Hirdetés

Vízigarzon a Tisza-tavon

Egy fiatal pár lakóhajója.

Hirdetés

Réka és Balázs Budapest belvárosában laknak egy kis lakásban. Fiatalok, sok baráttal és munkakapcsolattal. 2019 októberében kerestek meg az ötletükkel, hogy szeretnének egy kis lakóhajót a Tisza-tóra. Az elképzelésük lényegében a térség szeretetéből, valamint az iránta érzett mélyebb megismerési vágyból adódott. Egy olyan nyaralót képzeltek el, ami nem helyhez kötött, ugyanakkor a helyszín tág értelmében mégis adott, esetükben maga a táj.

A hajó azóta a Designboomon is felbukkant, mi viszont idézzük fel cikkünket az Octogon 163-as lapszámából!

A hajótest, valamint a felépítmény szerkezete alumíniumból, a kültéri elemek gyalult vörösfenyőből készültek.

A Tisza-tó nem más, mint egy hatalmas, mesterséges vízi műtárgy, melyet a Tisza tölt meg élettel. Építészként nagyon érdekes helyzet egy olyan belakható tér kialakításán gondolkodni, melynek nincs konkrét „talajfogása”. A járművek értelme – primer funkciójukat tekintve – a közlekedésben van, de egy ilyen kompakt lakótér mozgása azt a célt szolgálja, hogy a hajóban tartózkodók minél közelebb tudjanak kerülni ennek a környezetnek az atmoszférájához – már ha a természetnek van atmoszférája. Mindenesetre a hajóval szinte bárhol lehetőségünk nyílik időt tölteni, enni-inni, aludni és felébredni, összemosva személyes énünk határait a természettel. Ennek a vízi vidéknek nemcsak az élővilág tekintetében van különleges karaktere; a folyóhoz kötődő épített környezet is meghatározó. Ez a karakter, úgy tűnik, azoknak a tevékenységeknek köszönhető, melyek organikus módon alakítják a vízparti kunyhókat és csónakokat, hajókat. A „tevékenység” háttérbe szorítja a tervezettséget és az esztétikai spekulációkat, életre hívva a sponteanitást, ami egy őszinte, mímelhetetlen környezetet eredményez.

A belső tér jellemző anyagai: hőkezelt nyárfa, vörösfenyő, alumínium, szürke rétegelt lemez, bivalybőr.

Az aktív természeti közegnek kitett és folyamatos gondozást igénylő építmények hasonló jegyeket mutatnak a természeti környezettel: esztétikai minőségüket tekintve semmi sem kiemelhető, a szépség a jellegben, a rendszerben van. Olyan hajót igyekeztünk tervezni, ami képes ebbe a fogadóközegbe tagozódni, és része lenni ennek a tájnak. 

A tervezés és a megvalósítás éve: 2020 tavasza 
Az alkotók: BENE TAMÁS, CSOKNÁDI MIHÁLY,
EKE DÁNIEL, VASS-EYSEN ÁRON,
LUKÁCS ANNA, BEKE ANDRÁS, BENE MARCI,
EKE TAMÁS, EKE MAGDALÉNA, GÁLVÖLGYI ANETT, MIOVÁC MÁRTON, ZÉTÉNYI ZSÓFI, 
BÁN MÁRTON, BODONYI ZOLTÁN, LÁSZLÓ GERGŐ, NESZMÉLYI RÉKA, MÁTÉ BALÁZS 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Látványos fejlesztések Tiszafüreden

Látványos fejlesztések Tiszafüreden

Elkészült Tiszafüred új főtere és a Tisza-tó legnagyobb játszótere

Úszófalu épül a Tisza-tavon

Úszófalu épül a Tisza-tavon

A cölöpökön álló, négy évszakos házból idén júniusra tíz készül el az Abádi Kikötőben.

Vízi kilátótornyok épülnek a Tisza-tavon

Vízi kilátótornyok épülnek a Tisza-tavon

Két új ökoturisztikai létesítmény építésébe kezdett a Békatutaj Egyesület.

Hirdetés