalon míves oromzatú fatornáccal. A kedves házacska a Rózsadomb hajdani atmoszféráját idézi, amikor még szőlő borította a budai lankákat, köztük csak itt-ott tűnt fel egy-egy egyszerűbb tornácos épület. A telek adottságai lehetővé tették volna a jelenlegi ház bontása után akár többlakásos társasház építését, az előző egyik tulajdonos azonban ezt mindenképpen szerette volna elkerülni.

Ritkaságszámba megy manapság az ilyen adásvétel; sem az eladók, sem a vevők nem dédelgetnek többnyire idealista álmokat. Ez esetben azonban győzött az idealista alapokon nyugvó következetesség, amely ugyanakkor cseppet sem nélkülözte a rációt: az idős hölgy még életében gondoskodni kívánt az értékes családi örökség méltó kézben tartásáról. Ehhez kiváló partnert talált a nemsokára négy gyereket nevelő családban, akik első látásra beleszerettek a különleges adottságú épületbe, és vállaltan élethosszig terveznek itt maradni.

Az épület legjelentősebb átépítése 1931-ben történt, ekkor már Fekete László volt a tulajdonosa, a magyar közjegyzői hálózat megteremtője, aki családjával költözött a felújított, kibővített villának ekkor már joggal nevezhető épületbe. A bővítések nyomán „U” alakú, nagyjából szimmetrikus, klasszicizáló ízű ház keletkezett, mely a II. világháborúban jelentősen megrongálódott. A helyreállítás szintén a klasszicizáló vonalat követte, a szocializmusban azonban az akkori gyakorlatnak megfelelően több lakásra osztották az ingatlant, amely ma is társasház. A családnak sikerült az épület jelentős hányadát a maga kezében tartania azon az áron, hogy a belső tereket jócskán szétszabdalták. Jelenleg az épület egyötöde még mindig különálló lakás, így – bár a mostani felújítás a teljes tömeg egységes kezelésére törekedett – csak kompromisszumokkal sikerült az épület egészét megújítani.

A jelenlegi tulajdonosok számára egyértelmű volt a hagyományok tisztelete, hogy a ház ne ingatlanbefektetői szempontok szerint folytassa életét, hanem továbbra is otthonként szolgáljon korszerű minőségben.

A felújítást a Stúdió Bükösdi tervezte, a megbízó minőségre vonatkozó igényeinek maximális tiszteletben tartásával. A ház nem élvez műemléki védettséget, a kerületi főépítésszel egyetértésben, a ház múltjára való tekintettel viszont továbbra is a letisztult klasszicizálás irányába haladt a folyamat. A tervezők és a megbízó is törekedett a szimmetria hangsúlyozására, bár ez a közös tulajdon miatt csak részlegesen tudott megvalósulni, például a homlokzat színezése vagy a tetőszerkezet megújítása vonatkozásában. A tömeget zavaró utólagos hozzáépítéseket elbontották, a bejárati homlokzat előtti tornác nyíláskiosztását szimmetrikusra változtatták.

Az új ablakok a homlokzat nyíláskiosztásának rendjébe illeszkednek, a nyílászárók mindenütt egyszerű tagozatos keretezést kaptak. A függő ereszt és csatornát szintén tagolt párkány mögé rejtették, amely az épületen körbefut. A falak és tagozatok egységesen fehér festést kaptak, a lábazat és tereplépcsők süttői mészkőből készültek. A hőszigetelő üvegezésű osztott ablakok hagyományos megjelenést kölcsönző, karcsú faprofilokkal készültek. Az épület külseje nemesen visszafogott és elegáns, nem sejteti, milyen műszaki bravúrokat kellett végrehajtani a kivitelezés során.

A megbízó az építkezés három éve alatt szinte minden nap figyelemmel kísérte a helyszínen a munkálatokat. Utóbbiban óriási szerepe volt a tapasztalt kivitelezőnek, aki kreatívan oldotta meg a régi épületeken törvényszerűen adódó váratlan nehézségeket, és sokszor az átlagostól eltérő, néha szinte kockázatos, de mindig rendkívül frappáns műszaki megoldásokat alkalmazott. A szomszéd lakás tulajdonosa végig az épületben lakott, az ő lakrészét saját döntése folytán a felújítás nem érintette, így a házat lakott állapotban gyakorlatilag ketté kellett vágni. A padlásfödém hatalmas, ma már elképzelhetetlen keresztmetszetű fagerendáit – a fölötte lévő, vele szerkezetileg összeépült tető alól kivéve lehetett az új vasbeton födémet, majd az új tetőt elkészíteni.

Az emeleti födémcserét a régi tető alatt hajtották végre, ehhez azonban azt pontonként alá kellett támasztani, az új emeleti födém zsaluzatát viszont a régi boltozott pincefödém nem bírta volna el. A kivitelező javaslatára a régi fafödém gerendáiból a földszinti padló fölött külön rácsszerkezet készült a zsaluzat terheinek fogadására. A három évig tartó építkezés iskolapéldája annak, milyen kihívásokkal terhelt egy régi épület felújítása, de a végeredmény azt is bizonyítja, miért érdemes vállalni a plusz anyagi és műszaki terheket.

A hajdani tulajdonos munkásságát megörökítő könyv számos fotót közöl az épületről, beleértve a szobák belső kialakítását is. A mostani felújítás megőrizte, illetve visszaállította a terek nagyvonalúságát. A több irányú tengelyes szerkesztés az eredeti villa-állapot zegzugosságát is idézi. A derékszögben összekapcsolt terek hierarchiája magától értetődő, és a használatot képezi le: a tágas fogadótér a hatalmas asztallal a ház lelke, innen négy irányba nyílik a konyha, a nappali, a gyerektraktus, illetve a szülői háló traktusa. A klasszikus térszervezés modern átiratában a különböző funkciójú tereket nagy nyílások kapcsolják össze, esetenként – például a gyerek-nappalinál – tolóajtóval leválasztható módon. A nagy ablakoknak köszönhetően a fény
egységesen átjárja a tereket, a takarás-átlátás a kerttől a lakás mélyéig egyensúlyba kerül.

A tulajdonosok vállalkozásuknál fogva vonzódnak a természetes anyagokhoz, ez tükröződik a minden ízében kortárs berendezés eleganciáján, a kő, textil és fa felületek harmóniáján. Karakteres belsőépítészeti gesztus a fogadó-étkező feletti födém üvegezett áttörése, amely a tetőtérben elhelyezett tetősíkablakokon keresztül engedi be a természetes fényt felülről is. Az épület külsején ez az egyetlen kortárs megjelenésű beavatkozás, de a terepviszonyok és a tetőhajlás miatt ez is rejtve marad.

A vízszintes üvegezés fentről is artisztikus látványt nyújt, ráadásul egy gombnyomással átlátszóvá tehető, így a két szint vizuálisan is összeköttetésbe kerülhet. Az étkező másik attrakciója a szintén elektromosan működő, padlósíkba simuló ajtón át megközelíthető pincelejárat, amely a részben a török korban épült boltozott pincébe vezet. Minden egyes részletet látható gonddal és odafigyeléssel, a legmagasabb minőség jegyében terveztek és kiviteleztek, a berendezésben, bútorozásban Papp Linda nyújtott segítséget.

Kedves, és pszichológiailag jellemző mozzanat, hogy a család egyik, talán legkisebb tagja ragaszkodott hozzá, hogy a fényben fürdő, elegáns miliőben az ő szobája a padlástér ablaktalan, ámde bensőséges kicsi zugában legyen kialakítva. Ha nem is teljesült az álma, de azért sikerült kompromisszumot találni: az eredeti formát őrző, alacsony hajlásszögű tető alatt erőteljes zöld színre festett fa asztalos-szerkezet választja szét zugokra a kicsik birodalmát. Megrendelői jóízlés, a hagyományos nagypolgári életforma iránti tisztelet, a múlt értékeinek értő újraértelmezése, az építés klasszikus fortélyainak alapos ismerete, és az alázatos, a megrendelő igényeit tiszteletben tartó, de minőségi kompromisszumot nem engedő tervezői hozzáállás találkozott ebben a munkában, amely hivalkodás és didaxis nélkül hordozza egyszerre a múlt és a jelen értékeit. Otthon, a szó legnemesebb értelmében.