A Paradigma Ariadné építészei Csóka Attila, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid beszélgettek a közös munka kapcsán Frenák Pállal díszletről, építészetről, színházról.

100 éve mutatták be Bartók Béla táncjátékát a Fából faragott királyfit. Ennek apropójából az Operaház három Bartók művet vitt színpadra. A Fából faragott királyfit Frenák Pál dolgozhatta fel, míg a díszletet a Paradigma Ariadné tervezte. Az iroda építészei Csóka Attila, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid beszélgettek a közös munka kapcsán Frenák Pállal díszletről, építészetről, színházról.

Fotó: Dömölky DánielFotó: Dömölky Dániel

PA: A Fából faragott királyfi szövegkönyvét Balázs Béla fogalmazta meg. Ebben néhány sor adott támpontot Bánffy Miklósnak az első díszlet megtervezéséhez, amely úgy fogalmazott, hogy a darab téri szituációja egy „groteszken primitív kép”, egy mesebeli táj erdőcskével, váracskával, tavacskával. Ez a táj az évek során sokat változott, de az erdő és a két vár viszonya – már csak a darab története miatt is – fontos maradt. Az évfordulóra készült feldolgozásodban számodra mit jelent ez a díszlet: erdő, azaz a természet vagy a vár? Esetleg egy absztrakt mesebeli táj?

FP: Elsősorban a természet mint elem az, amivel meg kell küzdenie a darab szereplőinek, a táncosoknak és a nézőknek egyaránt. Persze fontos, hogy asszociálhassunk a várra. Ez a sík lehet az emelkedett torony, ahonnan alászáll a király és a királylány is. Ha valakinek van egy kis fantáziája, ezek nem távoli asszociációk, főleg, hogy a darab története száz éve ismert. Nekem elsősorban az volt a fontos, hogy egy távlatokat nyitó térrendszert hozzunk létre, amin létrejöhet az a milliónyi asszociációs kapcsolat, amit a darab megteremt. Az az előnye ennek a térformának, hogy benne van a vár, benne van a tó, benne van az erdő, a visszatükröződés, a mélység, a lent és a fent, a különböző pólusok lehetősége – azok a fogalmak, amelyek Bartók zseniális műve kapcsán felmerülhetnek.

PA: Ahogy erről beszélünk, újra felmerül Gilles Deleuze neve, akiről a tervezés folyamán is kiderült, hogy fontos referencia számodra. Ez nekünk azért volt inspiráló, mert Deleuze az építészetben is meghatározó filozófus, aki a parametrikus és a folding építészet teoretikai hátterét adta. Ezek lényege pont az, hogy a kint és a bent, így aztán a fent és a lent közötti határok elmosódhatnak. Minden építészeti elem rizomatikus kapcsolatban, hierarchia nélkül működik. Innen nézve a darabodat úgy tűnik, hogy nemcsak a díszlet szerepe, de a sok királylány, a sok tündér és a sok királyfi párhuzamos szerepeltetése is értelmezhető parametrikus építkezésként.

FP: Részemről a cél inkább az olvashatóság multiplikálása volt.

Ma már nem lehet egyértelmű darabokat készíteni. Nem lehet rábökni egy szereplőre, hogy ő a király, a másik pedig a királylány. Nem lehet definiálni sem, hogy az egyik ilyen, a másik olyan. Pont ennek nyomatékosítása miatt tripláztunk meg minden szerepet. 

Deleuze abból a szempontból fontos, hogy a megjelenő térhasználat beleillik az ő plié (folding) elméletébe, amely azt mondja: ahol megbontunk egy teret, ott felszínre kerül és kibontakozik egy másik tér. Ha leegyszerűsítve akarok fogalmazni, akkor ez a díszlet olyan, mint egy Rubik-kocka. Van egy egységes rendszer, egy érezhető irányítottság lefektetett szabályokkal, amik mégis végtelen lehetőséget adnak. Ha valaki meglátja ezt a díszletet, rögtön megkapja az alapvető információkat. Ez kell ahhoz, hogy aztán nézőként szabadon értelmezhesd és építhesd fel a darabot magadban. Szájbarágás lenne egy konkrét erdőt elhelyezni a díszletben. 

Fotó: Dömölky Dániel

PA: Ahogy megfigyeltük, a szájbarágás elkerülése azokban a díszletekben is visszaköszön, amiket korábban használtál. Ráadásul azt a fajta destabilizációt – ami ennek a díszletnek a sajátja – a Frisson című darabodban mintha már megpróbáltad volna kibontani.

FP: A Frissonban tényleg megjelent már egy enyhébben döntött sík, de ott ezzel egy másik, anyaméh típusú, izolált tér jött létre az adott téren belül – annál a belső és a külső tér találkozása volt a lényeg. Ez persze a Fából faragott esetében is elmondható, hiszen a táncosok egy külső térből, a sötét semmiből kerülnek a díszletre és oda is húzódnak vissza. A jelenlegi díszlet esetében a lejtés mértéke is jelentősebb, így ez inkább a távlatokról szól, ezt a díszletet a táncosok keresztüljárják, átcsúsznak rajta. Bartók kaotikusnak ható perfekcióját, egy nyitott, átjárható és közben távlatokat nyitó tér jobban visszaadja. Azt se felejtsük el, hogy ez a díszlet egy markáns destabilizált helyzetet teremt, ami újragondolásra készteti a táncosokat. Újra kell értékelniük a súlyrendszerüket és azt, amit eddig a táncról tudtak. Erre a színpadra felszaladni sem egyszerű nemhogy átadni közben egy organikus mozgásanyagot. 

PA: Ez a fajta nyitottság a Deleuze-i hivatkozás miatt talán magától értetődő is. A te munkáid esetében olyan díszletekre van szükség, ami egyfelől elkerüli a már említett szájbarágást, másfelől megengedi, hogy a táncosok és a tér közötti interakció kötetlen legyen – egyedül a koreográfia szabjon határokat. Ennek ellenére el tudsz képzelni olyan jövőbeli Frenák Pál-koreográfiát, ami valósabbnak tűnő, vagy akár konkrét valós terekben jön létre? Olyasmire gondolok, mint amilyen a Chevrolet volt a K. Rush című darabodban. Az egy elég reális forma volt. Elképzelhető, hogy még ennél is tovább merészkedj egyszer?

FP: A Chevrolet egy kísérlet volt, ami szürreális képet eredményezett, ahol az autó nem tudott saját valóságában megmaradni. Egyfelől mert szétbontottuk, másfelől a tánc miatt. Abban a helyzetben az inkább egy duchamp-i WC-kagylóként szerepelt. Engem a valós tárgyak abból a szempontból érdekelnek, hogy miként forgathatók fel a standard normarendszeren kívül. 

PA: Nekünk az volt a benyomásunk, hogy koreográfiáid absztraktak abban az értelemben, hogy inkább asszociációkat ébresztenek, mintsem konkrét dolgokat mutatnának meg. Így merült fel a kérdés, hogy ha ezek az absztrakt mozdulatok absztrakt háttérrel találkoznak, akkor nem veszítjük-e el a lehetőségét, hogy feszültséget hozzunk létre? Hogyan lesz minden intakt a darabban?

FP: Ha ennél a darabnál kinyílik a függöny és feltárul a megvilágított díszlet az már feszültséggel teli. Eközben nekem arra is gondolnom kell, hogy Bartók zenéje önmagában feszültséget eredményez. A kontraszt, amire utalsz, létrejön, csak a díszlet és a zene között, nem a tánc és a díszlet között.

Ha a közönséget be akarod húzni egy univerzumba, azt – ahogyan te fogalmaztál – intakt módon kell megtenned, máshogy szétesik az univerzum. Nem mindegy hogy bizonyos tereket miként laksz be. A Louvre piramisában sem csinálsz disznóólat.

Fotó: Dömölky DánielFotó: Dömölky Dániel

PA: Az előző kérdéssel pont arra próbáltam utalni, hogy az is jelenthet valamit, ha egy üvegpiramis disznóóllá lesz. Ott létrejön egy feszültég a tartalom és a forma között.

FP: Ez akkor egy performansz lenne. Disznók a Louvre piramisában és legelésző tehenek a Champs Elysée-n. Ez egy jó kontraszt, de szerintem provokáció. Én ezt el akartam kerülni.

PA: Miben érhető tetten számodra a forradalmiság, amit meg szoktál fogalmazni a koreográfiáiddal kapcsolatban? Van forradalom provokáció nélkül?

FP: Önmagában forradalmi, hogy lehelyeztük ezt a döntött síkot a színpadra. Ahogy a nyitóképbe belezuhan a tündér a semmiből. A közönség azt kérdezi magában: ez most a tündér vagy mégsem? Mit akarsz ennél többet? Ha a néző nem ismeri fel egy darab szereplőjét, az forradalom. Nekem mindig azt mondják, hogy ugyanazt csinálom. Erre az a válaszom, hogy ugyanazt csinálni nehéz. Picasso is ugyanazt csinálta, nem is lehet összekeverni Francis Baconnel. Ebből a szempontból nincs kockázatvállalás a részemről. Nem így akarok forradalmi lenni. Ismerem magam, tudom, hogy mi érdekel, és mit akarok csinálni. Nehéz meghúzni egy vonalat – nekem az a fontos, hogy ez az egy vonal honnan hová tart.

Az interjú nyomtatásban az OCTOGON Magazin 2017/4. lapszámában jelent meg.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Fantasztikus, hogy milyen erőt sugároz ez az épület”

„Fantasztikus, hogy milyen erőt sugároz ez az épület”

Szalay Tihamér, az MD Studio vezető tervezője mesélt az NKE restaurált főépületéről.

Nemcsak kiszolgálni, de inspirálni is az épületben lévő életet

Nemcsak kiszolgálni, de inspirálni is az épületben lévő életet

"Valójában a térélmény az, ami az egyetemiséget adja."

Díszes falak, kilátó a Biennále tetején és rengeteg külföldi elismerés: ezek voltak 2018 emlékezetes pillanatai

Díszes falak, kilátó a Biennále tetején és rengeteg külföldi elismerés: ezek voltak 2018 emlékezetes pillanatai

Izgalmas volt az idei év építészeti/design események terén, nektek melyik volt a kedvencetek?

Hirdetés