Hirdetés

Ódon tűzfalak között

Családi ház Prága Jinonice kerületében.

Prága Jinonice negyedében épült fel az Atelier 111 tervei alapján az a családi ház, amelynek belsőépítészete átadása után Csehországban az Év Enteriőrje verseny abszolút győztese lett. A stúdió tervezőinek történeti környezetben megépült saját otthonát nemrég bemutattuk, ez a ház hasonló környezetben, hasonló igényességgel és a múlt iránti tisztelettel készült.  
 

 

Jinonice negyed romantikus utcácskája kis térre fut ki, melynek közepén egy kút van, ami még ma is működik. A festői hangulatot megkoronázta az ott álló elhagyatott ház, amit az évtizedek során különféle toldalékokkal és felépítményekkel bővítettek. Az egymás hegyére-hátára épített házikók és mögötte a lejtős kert a pusztulás képét mutatta.  

 

 

A felújítás során csak az utcára néző, legidősebb, kő falazatú részt tartották meg, ez szolgál bejárat gyanánt a két új tömeggel bővített házba. A régi szárnyban a bejárat szintjén tágas gardrób és tárolóhelyiségek nyílnak. Az új tömegekbe kerültek a lakószintek, legmagasabbra a gyerekek birodalma. Minden lakószint, így a gyerekeké is, közvetlen kapcsolatban van a teraszosan kialakított, napsütötte kerttel, amelyet az utca felől jótékonyan takar az épület.

Az új építés karakterében markánsan kortárs, de a hófehér vakolat és a hagyományos hódfarkú cserépfedés egységbe olvasztja a régi és új részeket – az archetipukus házforma kontúrokkal együtt időtlen megjelenést kölcsönöz az együttesnek. A részletek árulkodnak az egyes elemek koráról, a minimalista felfogású hozzáépítés egyértelműen megkülönböztethető az eredeti épületrésztől.

 

 

Stúdió: Atelier 111 Architekti
Vezető tervező: Jiří Weinzettl, Barbora Weinzettlová, Veronika Indrová
Projekt helyszíne: Jinonice, Prága, Csehország
Építés éve: 2016-19
Fotók: BoysPlayNice

 

Forrás: Atelier 111 Architekti

 

További képek és rajzok a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tengeri herkentyűk katedrálisa

Tengeri herkentyűk katedrálisa

Fény és fa uralja Matty Matheson séf torontói éttermét.

Plasztikus villa a hegyen
  • 2022-05-31 09:00
  • Deco

Plasztikus villa a hegyen

Fischer József és Kozma Lajos budai villáinak kortárs átirata, Rosta S. Csaba és Szabó Renáta tervezésében.

Túl a tornyon
  • 2022-04-19 11:00
  • Deco

Túl a tornyon

A Tükörhegy meredek lejtőjére tervezett családi házat Répás Ferenc építész és Tóth-Dobos Zsófia belsőépítész, valamint csapatuk a DÉR Architects.

Nincs találat!

Hirdetés