Már turisztikai látványosságként is szolgál a siófoki vízleeresztő műtárgy

A Balaton káddugójának is nevezett vízszintszabályozót újjáépítették, így már nem csak funkcióját látja el, de esztétikus is. Erről szóló cikkünket a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

• Szöveg: Szira Péter
• Fotó: Viktorin Krisztián
• Olvasási idő: …

„Az építészet történetében az ipari építészet históriája rövid és másodlagos a nagy kánonalkotó épületek árnyékában.” Az idézet kiváló szerzőnktől, Uhl Gabriellától való, aki Ekler Dezső – botrányos körülmények között magára hagyott – nyíradonyi gyümölcsfeldolgozója kapcsán foglalta össze az ipari építészet évszázados színeváltozásait. Ekler eltökéltsége, radikalitása is kellett ahhoz, hogy hozzá hasonlóan kiváló tervezők sora nyúljon egyre bátrabban az ipari célú – vagy az azokat kiegészítő, kísérő – épületekhez. A merész és igazán látványos példák sorát az utóbbi évtizedekben egyértelműen a borászatok vezetik, de prudens példa lehet a Megyeri híd merész pillér-kialakítása (Benczúr László és Wéber József) vagy a spektakuláris világítástechnikájáról is nevezetes bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló látogatóközpont, Viczenz Ottó és Gőz Dorottya munkája (OCTOGON, 124., 2015/8.).

A szándék, hogy az ipari létesítményeket a hazai tájból, illetve hagyományból táplálkozó, de jellegzetes és egyedi kialakítású épületek kísérjék, persze nem új keletű. Ha már a Balatonnál járunk, feltétlenül szót kell ejtenünk a szántódi és a tihanyi rév műtárgyait megkoronázó kísérő épületek tervezőjéről, Dianóczki Jánosról. A '60-as, '70-es évek hazai modernizmusát meghatározó tervezőinek sorában Dianóczki mellett még számos kiemelkedő alkotást jegyző építész említhető – Callmeyer Ferenc, Kőszegi György, Jánossy György, Janáky István, Zalaváry Lajos és a sor még sokáig folytatható lenne. A korszakról az épített környezet ad elsődleges és máig friss tapasztalati segédleteket – ha és amennyiben a megszüntetve megőrzést nem rombolásként értelmezi a döntéshozó –, és akkor nem csupán a szemtanúk, de a következő generációk is jobban megértenek egy olyan korszakot, amelyben az ikonikus épületeik nélkül sokkal keservesebb lett volna elviselni a sivár és baljóslatú mindennapokat.

Mit üzen a Déli Pályaudvar, a Tátika étterem, a Körszálló vagy épp a tihanyi és a szántódi rév üzemviteli épülete? Ha azt mondom, szabadságot, talán már kevesen értenek meg. A kiszámíthatatlanság üzenetét rejtette egy-egy merész épület, forma, verssor vagy filmrészlet, amit persze nem csak a beavatottak vettek észre, de jellemzően jórészt ma ők ugyanazok, akik igyekeznek megmenteni a pusztulástól ezeket a társadalomökológiai fontosságú momentumokat. (Zárójelben fontos ezen a ponton megjegyezni, hogy a siófoki sziget csúcsán álló üdülő bontása, amelyet a felszabadulás után a Nemzeti Színház művészei használtak, barbár cselekedet volt, és akárki adta is utasításba, sújtsa a nemzet megvetése hetedíziglen.)

Megérkeztünk, itt vagyunk hát, Siófokon, a Balaton egyik legfontosabb pontján, a Sió-csatorna leromlott műtárgyainál, a vízszintszabályozónál és a hajózsilipnél. 2017-et írunk. A siófoki nagyműtárgyak több mint százéves történetében a legutolsó felújítás az 1950-es években zajlott. Az állagromlás már-már azzal fenyegetett, hogy a vízszintszabályozó egyszer csak megadja magát, és a Balaton vize Bónifok alatt és Baja felett eltűnik a Dunában. A feltételezés egyáltalán nem volt légből kapott, ugyanis az eredeti tervek eltűntek, és dokumentáció hiányában senki sem tudta, mennyit bírna a szerkezet egy leeresztés során.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság Közép-dunántúli Igazgatósága azzal az elképzeléssel állt elő, együttműködésben a Baharttal, hogy a korábbi izolációval ellentétben Siófok pokolian leromlott, városképi jelentőségű teréből igazi turisztikai látványosságot varázsol. Ennek érdekében a beruházás gyakorlatilag a kikötő teljes parti sávjára és a műtárgyaknak helyet adó szigetre is kiterjedt. Ez a vállalás taxatíve a daruzható beton burkolatú parti sávok, az üzemviteli épület, a hajózsilipen áthaladó híd és zsilipfejek, valamint a terepformálás tervezését jelentette.

A generáltervező, Benedek András építőmérnök és Korompay Attila építész együttműködésének köszönhetően már számos pazar, nagy jelentőségű vízi műtárggyal gyarapodott a köz, ezeket részletesen bemutatta lapunk is. [Lásd Torma Tamás, Danyi Balázs: „Ipar a tájban”, OCTOGON 2017/5., 137.; Szira Péter, Viktorin Krisztián: „Egy vízszintszabályozó torkolati műtárgy”, OCTOGON, 190., 2024/2. – a szerk.] Habár funkciójukat illetően az idézett munkák kevéssé forgalmas helyeken valósultak meg, a megbízó OVI minden esetben súlyt helyezett arra, hogy az épületek gazdái – Noch dazu! az adófizetők – közvetlen közelről is megtekinthessék, mire költötte befizetéseiket az állam. A siófoki vízleeresztő, a csatorna és a hajózsilip persze többszörösen is meghaladja az egyszerű „vízi műtárgy”-kategóriát, hiszen a déli part fővárosa nem csupán egy város a sok közül a Balaton partján. Mi több, a füredi elkótyavetyélése óta az itteni maradt a tó utolsó működő hajókarbantartó üzeme.

A tervezési koncepció alapvetése a következő Korompay-manifesztumban foglalható össze: Legyen a sziget, a tér, a műtárgy, a part, a víz – ez a közös élmény – mindenkié! Ennek érdekében az eddig lezárt üzemi területen álló mérnöki-műszaki elemeket karnyújtásnyi közelségbe hozta tervezőpáros. A vízügyi, hajózási funkcióknak a még lehetséges, közel tökéletes áttranszponálásával – értsd: a biztonságos üzemvitelt nem akadályozva – a műszaki tartalom egyszer csak látványos, tájba illesztett városi térré változott. Minden nagyméretű vasbeton-szerkezet megközelíthető, fényképezhető, az ipari esztétika lenyűgöző építményei, gépei – például a vízleeresztő hidraulikai munkahengerei – végre közelről is megcsodálhatóak, a kockázatok teljes kiküszöbölése mellett.

Az építészeti tervezés elemeinek sorra vétele előtt fontos a látványosságok sorában szót ejteni a Térhálózat jóvoltából grátisz megtervezett és megépített mini Balaton-vízleeresztő makettiéről – amely, ha működik, igazi gyerekmágnes –, vagy az esti kivilágításban a látszólag a semmi felett lebegő tárgyaló fölhajló, ék alakú tetején kialakított kilátópontról, ahonnan Fűzfőtől Tihanyig elénk tárul az északi parti panoráma. Az építészeti tervezés ez utóbbira – a tárgyalóra –, valamint egy üzemi épületre terjedt ki. A vízügyi műtárgyak üzemszerű használatát az üzemi épület szolgálja ki. Ide, a zárt részbe került a gépészet, a szociális helyiségek, valamint egy sávablakokkal megnyitott iroda, ahonnan a vízügyi létesítményeket lehet felügyelni. Az épület látszóbeton felületeit hagyományos módon, deszkával zsaluzták, a nyers felületeken gyönyörűen megmaradt a természetes erezet.

Az anyagában pigmentált látszóbeton végül tölgyre emlékeztető. vöröses színt kapott, ettől az épület Huckleberry Finn tutajához vált hasonlatossá, amivel Jimet, a szökött rabszolgát próbálja kimenekíteni a konföderáció területéről. Az üzemi épülethez egy nyaktaggal kapcsolódó tárgyaló teljesen körbeüvegezett oldalfala körpanorámát biztosít a kikötő felé. A tárgyaló emelkedő tetőszerkezete a belső teret a Balaton irányába nyitja. Az épület szabad tömegformálása tudatos tervezői utalás a hatvanas években épült, a cikk bevezetőjében említett progresszív Balaton-parti térformákra és épületekre.

Az esti órákban a burkolati és az épületek díszvilágítása új minőséget ad a területnek. A tervezőkre általában is jellemző igényes újrahasznosítás nagyszerű példája az építéskori határolófalakból – szádfalakból – épített-hegesztett színes padsorozat vagy a vastelepről kalandos körülmények között kimentett régi rácsos tartók felhasználásával készült építészettörténeti képregény. A grafika a Térhálózat saját, míg a kivitelezés a Bonyhádi Zománcgyár munkája.

A revitalizáció részeként a sziget déli oldalán, az ugyancsak rendezés alá vont Sió-csatornára tájolva egy szelíden lelépcsőző, amfiteátrum-szerű pihenőt is kialakítottak, valamint őshonos, lombhullató fákat is ültettek a területen. A szigetet keletről szegélyező, jelenlegi állapotában inkább turistariasztó Krúdy sétányból egyelőre csak a védett platánsorra lehet büszke a város, de a hírek szerint a telkek már elkeltek, s a fejlesztők – a város főépítészének óvó tekintete mellett – a Rózsakert és a nagyműtárgyas átépítés színvonalához igazodó épületekkel gazdagítják majd a területet.

További képek a cikk végén található galériában!