Hirdetés

Nyomtatnak egy falut Mexikóban

Ez lehet az egyik megoldás a mélyszegénységben élők számára.

Mexikó déli részén, egy elhagyatott külvárosi területen épül a világ első falva, amely kizárólag 3D-ben nyomtatott házakból áll – írta a Qubit. A projekt mögött egy New Story nevű nonprofit szervezet áll, amelyet öt éve alapítottak azért, hogy a mélyszegénységben élő vagy katasztrófa sújtotta területen élő embereknek lakhatást biztosítson.

A New Story már több mint 2700 otthont adott át Haititől Bolívián át Mexikóig, javarészt hagyományos épületeket. Két éve összefogott az Icon nevű texasi építőipari techcéggel, amely kifejlesztette a házak nyomtatására is alkalmas óriási 3D-nyomtatót, a Vulcan II-t.

A Vulcan II összesen 50 házat készül kinyomtatni, ám a legnagyobb kihívás számára az országba való bejutás volt:

az amerikai-mexikói határon annyira nem tudtak mit kezdeni a sosem látott szerkezettel, hogy három hónapot kellett várni, míg átengedték.

A helyszínre érve aztán sikeresen beüzemelték a Vulcan II-t, amely betonkeveréket lövell ki magából, és azt rétegezve építi fel az alapot és a falakat. Az időjárást szoftveresen elemzik, és a keverék összetételét a levegő páratartalmához képest állítja be a gép.

Az első két ház kinyomtatásához mindössze 24 órára volt szükség, de nem a gyorsaság a technológia egyetlen előnye. „A 3D nyomtatás mellett szól a kiváló hőszigetelés, a nullához közeli hulladéktermelés, a gyorsaság, a dizájnban rejlő rengeteg lehetőség, a rugalmasság és az elképesztő költségcsökkenés. Ez nem tíz százalékkal, hanem tízszer jobb megoldás” – mondta az Icon egyik alapítója, Jason Ballard.

A 46 négyzetméteres otthonokban két hálószoba, egy nappali, egy konyha és egy fürdőszoba is található, így jelentősen jobb körülményeket biztosítanak, mint a környékbeli kunyhók – a falu már kiválasztott lakosainak átlagjövedelme havi 23 ezer forint környékén mozog.

A New Story a helyi önkormányzattal közösen választotta ki a környék 50 leginkább rászoruló családját, amelyek kamatmentes jelzáloghitelt kapnak, és összesen 400 pesót (kb. 6200 forintot) kell fizetniük havonta, hét éven keresztül – a költségek többi részét a New Storynak adományozó cégek és magánemberek fedezik. A nem kinyomtatható részeket két helyi nonprofit szervezet, az Echale és a Tu Casa készíti, amivel a helyi ipart is támogatja a projekt.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Először nyomtattak ki egyben egy házat

Először nyomtattak ki egyben egy házat

Európa legnagyobb 3D betonnyomtatóját vetették be hozzá.

Kengo Kuma tyúkólat tervezett Mexikóban

Kengo Kuma tyúkólat tervezett Mexikóban

Ráadásul úgy, mintha egy közösségi lakóprojektet valósított volna meg embereknek.

Ingyenesen letölthetők a Miele exkluzív tartozékainak 3D nyomtatási sablonjai

Ingyenesen letölthetők a Miele exkluzív tartozékainak 3D nyomtatási sablonjai

A Miele a „konyhai segéd“, a „porszívó tartozék“ és a „barkácsolás“ területén tíz nyomtatható tárgyat kínál.

Hirdetés