2016-ban hatodik alkalommal rendezzük meg a Budapest100-at az április 16–17-i hétvégén. 

A Kortárs Építészeti Központ - KÉK szervezésében hatodik alkalommal rendezzük meg a Budapest100-at (2016. április 16–17.). A víziónk a régi, témánk a Nagykörút, és ehhez várjuk a lelkes segíteni vágyókat.

Amint azt az elmúlt években már tapasztalhattátok, a Budapest100 rendhagyó, az egész várost megmozgató esemény, amely hagyományteremtő szándékkal indult, mára pedig egy civil ünneppé vált. 2016 áprilisában a nyitott hétvége témája és helyszíne a 120 éves Nagykörút lesz.

Fontos újítás, hogy az épületek életkortól függetlenül csatlakozhatnak, illetve a szakmai programok is hangsúlyosabbá válnak. Több feladatkörre keresünk olyan önkénteseket, akikre számítunk az alakuló találkozóktól egészen a rendezvény megvalósításáig. Csatlakozz a Budapest100 önkéntes csapatához!

Téged keresünk, ha:

• szeretnéd a Budapest100-zal együtt ünnepelni a 120 éves Nagykörutat

• részt vennél egy egészt várost megmozgató program szervezésében

• szereted Budapestet és jobban megismernéd a Nagykörút rejtett szépségeit

• érdekel az urbanisztika, a várostervezés és a szociológia • teret keresel kreatív ötleteidnek

• elkötelezett és proaktív vagy

• szeretnél egy vidám csapat tagja lenni

Ha a fentiekkel felkeltettük az érdeklődésed és szeretnéd munkáddal a Budapest100 szervezését segíteni, jelentkezz az itt található kérdőív kitöltésével 2016. január 14-ig. A kérdőív célja, hogy minél jobban megismerjünk téged és segíthessünk testhezálló feladatot találni a Budapest100 projektben. Ne feledd, jelentkezésedet csak a kitöltött kérdőív alapján tudjuk elfogadni!

Ha kérdésed van, írj a budapest100@kek.org.hu email címre.
Amiben számítunk rád: • kutatás • cikkírás • lakókkal való kapcsolattartás • programszervezés a csatlakozó épületekben • szakmai programszervezés Mit nyújt a Budapest100 cserébe? • kiváló kapcsolatépítési lehetőség • publikációs és megjelenési lehetőség • egy vidám csapat tagja lehetsz • jó ügyet szolgálhatsz • igazolható önkéntesség és szakmai gyakorlati lehetőség

forrás: sajtóközlemény

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A hétvégén ismét útjára indul a Budapest100

A hétvégén ismét útjára indul a Budapest100

Az egész várost megmozgató, rendhagyó kulturális-építészeti fesztivál 10. alkalommal kerül megrendezésre.

Itt van Budapest átfogó bringatérképe, amelyen a Budapest100 egyes épületeit is feltüntették

Itt van Budapest átfogó bringatérképe, amelyen a Budapest100 egyes épületeit is feltüntették

Az útvonalak nagy része átlagos városi biciklivel is bejárható.

Megvan az ArchiKids új időpontja

Megvan az ArchiKids új időpontja

Nem marad el, csak októberre csúszik a jövő generációival párbeszédet kezdeményező fesztivál.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1