Hirdetés

Az Építészeti Filmnapok egyik különlegességét ajánljuk.

Hirdetés

Eredeti és másolat kérdése közel sem egyszerű téma, az építészetben sem. Nemcsak akkor, ha filozofikusan elemezgetjük a kérdést: az eltérő kultúrájú, élethelyzetű, foglalkozású emberek sokasága mind ad egy-egy újszerű adalékot a kérdéskörhöz – mint az Építészeti FIlmnapok záróműve, ami pluszban még a szabad véleményformálásra is tág teret hagy a nézőnek.

Ha a legismertebb keresőbe beírjuk, hogy „eredeti”, 126 millió találatot kapunk nyomban. A „másolatra” mindössze 1,1 millió megfejtés érkezik. Mégis sokszor van olyan kellemetlen érzésünk, hogy minden másolat (sőt, a másolat másolatának a másolata, ahogy a Harcosok Klubjában mondta Tyler Durden) (vagy Brad Pitt). Most viszont egy másik filmről beszéljünk, merthogy a Budapesti Építészeti Filmnapok zárónapján, március 13-án láthatjuk a Melyik az igazi? Másolt városok valódi élete című dokut.

Benoit Felici rendező több helyszínen, sok perspektívából szemlél(tet)i az építészeti másolat és eredetiség kérdését. Eiffel-toronyból például rengeteg van világszerte, az M5-ös bevezető szakaszánál lévő épp csak megidézi, a filmünkben szereplő kínai viszont a pontos, de kicsinyített másolata. Hallhatjuk az unottan cigiző gondnokot a kínai Eiffel-torony tövéből, aztán beszél Jean-Francios Staszak geográfus általában a másolat-eredetiség kérdéséről, megszólal Anthony Mackay építész, aki Sanghajba tervezett egy darabka Angliát, nyilatkozik a yamoussoukrói bazilika elefántcsontparti takarítója. Sok helyszín sok szereplőjét hallhatjuk, eltérő kultúrákat, nézőpontokat, foglalkozásokat ismerhetünk meg.

Éppen ez a film nagy erénye, mert így nem kinyilatkoztat valamilyen vélt filozófiai magaslatokból, sőt egyáltalán nem alkot véleményt, helyette kaleidoszkópszerűen lehetőségek egész tárházát kínálja fel. És ebből a változatosságból óhatatlanul is előkerülnek olyan hangok, amelyeket meghallva változtathatunk – minimum finomíthatunk – a véleményünkön. Ahogy változtatott az említett Mackay is. Amikor felkérték Sanghajban egy tőrőlmetszett brit városrész megtervezésére, eleinte még idegenkedett a gondolattól. Később aztán megfigyelte, hogy Anglián belül is sok épület másolja, utánozza a másikat, ami teljesen szembement Mackay addigi másolásellenes szemléletével. „Most, hogy látom, ahogy az emberek használják [az általa tervezett sanghaji városrészt], már nem gondolom azt, hogy ez valóban olyan sokat számítana – magyarázza a filmen. – Felejtsük el az építészetet, valószínűleg az emberek egyáltalán nem gondolnak rá, egyszerűen csak használják a tereket, és egy valódi közösséget alkotnak.

Számára olyan végigsétálni a „sanghaji Angliában”, mintha egy álom képsorai peregnének le a szemei előtt, elmosódott élekkel, valószerűtlen színekkel.

Felejtsük el az építészetet? Valóban, annak végképp semmi köze hozzá, ahogy az elefántcsontparti takarító szájából teljesen váratlanul elhangzik Paulo Rossi neve, mégis roppant érdekes fénytörésbe állítja az eredetiség kérdéskörét ez a félmondat. A takarító látni akarja Olaszországot, részben az 1982-ben vébét nyert focista, Rossi Olaszországát, részben Rómát és a Szent Péter Bazilikát. Vagyis, mennyire eredetiek az álmaink? És mennyire lehet eredeti az álmainkból, képzeletünkből születő építészet?

Velence?Párizs???

Ha látni akarjuk a piramisokat vagy Velencét, az is azért van, mert valahol már találkoztunk velük: filmen, képen, könyvben, festményen, beszélgetésben – fejtegeti a film vége felé Staszak, aki szerint eredetiség nem létezik, a replikák pedig „leleplezik, hogy valamiképp mindenhol álmok, másolatok, reprezentációk közt élünk. Nem kellene becsapni magunkat azzal, hogy a mi világunk eredeti.”

...és aztán a film legvégén jön egy csavar, egy kínai filozófustól, ám mindent azért nem árulunk el. Már csak azért sem, mert még bennünk is ülepedik az élmény. A megnézéskor volt bennünk egy furcsa hiányérzet (talán mert elképesztően sok lehetőséget kínál a téma, talán mert csak 67 perc a film, talán mert tudat alatt másmilyenre számítottunk), ám utána napokig vissza-visszatértek gondolatok és hangulatok a filmből, márpedig a továbbélés/továbbgondolás sokkal jobb egy lekerekített, akár mégoly erőteljes véleménynél.  

Benoit Felici (1984, Franciaország) francia-olasz filmrendező. Az olasz ZeLIG Filmiskolában végzett, dokumentumfimesként 2013-ban megkapta a Lagardère Alapítvány kiválósági ösztöndíját, azóta a munkásságát számos díjjal ismerték el. A Filmnapokon korábban egy másik filmjét, a Befejezetlen Itáliát is bemutatták.

A Budapesti Építészeti Filmnapokról itt írtunk bővebben, a részletes programját itt éred el, a film online vetítésére pedig itt válthatsz jegyet.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Eltűnt épületek és életképek a háború előtti Budapestről

Eltűnt épületek és életképek a háború előtti Budapestről

Nyomozói feladatokat ad a nézőknek az Animatiqua stúdió legújabb filmjében.

„A szavak az építészetről szólnak, a mondat az életről” – portréfilm Balázs Mihály Kossuth-díjas építészről

„A szavak az építészetről szólnak, a mondat az életről” – portréfilm Balázs Mihály Kossuth-díjas építészről

Az életút főbb állomásai a hernádi tanyától a European Academy of Sciences and Arts tagságig.

Hirdetés