Tanösvény a városban? Naná!

Kortárs térhasználat Salgótarjánban.

Salgótarján Beszterce terén sétálva térkőbe rejtett táplálékláncba, padokba integrált kőzetekbe és támfalra tervezett idővonalba „botlik” az ember. Az izgalmas építészeti- és designkoncepciónak köszönhetően egy egyedülálló városi tanösvény várja a környék lakóit és a térre látogatókat. 
 


Az épített környezet nagyban befolyásolja az ember jóllétét, ezért kiemelt jelentősége van, hogy a környezetalakítás során a szakemberek miként reflektálnak a helyet használó lakosság igényeire. Salgótarján Beszterce terének rekonstrukciója során az indelab építésziroda tervezői időt és energiát nem sajnálva a közösséget is bevonta a tér kialakítását érintő gondolkodásba. Rendszeresen konzultáltak a lakosokkal, a párbeszédbe az önkormányzat képviselőit és a környék gazdasági szereplőit is bevonva. A fórumok eredményeként az rajzolódott ki, hogy

a lakosság egy minden korosztály számára minőségi kikapcsolódást biztosító térre vágyik – így az építészek ezzel a tudással álltak neki a tervezésnek.

És milyen jól tették, mert a visszajelzések alapján a lakosság – annak eredményeként, hogy aktívan részt vehettek a tér alakításában – jobban kötődik a helyhez és aktívabban használja azt.
 


Salgótarján az Északi-középhegységben fekszik, gazdag növény- és állatvilággal körülvéve, a Beszterce tér pedig a város legnagyobb lakótelepének főtere. Így a terület a természetes és épített környezet találkozásának is helyszíne. Az építészek, tájépítészek és designerek a természet jelenlétét több módon erősítették a téren, ahol a beton dominál. A Landspect tájépítésziroda megnövelte az összefüggő zöldfelület kiterjedését, a változatos növénykiültetés hatására pedig szinte egész évben zöldell a tér. A beton anyagához kapcsolódva, a meglévő felületeket használva az S39 Hybrid Design csapatának köszönhetően egy városi tanösvény is helyet kap a téren, egyedülállóvá téve a helyszínt. A tanösvényekről legtöbbünknek biztos az erdők és nemzeti parkok jutnak eszünkbe, városi közegben nem igazán találkozunk az adott környék faunájának táplálékláncával vagy a környékbeli hegységeket alkotó kőzetekkel. De ez nem így van Salgótarjánban, ahol a rendhagyó tervezői elképzelés eredményeként ez is megvalósul.

Így most a városban is „kergeti egymást” a mezei nyúl és a vörös róka a környék hegységeit alkotó bazalt vagy andezit oszlopok tövében. 


Az S39 HD tervezői kreativitásának eredményeként a városi tanösvény alkotóelemei integráltan, a téren egyébként is jelen lévő elemekbe ágyazva jelennek meg: padokon, térköveken, a támfalon és az ivókúton. A támfalon idővonal húzódik, mely grafikai és szöveges formában ad információt a környék történelmi, régészeti és geológiatörténeti eseményeiről, a korábban említett kőzetek pedig a padokba vannak integrálva. A tér egyik legkedvesebb eleme a tápláléklánc: világító üveg-beton térköveken grafikusan jelenik meg a környék állatvilága, vékony nyilakkal jelölve, hogy ki kinek lesz a tápláléka. Így felfejthető, hogy például kapcsolódik-e egymáshoz a táplálékláncban a vaddisznó, a nyuszt és a földigiliszta, de a láncot kitartóan végigkövetve az is megtudható, hogy a csúcsragadozók bár látszatra a hierarchia tetején állnak, a lebontó szervezetek által visszakerülnek a legalsó szintre.

A tanösvény fókuszában az élmény és az élmény alapú tanulás áll, ami a környékbeliek visszajelzése alapján meg is valósul, mert nemcsak a járókelők pihennek meg szívesen a kőzetek vagy az idővonal mellett, tanulmányozva azokat, hanem olykor a téren található iskola osztályai is örömmel használják a tanösvény elemeit. 
 

Beruházó: Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata
Generáltervező: indelab Kft. – Holló Mátyás, Árva József
Tájépítészet: Landspect Kft. – Madarász Dóra, Czeglédi Csongor, Neogrády Judit
Generálkivitelező: BDF Bodnár Daru-Földmunka Építőipari és Kereskedelmi Kft.
Tanösvény tervező és kivitelező: S39 Hybrid Design Kft. – Baróthy Anna, Krauth Vera
Tanösvény szakmai partner: Novohrad-Nógrád Geopark
Erősáram: Bodócs Elektroterv Kft. – Bodócs Péter
Közmű: Vízáram-08 Kft. – Bakos Ferenc
Csapadékelvezetés: Salgóterv-Plusz Kft. – Lantos László
Akadálymentesítés: Japáner-B Kft. – Sipos Zsolt


A salgótarjáni Beszterce térről Bán Dávid által írt „Közösség formálta köztér” című cikkünk az OCTOGON magazin 155-ös (2019/7-es) lapszámában olvasható.

 

 

Még több fotó a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tanösvény a városban? Naná!

Tanösvény a városban? Naná!

Kortárs térhasználat Salgótarjánban.

Bivalyzongora

Bivalyzongora

Tanösvény és bivalyistálló Sándorfalva határában.

Nincs találat!

Hirdetés