Bejelentkezés

Kiemelt esemény ajánló


kék orgSzebu

Városfejlesztő a Duna Programiroda élén

2010-09-09 17:39

Szeptember 1-től Somkutiné Bitskey Katalin vezeti a fővárosi Duna Programirodát. A szakember több mint 15 éve foglalkozik Budapestet és környezetét érintő területfejlesztési projektekkel.

A júniusban megalakult Duna Programiroda feladata többi közt a nemzeti Duna Stratégia és Budapest érdekeinek összehangolása, a fővárosi Duna Főutca program megvalósítása, illetve a Duna menti településeket és civil szervezeteket összefogó Duna Partnerségi Hálózat koordinációja. A jelenleg öt szakértőt foglalkoztató Duna Programiroda október 18-19-én a Futurbia Városfejlesztői Hetek keretében nemzetközi Duna-konferenciát rendez, melyen részt vesznek az európai Duna Stratégiában érintett nemzetközi és helyi Duna-irodák, civil és gazdasági szervezetek képviselői.

Somkutiné Bitskey Katalin, a fővárosi Duna Programiroda vezetője 38 éves, településmérnök szakmai pályafutását a XI. kerületi önkormányzat Városrendezési Irodájának főelőadójaként kezdte, később egy nemzetközi cég tanácsadójaként város- és területfejlesztéssel foglalkozó munkákban közigazgatási és piaci szereplőkkel dolgozott. Tevékenysége a különböző projektmenedzseléstől az ügyvezetésig terjedt.
 
A szakember részt vett egyebek mellett a Közép-Magyarországi Régió Fejlesztési Stratégiájának és a Budapest Szíve program döntés-előkészítő tanulmányának előkészítésében, valamint a Pilis-Dunakanyar Kultúrpark vendégforgalmi stratégia kidolgozásában és végrehajtásában, illetve a zsámbéki térség fejlődését meghatározó Talentis Program megalapozásában, megvalósításában. Somkutiné Bitskey Katalin a Magyar Urbanisztikai Társaság és az Urbanissimus Klub tagja.