Hirdetés

Az S39 Hybrid Design munkája a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér újonnan átadott utasmólója az utasforgalom kényelmes kiszolgálása mellett designesztétikai és országimázs szempontból is jelentősen hozzájárul a légikikötő mindennapjaihoz. A komplex belsőépítészeti koncepcióért felelős DVM group az S39 Hybrid Design stúdiót kérte fel a projekt két kreatív feladatára: az épületegységeket összekötő folyosó bejárata fölött elhelyezett fali acéllemez-installáció megálmodására és létrehozására, valamint a terminálokat egymástól elválasztó üvegkorlátok mintázatának megvalósítására.

Az installáció tervezésénél a hazai turizmus egyik vonzerejét jelentő vizes tematika – a Duna, a Balaton és a gyógyfürdők – inspirálta belsőépítészeti koncepció, valamint a repülés élményét bemutató grafikus elemek ötvözésével a hullámzó vízfelület képét megidéző látványelem jött létre.

Az épületegységeket összekötő folyosó egy mozgólépcsőn közelíthető meg. A lépcsővel szemben, a folyosó bejárata fölött helyezkedik el a vékony fémlemezekből kialakított LIGHTWAVE installáció. A hullámos acéllemezeket természetes és mesterséges fény is éri, folyamatos fényjátéknak teret adva. Az installáció a vízfelszínen tükröződő napfényt idézi: a térbeli felület fémlemezei között olyan tükröződések jönnek létre, melyek a vízhullámok és a fény vizuális játékára emlékeztetnek. A fényhatás dinamizmusát a folyosón, majd a mozgólépcsőn való haladás is változatossá teszi azáltal, hogy az utazó mindig más szögből látja az acéllemezeket.

Egyes pontokon olyan érzetet kelt a felület, mint amikor az utas a repülőgép ablakán kitekintve, felülről látja a folyók, tavak vízfelületét. Távoli nézőpontból egy papírrepülő képe is feltűnik. A LIGHTWAVE sosem mutatja ugyanazt az arcát, így akárhányszor halad el alatta az utazó, mindig az újdonság erejével hat rá a látvány.

A tervezők a design kialakítása mellett a kivitelezhetőség és az installálás optimalizálását is szem előtt tartották. Ily módon a 30 m² területű designelem technológiailag is jól kezelhető, az acéllemezek hullámformában történő elhelyezése az installáció stabilitását is biztosítja. Súlya olyan kicsi, hogy a gipszkartonfal tartószerkezetére biztonsággal felhelyezhető.

A várók üvegkorlátjainak fóliaterv-koncepciója, mely ugyancsak a DVM group munkája, szintén a vizes tematikára reflektál. Inspirációul a vízbe dobott kavicsok által keltett koncentrikus körök fodrozódása szolgált. A minta a terminál teljes hosszában, a szivárvány minden színében megjelenik. A technológiából és a minta kiosztásából adódóan a színek átmenete egyenletes. Az üveg transzparenciája hozzásegít ehhez a hatáshoz, így a színek még inkább egymásba olvadnak. Az egyes színek az adott beléptető kapukat egyértelműen elkülönítik egymástól. A S39 Hybrid Design a mintázat gyártmányterveinek elkészítésére, illetve a kivitelezésre kapott felkérést. Az elkészült korlát a terminál ’skandináv’ fafelületeiből és a szürke különböző árnyalataiból álló letisztult világát tölti
meg színekkel.

A LIGHTWAVE acéllemez-installáció és a csobbanást idéző üvegkorlát-design olyan többlettartalmat ad a tereknek, mely hozzájárul ahhoz, hogy a Budapestről külföldre utazó közönség számára emlékezetes maradjon a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.

Beruházó: Budapest Airport Zrt.
Generálkivitelezés: MARKET Zrt.
Belsőépítészeti tervezés: DVM group

Belsőépítészet kivitelezése: DVM group
Fali acéllemez-installáció koncepció- és gyártmányterv: S39 Hybrid Design Kft.
Üvegkorlát-design gyártmányterv és kivitelezés: S39 Hybrid Design Kft.
Fali acéllemez-installáció kivitelezés: Nagton Bt.
Fali acéllemez-installáció világításának kivitelezése: Meanwhile Lights




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Drónok és tanulópilóták is lesznek Magyarország egyik legrégebbi repterén

Drónok és tanulópilóták is lesznek Magyarország egyik legrégebbi repterén

Sport- és üzleti célú nyilvános polgári kisrepülőtér épül, amihez ipari parki terület is kapcsolódik majd.

Infrastruktúra egy új világ közlekedéséhez

Infrastruktúra egy új világ közlekedéséhez

Angliában épül meg az első városi reptér a zéró emissziós repülők számára.

Virtuális kiállítás ünnepli a 70 éves Ferihegyi repteret

Virtuális kiállítás ünnepli a 70 éves Ferihegyi repteret

A Közlekedési Múzeum a magyar repülés kezdeteiről emlékezik meg.

Hirdetés