Megjelent a 208. OCTOGON, címlapján a Konkrét Stúdió budai családi háza. Ebben a lapszámban érdekes villák mellett többek közt a Nemzeti Orvosi Innovációs Képző Központ új épületéről és a Margit utcában található M15 Boutique Residence-ről is lehet olvasni.
A cél az volt, hogy a champagne-márka hagyományokkal teli, karakteres világa úgy jelenjen meg az Aria Hotel Budapest rooftop bárjában, hogy finom kulturális referenciákban találkozzon a helyszínnel.
Az 1817-ben alapított Cova immár több mint két évszázada képviseli az olasz elegancia, a kézművesség és a kifinomult vendéglátás kiválóságát.
Megjelent a 207. OCTOGON, címlapján egy fellelt állapotú lakás a Bercsényi utcában. Ebben a lapszámban érdekes villák mellett többek közt a Budai Hengermalom újraélesztéséről, az „északi” Klotild-palota felújításáról és a BudaPart Corso irodaépületéről is lehet olvasni Taraczky Dániellel készített interjúnk mellett.
Érdekes program várja az érdeklődőket szombaton.
Interjúnk a 206-os, 2026/2-es lapszámunkból közöljük.
A Szandáért Egyesület, a HOLD.org.hu és Szanda Község Önkormányzata pályázatot hirdet felsőoktatási intézmények hallgatói számára közösségi szauna tervezésére.
Idén ünnepli a Mercedes a 140. születésnapját, ennek apropóján felidézzük írásunkat a márka korábbi design vezetőjével. Archív interjúnkat a 104-es, 2013/2-es lapszámunkból közöljük.
Egy különleges koncepció mutatnak be a W Budapestben, amely a londoni Design Museummal együttműködésben Wes Anderson egyedi vizuális univerzumát idézi meg.
Erős nemzetközi figyelmet kapott a magyar design Milánóban.
A fény és a környezet kapcsolatáról, a fény örök természetéről és a jövő fényének újratervezéséről Alessandro Pedretti belsőépítésszel, világítástervezővel az idei Olasz Design Világnapja keretében az Olasz Nagykövetség szervezésében, az Olasz Külkereskedelmi Intézet (ITA) és az Olasz Kultúrintézet együttműködésében létrejött budapesti előadása kapcsán beszélgettünk.
Megjelent a 206. OCTOGON, címlapján a Révay Palota látványtervével. Ebben a lapszámban többek közt az Esztergomi Bazilikáról, a Villeroy&Boch Mettlach városában található központjáról, az Optinvest újdonságairól és a Budai Irgalmasrendi Kórház bővítéses felújításáról is lehet olvasni.
A nagyközönség előtt is megnyílik a lehetőség, hogy értékelje a Central European Creative Awards-ra benyújtott alkotásokat.
A cégcsoport első közös installációjával jelentkezik a 2026-os Milánói Design Héten.
A világítás sok irodai projektben csak a tervezési folyamat végén kerül fókuszba, a 3H Építésziroda új székhelyének kialakításakor viszont már a térszervezés részeként jelent meg.
A jubileumi év alkalmából a korábbi évek kategóriagyőztes alkotói ítélik oda a 2026-os díjakat.
A Product LAB-re a hazai designipari gyártók és tervezők jelentkezhetnek.