Hirdetés

De felgyorsítja a zöld építészeti trendek elterjedését. 

Norman Foster szerint nem a világjárvány fogja megváltoztni a városainkat, de a már régóta lappangó zöld forradalom kirobbanására számít. A koronavírus hozzájárulhat ahhoz, hogy fenntarthatóbb épületeket tervezzenek, és elérkezhet a városi organikus kertek reneszánsza is. A városvezetőknek tartott fórumon a brit építész azt is elmondta, hogy azoknak az építészeti tendenciáknak a gyors elterjedésére számít, amelyek már a pandémia előtt is léteztek, csak nem jött az áttörés.

„A történelem nagy válságai felgyorsították az elkerülhetetlent" – kezdte az értékelést Foster. Példaként az 1666-os nagy londoni tűzvészt hozta fel, amely után olyan, a tűzvédelemmel összefüggő építési szabályrendszert vezettek be, amely elvezetett a tűzbiztos téglaépületek elterjedéséhez. A 19. századi kolerajárvány megágyazott a modern kori fertőtlenítőrendszereknek, a nagy ablakokat és a teraszokat pedig a tuberkolózisnak köszönhetjük.

Szerinte most is ugyanez fog történni, a koronavírus szélesre tárta a kapukat az új építési szabványok és az egészségvezérelt építészet előtt, a városok pedig megoszthatják egymással a jó ötleteket.

 

A high-tech építészet egyik fenegyereke úgy véli, hogy a járvány magával hozza a fenntarthatóbb épületek reneszánszát is. Vannak jó példák, de elenyésző számban, most viszont lehetőséget kaptunk arra, hogy a mainstream részévé váljanak.

Tudományos kutatások igazolják, hogy a városok zöld területei nemcsak vizuális szempontból meghatározóak, de hozzájárulnak az egészségmegőrzéshez, így a zöldfelületek és homlokzatok, a parkok és a természetes szellőzéssel bíró zöld épületek aranykora jöhet el. 

Kitért a közlekedésre is, szerinte megtörténik végre az elektromos járművek előretörése, növekszik az e-kerékpárok és robogók használata és visszatérhet az egysínű vasút. A városok újra a mezőgazdaság színterei lehetnek, megnövekedhet az organikus farmok szerepe, a fenti tényezők pedig együttesen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a városok csendesebbek, tisztábbak, biztonságosabbak, egészségesebbek és zöldebbek legyenek.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A koronavírus csúcsra járatja a napelemeket

A koronavírus csúcsra járatja a napelemeket

Sorra dőlnek az európai rekordok, mert tisztább a levegő.

Kinyomozták, ki tervezte a „koronavírus-bögrét”

Kinyomozták, ki tervezte a „koronavírus-bögrét”

Egy designteoretikus utána járt az elmémesült étkészlet eredetének. 

Így alakíthatod át az ablakodat művészi platformmá

Így alakíthatod át az ablakodat művészi platformmá

Egy street art művész elindított egy kampányt, amelyben te is megmutathatod a tehetségedet.

Nincs találat!

Hirdetés