Bécs 2040-re klímasemleges lehet

Napelemeket telepítenek a bécsi metróállomások tetejére. Az így termelt zöldárammal működtetik majd a világítást, a mozgólépcsőket és a lifteteket.

2025-ig legalább húsz bécsi metróállomás és más, a közösségi közlekedéshez kapcsolódó épület tetejére szerelnek napelemeket – összesen hetvenezer négyzetméteren – a Wiener Linien és a Wien Energie legújabb együttműködése keretében.

A naperőművek 3500 megawattórányi energiát termelnek majd, amelyet az állomások világításának, mozgólépcsőinek és liftjeinek működtetésére használnak.

A tervezett húsz naperőművel évente kétezer tonnányi szén-dioxidtól lehet megkímélni a környezetet.

Az első napelemes rendszert az U1-es metró Alte Donau állomásának tetejére telepítik, a 2022 tavaszára elkészülő létesítmény teljesítménye elérheti akár a 120 kilowattpeaket is. Vagyis csúcsidőben nem csak az Alte Donau metrómegállót tudja ellátni zöldárammal, de a szomszédos állomásokat is. Ez lesz a Wiener Linien első olyan állomásépülete, amely csúcsidőben több energiát termel, mint amennyit felhasznál.



A két vállalat abban is megállapodott, hogy a jövőben minden épületfelújításnál és építésnél megvizsgálják, hogy lehet-e rájuk napelemeket telepíteni. Az első közös kísérleti projektjüket egyébként 2019-ben hajtották végre, ekkor az U3-as metró Ottakringi állomásépületére szereltek napelemeket. Ezen kívül a Wiener Linien kötöttpályás járművek esetében visszacsatolja a fékezési energiát, LED-világításra cserélte minden épületében a világítást és képzéseket tart dolgozóinak a hatékonyabb járművezetési technikákból. 

A Wien Energie jelenleg háromszáz napelemes rendszert működtet, amelyek teljesítménye összesen 80 megawatt, így több mint harmincnégyezer háztartást lát el zöldárammal. 2030-ra azonban 600 megawattra szeretné növelni a napenergia-termelését, hogy kétszázötvenezer háztartásnak biztosítson fenntartható villamosenergiát. 

Az osztrák főváros célja, hogy 2040-re klímasemleges legyen, amit többek között nagyszabású napelem-offenzívával szeretne elérni. A cél, hogy minden évben annyi naperőművet telepítsenek Bécsben, mint amennyit az elmúlt tizenöt évben összesen: ez 2030-ig évente száz focipályányi napelemet jelent.

 

Forrás: sajtóközlemény 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Gigapark épül Bécsben az egykori Nordbahnof területén

Gigapark épül Bécsben az egykori Nordbahnof területén

Egyszerre városi vadon és feltöltődést szolgáló pihenőhely lesz Bécs új parkja, a Freie Mitte.

Hogyan hódíthatja meg Budapest a napelemeket?

Hogyan hódíthatja meg Budapest a napelemeket?

Budapest áramfogyasztásának 1 százaléka sem jön napelemekből jelenleg, pedig a célok merészek. Hogyan érhetjük el? 

Hétmillió forintnyi támogatás városi homlokzatok, tetők és belső udvarok zöldítésére Bécsben

Hétmillió forintnyi támogatás városi homlokzatok, tetők és belső udvarok zöldítésére Bécsben

A zöldhomlokzatos házak télen melegebbek, nyáron hűvösebbek csupasz társaiknál.

Hirdetés