Hirdetés

Idén először egy egyedi tervezésű díjtárgy, Zalavári Fruzsina alkotása is jár fődíj mellé.

Idén írják ki negyedszer a fiatal építészeknek, valamint vizuális és alkalmazott művészeknek szóló DECODE díjat. A szervezők október 22-ig várják a pályázatokat, melynek összdíjazása nettó 1,2 millió forint. Idén először a fődíj mellé egy egyedi tervezésű díjtárgy, Zalavári Fruzsina alkotása is társul. A díjátadó november 10-én lesz a Faur Zsófi Galériában, ahol a beérkezett pályázati anyagból a szakmai zsűri válogatása alapján 2021. november 11-17-ig kiállítás is nyílik. A november 10-i díjátadó és a kiállítás a virtuális térben is megtekinthető lesz. 

A DECODE Díj egy egyedülálló pályázati és kiállítási lehetőség építészek, valamint vizuális és alkalmazott művészek számára. Célja, hogy szorosabbra fűzze a társművészeti ágak közti kapcsolatot, és hogy felhívja a figyelmet a gondolatok köré épülő alkotásra és ezáltal az értékteremtésre.

A díjat 2018-ban alapította a BORD Építész Stúdió, melyet idén már negyedszer hirdet meg, immár a DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány szervezésében. A DECODE jelentése számukra az alkotásaikba kódként beépített történetek visszafejtése, amelyeket megbízóikkal és alkotótársaikkal közösen írtak.

A globalizáció eredménye a standardizálás, minden országban ugyanazok a termékek vannak a polcokon, cégkultúrák válnak egységessé, és ha környezetünket megnézzük, akkor érzékelhető ez az újonnan születő épületeknél is. Hisznek a funkcionális, de karakteres és kreatív épületekben, ezért a koncepcionális tervezés jelentőségét kiemelendő született meg a DECODE díj és kiállítás gondolata. 

A kiíró olyan pályázati anyagokat vár, amelyek egy-egy történet köré épülnek fel. A kiállítás célja, hogy megmutassa az egyes építészeti és művészeti projektek mögött meghúzódó koncepciókat és gondolatvilágot, melyek értékes, egyedi alkotássá emelik a műveket. Ezért a pályázati munka legfőbb eleme nem a műalkotás, épület, vagy terv prezentálása, hanem magának a koncepciónak, az alkotás mögött álló történetnek a bemutatása.

Pályázhat minden 18-35 év közötti, magyar vagy külföldi felsőfokú, művészeti intézményhez kötődő (ott tanulmányokat folytató, ösztöndíjas, gyakornok, illetve már végzett magyar vagy külföldi) építész vagy vizuális és alkalmazott művész (designer, képző-, ipar-, új média-, video- és fotóművész). A kiíró csapatok pályázatát is befogadja, kimondottan üdvözli, ha a két pályázati kategóriából vegyes csapatok állnak össze és együtt indulnak. Vegyes csapatok esetén a pályamű csak egy, a csapat által választott kategóriába nevezhető.

A pályaműveket egyetlen, legfeljebb 3 perc, minimum 30 másodperc hosszúságú médiafájl formájában kell benyújtani. A részletes kiírás a pályázati követelményekkel itt érhető el.

A támogató partnereknek köszönhetően az idei évben az összdíjazás együttesen a két kategóriában nettó 1,2 millió forint. A kategóriánként átadott fődíjak mellett ’Ígéretes projekt’ díjak is kiosztásra kerülnek, a tavaly alapított ’Spotlight’ díj pedig egy, a társadalmi szerepvállalásra külön hangsúlyt fektető munkát ismer majd el. 

Regisztrálni október 20-ig kell a decode@bordstudio.hu e-mail címen, a pályázatokat október 22-én déli 12 óráig lehet a regisztrációra érkező válasz emailben ismertetett feltöltési útmutató szerint leadni.

A beadott pályázati műveket szakmai zsűri bírálja el, és választja ki a kiállítandó építészeti és vizuális és alkalmazott művészetek témában részéről legígéretesebbnek tartott alkotásokat és a díjazottakat. A szakmai zsűri tagjai:

•    Bordás Péter, BORD Építész Stúdió, alapító, zsűrielnök
•    Dr. Szabó Levente DLA, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, BME Építészmérnöki Kar, Középülettervezési tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár
•    Dr. Anthony Gall Phd, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építészmérnöki Intézet, egyetemi tanár és megbízott dékán
•    Golda János, Ybl-, Pro Architectura- és Príma-díjas építész
•    Kálmán Borbála, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, kurátor, művészettörténész
•    Etentuk Inemesit, kulturális menedzser, Artlocator applikáció és Artlocator Magazin, alapító
•    Dr. Kukla Krisztián, az Art Quartet Budapest művészeti vezetője

A DECODE nyerteseit 2021. november 10-én, 18:00 órakor hirdetik ki a Faur Zsófi Galériában megrendezendő kiállítás megnyitóján a Budapest XI. Bartók Béla út 25. szám alatt. A kiállítás 2021. november 11-17. között lesz megtekinthető. A díjátadót Zubrecki Dávid építészeti szakíró moderálja. Idén először a fődíj mellé egy egyedi tervezésű díjtárgy, Zalavári Fruzsina alkotása is társul. 

A kiállítás, már az esemény hetében, virtuális séta keretében is elérhető lesz és bejárható lesz egy teljes éven keresztül.

A díjátadót és megnyitót a mindenkori járványügyi szabályzások betartásával tartják meg. A kiíró fenntartja azt a jogot, hogy amennyiben a helyzet megkívánja, a díjátadót és a kiállítás létszámát maximalizálja, illetve teljes egészében digitális platformra helyezi át.

Az Alapítvány honlapja mellett jelen van a Facebook és Instagram felületein is. Az előző évi pályaműveket, valamint a projekt werkfilmjét a DECODE YouTube csatornáján tekinthetik meg.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Szőlőszemek Kínában

Szőlőszemek Kínában

Újabb magyar siker egy kínai pályázaton.

Nem hirdetettek első helyezettet az új építészeti múzeumra kiírt pályázaton

Nem hirdetettek első helyezettet az új építészeti múzeumra kiírt pályázaton

Harminchat pályázó az Építészet Ligete tervpályázaton.

A magyar építészet ligete

A magyar építészet ligete

A Paradigma Ariadné terve az MMA pályázatára.

Hirdetés