Korlátozás és Szabadság - Zvi Hecker építésszel Klein Rudolf beszélgetett.
Zvi Hecker a kortárs építészet egyik legeredetibb személyisége. Valamennyi új épületének tér-koncepciója és építészeti nyelve innovatív, ugyanakkor az egész életmű szerves részét képezi. Hecker mindig korszerű, de mégis mindig hű saját művészeti hitvallásához és annak kiindulópontjához, a geometriához.
Hecker opusza három kultúrát egyesít: a keresztényt (Krakkóban született, és nagy hatással volt rá az olasz barokk), az iszlámot (fiatal korában Szamarkandban élt), és a zsidó kultúrát (pályakezdő éveit Izraelben töltötte a hatvanas és a hetvenes években).
Az 1960-as években kezdte pályafutását a kristály-formákon alapuló, izraeli poliéderes strukturalizmus keretei közt. Ezt követően a posztmodernizmus idején geometriája meglehetősen összetetté vált, illetve egyre nyilvánvalóbb lett az épületek középpontja és perifériája közötti differenciáció. Mindazonáltal az elmúlt négy évtized során épületei műalkotások zárt láncát képezik, és nem váltak pusztán a strukturalizmus, a posztmodernizmus vagy a dekonstrukció illusztrációivá. Szülőföldjén sokáig fenegyereknek tartották, és csak az 1990-es években jelentős pályázatokon elért győzelmeit követően nyert némi elismerést.
Hecker úr, miért szereti ön a geometriát?
Voltaképpen 13-14 éves koromban kezdtem építészetet tanulni, amikor a szamarkandi általános iskolai rajztanárom, aki építész volt, felfedezte rajztehetségemet, és délutánonként elvitt a nagy főváros híres romjaihoz. A szamarkandi építészet tanulmányaim részét képezte, és talán nincs egyetlen a muszlimnál matematikaibb-geometrikusabb építészeti stílus sem.
Geometrikus...
Szívesebben használom a matematikai szót, amely elvontabb, de persze a minták geometrikusak. Az arabok nagy matematikusok voltak, és amikor ideköltöztem, itt ugyanolyannak találtam a kultúrát. Geometriával való foglalkozásom azonban még ennél is jobban kötődik Francesco Borrominihez és Guarino Guarinihez, akik nagy matematikusok, művészek és építészek voltak. Fiatal koromtól az a mottóm: „Soha ne legyél különc, amíg az emberek rá nem ébrednek arra, hogy okos vagy!” Ez építészetem alapja is: megpróbálok okos, tehát racionális építészetet művelni, amely az épületek konstrukcióját és matematikáját tekintve szilárd. Ha ez sikerült, akkor már megengedhetem magamnak azt is, hogy különcködő, irracionális vagy szimbolikus legyek. Ez a...
Kettősség. Éppen ezt szeretem: a szilárd keretet és az annak ellentmondó elemek dualizmusát.
Ha Charlie Chaplint vesszük, ő sem csak vicces, a humor csak egy réteg valami nagyon mély, nagyon igaz, bizonyos módon nagyon racionális dolog fölött. Az én esetemben a spirál a legmatematikaibb, a leginkább megkonstruált elem. Az építészek sok időt fordítanak az oszlopok és a szerkezet matematikai megoldására, és a többi mind csak burkolat a mi esetünkben.
Önt kezdettől fogva vonzotta, és még mindig vonzza a nem négyszögletes forma. Kezdetben a hatszögletű.
Így van.
Később még összetettebb formák. Nem illeszkedik a doboz-forma hagyományába, amely a nyugati és egyúttal a keleti építészet mainstreamje is. Ennek vajon mi az oka? Talán az, hogy gondolatban a szerves formák — például a napraforgó — alkalmazására törekszik, mint Wright, vagy esetleg valami más?
Én ezt nem mondanám. Szerintem az összes platóni szilárd testhez hasonlóan a kocka is az építészetem része. El sem tudok képzelni egy derékszög nélküli tervet. Ha megnézi a terveimet, mindegyikben megtalálja a 90 fokos szöget.
Ez igaz, de nem a derékszög dominál. Nézze, összegyűjtöttem egy-két példát. A Bat Yan Városházának tényleg vannak derékszögei, de alig találhatunk egy párat a Ramot 1-ben.
Ez igaz, de belül egészen szögletes a Bat Yan. A dodekaéder csak oda van biggyesztve a homlokzatára. A kocka a dodekaéderben áll. Tehát van ott egy kocka is, de nem ez a fontos. Szerintem csak az számít, hogy ez a hagyomány fennáll, és ilyen például Frank Lloyd Wright Hannah háza.
Már előtte, a 19. században is terveztek zsinagógákat a hatszögletű rendszerrel azért, hogy elkerüljék a kereszttel társított négyszögességet, és hogy térbeli identitást is adjanak a zsidó szakrális térnek.
Az a másfajta matematika és geometria is egyes korábbi építészek terveiben gyökerezik.
Ez így van, de ez a váltás sohasem volt annyira alapvető, mint az ön esetében.
A nem négyszögletes rendszer nálam is a Közel-Kelet matematikai-geometriai hagyományának és a kristályokkal kapcsolatos új természettudományos felfedezéseknek a kombinálása. A kristályok nem feltétlenül kocka alapúak, vagyis a természet többféle formára alapoz — ennek illusztrálására szép példa Buckminster Fuller négyszögesített geodéziai kupola-találmánya.
Fuller kupolájával máris a következő témánknál, a térbeli középpont kérdésénél járunk. Amennyiben nem tévedek, korai épületei kevésbé középpont-orientáltak, mint a későbbiek. Mi okozta munkájában a hangsúlyosabban középponti elrendezés felé való elfordulást? Csupán a napraforgó formája inspirálta?
Nem. Valójában, igen kevés kivételtől eltekintve sohasem építettem belső udvar nélküli épületet. Valamikori tanárom, aki később a társam lett, Alfred Neumann professzor, azt tanította nekem, hogy az ember először készítsen egy belső udvart, majd építsen köré egy épületet. Mostanáig ehhez tartottam magam. Az épületnek, ahol ülünk, a Dubiner háznak, szintén van egy belső udvara, és a Spirál is egy belső udvar köré épített épület. A Bat Yam Városháza átriumos, a Napraforgó Iskolának van egy belső udvara; a duisburgi iskola is a park felé nyílik, és onnan vezet hozzá egy udvari bejárat. Tehát a Technionban található Mechanikai Kar épületén kívül — amely eredetileg egy belső udvart övező hattagú épületegyüttes része volt — én mindig is egy fedetlen terület köré rendeztem az épületeimet. Ez szemben áll több építész módszerével, akik közül néhányan igen kiválóak, de tárgyakat alkotnak.
Valóban. Ez rendkívül fontos.
Én magam szinte sohasem hoztam létre csupán egy tárgyat, hanem mindig valami olyasmit alkottam, ami egy típushoz tartozott, vagy maga válhatott típussá, mint a berlini Zsidó Iskola, amelyet nem lehet körbejárni — egyébként ezt az egész várost nem lehet körbejárni —, csak benne lehet lenni. Ez egy egyszerű módszer az emberek megvédésére: anyaggal vesszük őket körül, ahelyett, hogy középen helyeznénk el valamennyi anyagot, hadd járják körül kedvük szerint. Ez az oka annak — és előfordulhat, hogy tényleg igaza van —, hogy későbbi épületeimben nyilvánvalóbbá vált ez az eljárás.
Kifejezőbbé is. Hiszen ott például nemcsak egy belső udvar áll, hanem egy szemmel látható alakzat, amely erőket bocsát ki magából.
A Spirál egyszerű. Az egész dinamika a középpontjából indul ki.
A napraforgó az ön életére utal, amennyiben túlélési eszközként értelmezzük, de mi a helyzet a kígyóval? Csupán formai megoldás, vagy bibliai szimbólum?
Érdekesen kezdődött el az egész. Szellemileg bedugultam az iskolánál, mert elhatároztam, hogy a pályázat megnyerése után sokat változtatok, vagyis utána új módszereket kell találnom az építéshez. Annyit változtattam, hogy fél év vagy még hosszabb idő múlva már rá sem ismertem az épületre. És ez a helyzet pont azelőtt állt elő, mielőtt elutaztam néhány napra Izraelbe, mondván, hogy úgyis minden rosszul áll. Akkor most „még jobban felidegesítem az anyámat!” — gondoltam. Szóval, teszek ebbe az egészbe valami még szörnyűbbet! És viccből odabiggyesztettem a kígyó alakú folyosót. Amikor visszajöttem Berlinbe, láttam, hogy az egész iskola szerkezetét megváltoztatta, vagyis sikerült tovább rontani a helyzetet.
Van annak a kígyónak valami köze ehhez a kígyóhoz a spirális épületen?
Ennek máshoz van köze. Végül is minden építész folyton Paradicsomot akar építeni. A Paradicsomban kígyónak is kell lennie. És olyan remek az alakja! A kígyó az egyetlen láb nélküli állat!
És nem is állandó az alakja. Felhoznék egy új témát a változó forma kapcsán. Lehet, hogy megharagszik... Van, aki az ön munkáját összefüggésbe hozza a dekonstrukcióval.
Ön mondta…
Igen, de csak a formák terén, és nem filozófiailag. Én éppen azt szeretem az életművében, hogy nem próbál hatalmas elméleteket kreálni ahhoz, amit csinál. Csak csinálja, mert kedve van hozzá, és szereti csinálni. Ez benne is van a levegőben. Szimpatizál-e Gehryvel vagy Zahával? Eisenmannal valószínűleg nem.
Közel áll hozzám Zaha Hadid, Frank O. Gehry, Alvaro Siza és még néhány építész munkássága. Hatással van rám az, ami éppen történik, de fel is dolgozok mindent, tehát a végeredmény mindig valami más. Szerencsére sokkal több dolog zajlik most, mint az 1960-as, 70-es években.
Talán azért, mert most egy annál jobb időszakot élünk, legalábbis gazdagabb ez az időszak, mint a Corbusier halálát követő évek voltak... Mondja csak, látta ezt a képet (a Spirituális Közösség alaprajzát - lásd: Illusztrációk), mielőtt megtervezte berlini iskoláját?
Nem, még sohasem láttam. Jó is lehetne, de valami nem stimmel benne.
Igen, talán az ívek nem jó helyen érintkeznek a középponttal. A berlini iskolában pont az a szép, ahogyan az ívek elérik a középpontot.
Szerintem nem az a lényeg. Az én iskolám négyszögletesen kezdődik, és aztán indul a középpont felé; ezen a rajzon nincs indítás, és a szerkezet meghatározatlan, amorf, teljesen szabad módon fejeződik be. A szabad forma semmihez sem kapcsolódik ebben az indiai faluban.
A szerkezet beleolvad a természetbe.
Valahogy mégsem tűnik építészetnek. A valóságban az ember sohasem születik szabadnak, a művész is úgy szabadítja fel magát, „meg kell szökni a börtönből”. Az a börtön, amit már ismerünk, amit mások gondolnak, vagy csinálnak. Úgy szabadítja fel magát az ember, hogy megszabadul ezektől a korlátoktól. Szerintem, ezt kell láthatóvá tennie az építészetnek. Ki kell fejeznie a szabadságért folytatott küzdelmet. A szabad formáknak is ki kell fejezniük ezt a felszabadító energiát. A Spirál ezért indul négyzettel, és válik lassan egyre szabadabbá az emeleteken. A berlini iskola is négyszöggel indul, és azon belül hozza létre a saját szabad univerzumát.
Köszönöm az interjút, Hecker úr.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
