Nagy műemlék-helyreállítási munkái tették ismertté, de mindemellett számos új beépítéssel bizonyította a városszövet fejlődésének megértését, a környezetrendezés terén pedig az apró, funkcionalitásukban szép elemekből történő építés híve.

Eduardo Souto de Moura munkáit a modernizmus részletképzésekbe vetett hite és a történeti értékek tisztelete jellemzik. Az építészeti alkotás elemei több rétegben olvadnak egybe: érzelmi kapcsolódások a hely értékeihez, a tér hatásainak személyes megélése és magas fokú igényesség a funkció szolgálatába állított szerkezeti részletek technikai kidolgozásában.

A portói Fotográfiai Múzeum (1997), a Santa Maria do Bouro-i kolostor átalakítása szállóvá (1997) és a viseui Grão Vasco Múzeum (2005) helyreállításánál is a kő dominanciájában szinte eltűnnek a visszahúzódó részletek – Souto nagyvonalú kompozíciói egyszerre racionálisak és lelkileg átéltek.

Munkásságát meghatározzák e műemléki helyreállítások, de talán akkor válik különleges értékűvé e minimalista szemléleten alapuló alkotómódszer, ha új beépítést kell illeszteni a megtartandó történeti értékhez. Portugália északkeleti határmezsgyéjén, a hegyek közt meghúzódó Bragança városában a belváros sűrű városszövetében egy meglévő épülethez csatlakozva jött létre a kortárs művészeti gyűjtemény épülete. Egykoron e vidék határsáv volt, a kisváros fontos ellenőrző pont volt kereskedelmi és védelmi értelemben.

A hegyek között eldugott, szűk átjárókon megközelíthető településen az utóbbi években felújították a főteret, új közintézményekkel gyarapodott a belváros. Közvetlen szomszédságában azonban még elhagyatott házak keverednek új épületekkel – a múzeum átmenő telke így különböző értékű várostestbe integrálódik.

A gyűjtemény alapját Graça Morais festőművésznő alkotásai jelentik, melyek az érzékenyen felújított régi épületszárny emeletén foglalnak helyet. A barokk emeletes polgárház megőrzött részletei az új világítástechnika és fűtésrendszer visszafogott integrálásával szinte kiemelést kapnak, a minimalista bútorok csendesen egészítik ki a belső tér történeti arányait.

Az átkötő szárny már a városka kortárs kiállítótere felé vezet, amely a telek másik végében helyezkedik el közvetlen megközelíthetőséggel a hátsó utcáról. Az L alakú beépítés egy kis udvart ölel körbe, mely a hagyományos és kortárs építészeti elemek egymás mellett élésének aktivitását adja. A vizuális kapcsolat nem csak az építészeti tömegek szoros fizikai összekötésében nyilvánul meg, hanem a kiállító terekben mozogva többször direkt módon is feltárul a jól komponált nyílásrendszernek köszönhetően.