Hirdetés

A vállalat által létrehozott BIMForShare elnevezésű új felület egyfajta BIM kézikönyvként funkcionál majd, az ott szereplő dokumentumok sztenderdként szolgálhatnak a BIM-rendszerrel dolgozók számára.

A Market Építő Zrt. az építőipari szektor egyik vezető szereplőjeként egy újabb fontos területen szeretne zászlóshajóként az élen járni. A vállalat célul tűzte ki, hogy segítse és támogassa a BIM-rendszer (Building Information Management) alkalmazásának terjedését, illetve a felhasználás színvonalának növelését, ezért hozta létre a BimForShare.market.hu felületet a témához kapcsolódó anyagok megosztására, terjesztésére. Ennek elindulását jelentette be a Market az Építőipar 2022 konferencián.

 

Mi mindenre hasznosítható a BIM?

A BIM alkalmazása kapcsán a felhasználók nem győzik hangsúlyozni a rendszer előnyeit – nem véletlenül. A Market a BIM felhasználásának összesen 26 lehetséges felhasználását azonosította be, melyek közül a vállalat 10 területre helyezte a fókuszt. Ezek közül a BIM legnagyobb előnyei között szerepel, hogy segíti a tisztánlátást, a kivitelezés optimalizálását ütemtervezés és organizáció támogatással, az előkészítést mennyiségi és minőségi adatok legyűjtésével. Továbbá a tervezés számára is jelentős haszonnal bír, hiszen gyorsítja a szakágak közti kommunikációt, a gondolkodást, a hibakeresést, valamint a dokumentálást is.

A BIM-rendszer alkalmazása hatékonyan támogatja mind a tervezők, mind a kivitelezők munkáját, ezért honlapján elérhetővé tette saját fejlesztésű anyagait: különféle szerződésmellékleteket, sablonokat, mintafájlokat, ellenőrző listákat, melyek sztenderdként szolgálhatnak a BIM-rendszerrel való munka során. Ezek között vannak például olyan anyagok, amelyeket egy magasépítő cég elvár egy tervezőtől. Ezek olyan know how-k, melyek sem hazánkban, sem Európában nem elérhetők.

Grátzer Szabolcs, a Market Építő Zrt. BIM menedzsere és tervezési osztályvezetője a BimForShare platform indulása kapcsán fejtette ki a vállalat ezzel kapcsolatos szemléletét:

„A Market, szakítva a hagyományokkal, ezeket a BIM alkalmazásához kifejlesztett saját anyagait közkinccsé teszi. Hiszünk abban, hogy a BIM-rendszer megismerése és alkalmazása nem lehet kiváltság. Nem lehet csupán a nagy projektek és a nagy piaci szereplők kiváltsága, sokkal inkább egy olyan mindennapi eszköz, amely hatékonyan segíti az építőipar valamennyi szereplőjének munkáját. Mi abban hiszünk, hogy a BIM rendszer egy olyan eszköz, ami mindannyiunk munkáját segítheti és egy erős kapocs lehet az aktuális és jövőbeni partnereinkkel való közös munka során is.”

Grátzer Szabolcs 
Mit takar tulajdonképpen a BIM?
 
A Building Information Management (BIM) a tervezési módszertan egy új megközelítése, és nem – mint ahogy azt sokan gondolják – egy szoftver, licenc vagy tanúsítvány. A BIM az épületek tervezési és építési folyamatainak átfogó digitális modellek segítségével történő szimulálását és optimalizálását jelenti. Az épületek tervezése, kivitelezése és üzemeltetése szempontjából, tehát azok teljes életciklusát tekintve, a BIM jelentős előnyöket kínál a hagyományos tervezési módszerekkel szemben, mivel általa bármikor részletes információkhoz, adatokhoz juthatunk az épület bármely alkotóelemét illetően.
 
Milyen anyagok találhatók meg a platformon?

 
A felületen a Market Építő Zrt. a saját maga által kifejlesztett, összeállított anyagokat teszi közzé, megosztva ezzel azt a tudást, melyet az elmúlt években felhalmozott, és amelyet a jövőben más kivitelező- és tervezőcégek is hasznosítani tudnak. Az építőiparban nem számít bevett gyakorlatnak egy cég által birtokolt „know-how” másokkal való megosztása, közkinccsé tétele, de a Market Építő Zrt. szemlélete szerint a szektor hatékonyságnövelésének egyik kulcsa a BIM-rendszer általánosan elterjedt használata, ezért fontos, hogy valamennyi építőipari szereplő kivegye a részét ebből.

A weboldalon megosztott anyagok mintákként és sablonokként funkcionálnak. „Szeretnénk, ha minél többen forgatnák, illetve dolgoznák tovább ezeket, és később egy-egy hasznos módosítást, kiegészítést akár meg is osztanának velünk, hogy mi is tanulhassunk ezekből” – tette hozzá Grátzer Szabolcs.

A felületnek nem célja, hogy módosítás nélkül használhatóak legyenek az anyagok és nem írják felül a konkrét szerződéses követelményeket, de támpontként szolgálhatnak és magyarázatot adhatnak bizonyos követelményekre vonatkozóan.
 


A felületre első körben felkerültek már többek közt a követelményrendszerre vonatkozó anyagok, modellezésre vonatkozó technikai leírások és modellek ellenőrzését segítő lista is. A rendelkezésre álló anyagok az indulás után folyamatosan bővülnek és frissülnek majd.

Az ezekkel kapcsolatos építő jellegű észrevételek elküldhetők erre az e-mail címre e-mail címre.

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hatékonyságnövelés felsőfokon | Market Építő Zrt.

Hatékonyságnövelés felsőfokon | Market Építő Zrt.

A Lean-módszer bevezetése mellett döntöttek.

Tudásmegosztó platformot indított a Market Építő Zrt.

Tudásmegosztó platformot indított a Market Építő Zrt.

A vállalat által létrehozott BIMForShare elnevezésű új felület egyfajta BIM kézikönyvként funkcionál majd, az ott szereplő dokumentumok sztenderdként szolgálhatnak a BIM-rendszerrel dolgozók számára.

Nincs találat!

Hirdetés