A velencei építészeti biennále a világ legjelentősebb szakmai kiállítása, ahol a központi pavilonban, illetve a nemzeti pavilonokban jellemzően az építés, a városfejlődés és a szakma jelenét és jövőbeli vízióit - problémáit -, fő kérdéseit elemző, megjelenítő anyagok szerepelnek. Az évente kiírt témához változatosan kapcsolódó projektek a belföldi szakmai eredmények bemutatása helyett a szerzői vagy csoportos munkák is egyre inkább fontos problémák vagy szakmai kérdések rendszerét jelenítik meg, sokszor tágabb kontextusba ágyazva azokat. A pályázat kiírója: Dr. Petrányi Zsolt, a Műcsarnok Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, a Velencei Biennále nemzeti biztosa.

kép©Műcsarnok
A pályázat tárgya: a 12. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában szereplő kiállítás létrehozása és annak kurátori (produkciós vezetői) megbízatása. A pályázat jellege: a résztvevők körét tekintve nyílt. A pályázat lebonyolítása két fordulóban történik (csak olyan pályázatot bírál el a zsűri, amely mindkét fordulón részt vett).
Az első fordulóbeadási határideje: 2009. november 9., hétfő, 12 óra (a postára adás, illetőleg a személyes leadás dátuma). A pályázat hivatalos megjelenésének helyei: Műcsarnok honlap (www.mucsarnok.hu) és a Biennále Iroda honlapja (www.velenceibiennale.com). Pályázhat: minden olyan személy vagy csoport, aki jártas a kortárs magyar és nemzetközi építészetben és rendelkezik kiállítás-rendezői gyakorlattal (lásd továbbáA kurátor (produkciós vezető) feladatai című mellékletet).
Többes pályázat esetén kérjük a pályázatban megnevezni a projekt vezetőjét. Feltétel: angol nyelv minimálisan középfokú szintű ismerete, illetve további előnyt jelent olasz vagy francia nyelvismeret.(...)
A pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja, hogy beadott pályázatába a 2. forduló lezárását követően bárki betekinthet, illetve az azzal kapcsolatos adatok nyilvánosak. A költségvetés nem haladhatja meg abruttó 20 millió forintot, amely a megvalósítandókiállítás és a katalógus maximális költségkerete. Amennyiben a tervezett költségek mégis meghaladják a megadott keretet, akkor a pályázó köteles írásbeli nyilatkozatot benyújtani támogatójától. A pavilon működtetésének költségeit (teremőrzés, hatósági engedélyek) a kurátornak (produkciós vezetőnek) csak abban az esetben kell terveznie, ha az – a projekt speciális volta miatt – eltér a szokásostól. A költségvetésnek nem kell tartalmaznia a szállítási és kiutazási költségeket, csak akkor, ha az eltér a megszokottól. A Biennále Iroda fenntartási költsége sem terheli a megadott keretet. A velencei Magyar Pavilon üzemeltetési költségeiről és az egyéb kalkulálható kiadásokról lásd aKöltségvetési tájékoztató című mellékletet. (...) A 12. Velencei Építészeti Biennále költségvetését a Műcsarnok Nonprofit Kft., illetve az Oktatási és Kulturális Minisztérium biztosítja. A 12. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále várható időpontja: 2010. szeptember – november.
A Velencei Biennále Alapítvány egyelőre nem közölte a jövő évi központi kiállítás főkurátorának nevét, illetve a központi témát. A Biennále sajtóosztályának közlése szerint a kurátor kinevezése és a téma kijelölése 2010. januárjában várható, a hivatalos megjelenéskor a Biennále Iroda értesítést küld az érdeklődőknek. További információk elérhetők a www.labiennale.org, a www.velenceibiennale.com honlapokon, illetve a Biennále
Irodán.
A pályázatot szakmai testület bírálja el, a lebonyolító által felkért zsűri tagjai:
Boros Géza (művészettörténész, Oktatási és Kulturális Minisztérium)
Kálmán Ernő DLA (építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke)
Pásztor ErikaKatalina DLA (médiaművész, az epiteszforum.hu alapítója, lapigazgatója)
Polyák Levente (építész, városkutató, kritikus)
Skardelli György (építész, KÖZTI Zrt. vezető tervező)
Somlyódy Nóra(újságíró, kritikus)
Z. Halmágyi Judit DLA (építész)
forrás: Műcsarnok







