Bejelentkezés

Kiemelt esemény ajánló


kék orgSzebu

Megy is, marad is a Whitney Museum

2010-05-28 15:14

Új épületet emel a New York-i Whitney Museum of American Art. A korábban elvetett bővítési tervek után Renzo Piano 2004-es elképzelése alapján teljesen önálló tömböt építenek.

A Whitney Museum bővítése már régóta napirenden van: a helyhiánnyal küszködő intézmény Breuer Marcell-féle épületének bővítésére 1985-ben születtek tervek. Michael Graves elképzelése azonban túlságosan is posztmodern volt ahhoz, hogy megépüljön. Az intézmény rá 9 évvel, 2004-ben jutott hozzá egy telekhez Manhattan másik felén, Renzo Piano pedig sebtiben el is készített hozzá a terveket. Azóta egy kapavágás sem történt a területen.


Kép©Renzo Piano Building Workshop


Ennek legfőbb oka a forráshiány volt, de hozzájárult az is, hogy a Lauder család és Leonard A. Lauder, mint a múzeum alapítványának vezetője ragaszkodott ahhoz, hogy a múzeum megtartsa jelenlegi épületét. Leonard A. Lauder épp ezért 131 millió dollár adományozott 2008-ban az intézménynek.


Kép©Renzo Piano Building Workshop


Az alapítvány nemrég megtartott ülésén ismét előkerült az új épület kérdése, és sokak meglepetésére Lauder már nem ellenezte az építkezést. Ennek oka, hogy nagy perspektívát lát az új helyszínben, illetve az, hogy az építési költségek most minden korábbinál alacsonyabbak. Aggodalmának adott hangot viszont az ügyben, hogy az intézménynek lesz-e elegendő forrása fenntartani minkét épületet. Az elképzelések közt szerepel egyébként az is, hogy a Breuer-féle tömb egy részére bérlőt keresnek.

Renzo Piano terve alapján jövőre indul meg az építkezés, az átadás előreláthatólag 2015-ben lesz.