Düsseldorfban, a főszerepben pedig a gyertyán.

Az Ingenhoven Architects a Düsseldorfban található Kö-Bogen II irodaház homlokzatát harmincezer növénnyel borította be, az így létrejött nyolc kilométer hosszúságú felület jelenleg Európa legnagyobb zöld homlokzata. Az ötszintes iroda a  város Hofgarten kerületében, a Gustaf-Gründgens Platz mellett helyezkedik el, a zöld felületet a land art elemei inspirálták, az építésziroda pedig reméli, hogy az épület sokak számára követendő példa lesz a fenntartható városfejlesztés terén.

A 41 370 m²-es alapterületű, trapéz alakú épület homlokzatát teljes mértékben gyertyánnal futtatták be, amely a stúdió kutatása szerint 80 lombhullató fának megfelelő ökológiai haszonnal jár. Emellett a növény őshonos, télen is megtartja levelét, ellenáll az erős szélnek, és évente maximum háromszor kell csak megnyírni. 

A projekt megvalósítása során az építészek számos kihívással találkoztak, elmondásuk szerint a sövény kialakítása mellett ugyanilyen kemény dió volt meggyőzni a helyieket arról, hogy az épület valóban úgy fog kinézni, ahogy megálmodták.

Christoph Ingenhoven, az építésziroda alapítója elmondta, hogy a lejtős homlokzat dinamikus bejáratot jelent a Gustaf-Gründgens Platz felé, egyben jól reflektál az irodaépülettel szemben elhelyezkedő, a háború utáni modernizmus ikonikus épületeire, a 95 méteres, irodaházként funkcionáló Dreischeibenhaus épületére, valamint a színházra (Schauspielhaus). Ez a három épület meghatározza Düsseldorf belvárosának arculatát, egyben jól összekapcsolja a városi környezetet a zöld város koncepciójával.

Az Ingenhoven Architects irodáját 1985-ben nyitották meg, céljuk a fenntartható építészeti modellek megalkotása. Christoph Ingenhoven bízik abban, hogy fejlesztésük példát mutat másoknak, és szerinte egy biztos:

ahhoz, hogy a jövő városai sokkal fenntarthatóbbak legyenek, bátorságra és teljes elkötelezettségre van szükség, ugyanis az újfajta csapásirányt nem fogja mindenki azonnal támogatni, ezért szükséges az állampolgárokat még inkább bevonni a döntési folyamatokba.

Forrás: Ingenhoven Architects




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Művészek a kamera fókuszában

Művészek a kamera fókuszában

A Műcsarnok kiállítása a Római Magyar Akadémián.

A fogyasztási cikkek otthona

A fogyasztási cikkek otthona

„Home of Consumer Goods”, vagyis „A fogyasztási cikkek otthona” mottóval a fogyasztói javak leginnovatívabb és világszinten is legátfogóbb választékát kínálja 2023-tól a Messe Frankfurt.

Nemzetközi elismerésekben részesült a Corvin Technology Park

Nemzetközi elismerésekben részesült a Corvin Technology Park

BigSEE díjat kapott és jelölt az ArchDaily „Év épülete 2022” nemzetközi közönségszavazásán is.

Hirdetés