Négy nappal a csapat megalakulása után már meg is érkeztek az első készletek a kórházba.

Amerikában tevékenykedő építészek, köztük a BIG, vagy a Handel Architects egy olyan nyílt forráskódú rendszerrel dolgoznak közösen, amelynek segítségével arcmaszkokat készítenek a koronavírusos betegeket kezelő kórházi dolgozók számára. Mindössze négy nap kellett ahhoz, hogy a csapat összeálljon, a gyártás elkezdődjön és megtörténjen a kórházi kiszállítás is.

Világszerte hiány van védőeszközökből, erre kerestek és találtak megoldást az építészirodák. A cégek a svéd 3DVerkstan 3D-s nyomtatással foglalkozó cég platformját használják, saját 3D nyomtatóikkal és lézervágóikkal pedig elkészítik a védőszalaggal ellátott műanyag "pajzsot", amely eltakarja az arcot, és jól illeszkedik viselője homlokára.

A munkát a New York-i Cornell Egyetem Építészmérnöki, Művészeti és Tervezési kara koordinálja, a gyártás pedig olyannyira elkezdődött, hogy vasárnap már ki is szállítottak több száz darabot az egyik New York-i kórházba. A védőeszközök biztonságáért a Cornell Egyetem orvosi iskolája a felelős, ők tesztelték a maszkokat és ők voltak azok is, akik további instrukciókkal látták el a projektben résztvevő építészeket.

A BIG azzal számol, hogy hetente 5000 maszkot tudnak majd előállítani, a héten a londoni és koppenhágai irodáinkat is átállítják a gyártásra.

„Ez a soha nem tapasztalt jelenség minden bizonnyal a társadalmi gondolkodásmódban is jelentős változásokat fog eredményezni, de jól megmutatja azt is, milyen az, amikor a közösség által felhatalmazott kormányok, városaink és nemzeti intézményeink kudarcot vallanak. A rugalmasság teljesen új jelentést fog kapni. A globális ellátási láncok leállásával fel fognak értékelődni a helyi gyártási kapacitások, a kisüzemek” – adott gyors helyzetértékelést Bjarke Ingels, a BIG alapítója.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Városnéző túra a lezárt Szöulban

Városnéző túra a lezárt Szöulban

Az ázsiai metropoliszról nem egy szokványos karanténvideót mutatunk be.

A karantén idején nagy segítséget nyújthatnak a MOME Segítő Pakkjai

A karantén idején nagy segítséget nyújthatnak a MOME Segítő Pakkjai

Az online letölthető csomagok fontos információkkal látnak el bennünket az izolációban.

Így lett a szójaszószos palackból kézfertőtlenítő tégely

Így lett a szójaszószos palackból kézfertőtlenítő tégely

Különleges együttműködéseket eredményez a koronavírus járvány.

Hirdetés