Bejelentkezés

Kiemelt esemény ajánló


Találkozás Európa közepén - Budapesti workshop

A cél egy nagyszabású kiállítás megrendezése, az előkészítő folyamat első lépése pedig a kutatási területek meghatározása – ez utóbbi a budapesti workshop alapvető feladata.

LÉPTÉKEK Konferencia, 1960 – 2010
épületek > városok > tájak > Európa
Budapesti workshop, 2009. október 3-4.
Helyszín / Location: Loffice – Budapest, VI., Paulay Ede u. 55.

Magyarország 2011-ben az Európai Unió elnökségének ad otthont. Ez az esemény a nemzetközi érdeklődés középpontjába állítja majd a kontinens egyik nagy múltú városát, Budapestet, melynek kultúráját a mai napig aktívan formálják a nyugati, illetve keleti hatások és trendek. A főváros közelgő elnöksége azt a lehetőséget is kínálja, hogy e kettős hatások által alakított kultúra aktuális értékei az Unió közössége számára az érdeklődés középpontjába kerülhessenek. Kezdeményezésünk célja ezért, hogy a kortárs kultúra egyre nagyobb érdeklődéssel kísért területei – az építészet és a tárgykultúra – nemzetközi kiállítás keretében mutatkozzanak be Budapesten. A kiállítás lehetőséget ad arra, hogy elindítsuk a Kortárs Design és Építészeti Treinnále, Budapest (CoDA – Contemporary Design and Architecture – Budapest) rendezvény-sorozatot is, amely rendszeresen otthont ad majd a nemzetközi, valamint a Kelet- és Nyugat-európai kortárs építészeti- és tárgytervezés bemutatásának.

Nyilvános előadások

Október 3, 17:00-19:30

17:00 Sz. Szilágyi Gábor, a CoDA Concept Kft ügyvezetőjének megnyitóbeszéde

17:10 Moravánszky Ákos: Európa látótávolságban

Az előadás egy olyan nézőpont meghatározásának fontosságát tárgyalja, ahonnan megfigyelhetők  és értelmezhetők az Európa térformálásában az utóbbi ötven évben lezajlott átalakulási folyamatok. Az építészet- és várostörténeti tanulmányok jórészt konkrét műtárgyakkal foglalkoznak, és a nemzetállamot, illetve annak határait tekintik  a fejlődés alapvető egységének. Más megközelítésmódok keresése volt a 2006 szeptemberében, Hamburgban rendezett szimpózium feladata, s ez a keresés egy grazi, majd zürichi konferencián folytatódott 2007-ben. Ezeken a találkozókon a résztvevők megkérdőjelezték a "vasfüggöny" által megosztott kontinens mint alapvetõ intepretációs séma  helyességét, és hangsúlyozták az alternatív megközelítések, az európai táj, városkép és vidék átalakulási folyamatainak újraértelmezését célzó kutatások fontosságát.

Moravánszky Ákos a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) építészetelméleti tanszékének professzora. Korábban kutató munkatársként dolgozott a Santa Monica-i Getty Centerben, és a Massachusetts Institute of Technology, Cambridge  és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vendégprofesszora volt; számos könyve jelent meg az Osztrák-Magyar Monarchia építészettörténetérõl és az építészetelmélet kérdéseiről.

17:40 Lukasz Stanek: Léptékek: feljegyzések a világháború utáni Európa építészetéről

Az előadó amellett sorakoztat fel érveket, hogy a lépték koncepciója keretrendszerként szolgálhat a világháború utáni Európa eltérő politikai berendezkedésű régióinak építészeti és városépítészeti szempontból történő komparatív értelmezéséhez. Bár a lépték számos jelentéssel szerepel az építészeti diskurzusban, hiszen jelenthet egy megjelenítési technikát, de akár egy építészeti élmény fenomenológiai leírására is alkalmas, az előadás a terminust egy társadalmilag létrehozott platformként és társadalmi gyakorlatok összességeként értelmezi. A lépték ebben az értelmezésben lehetővé teszi az Európában az 1960-as évek óta végbement téralkotó és térformáló folyamatok elemzését, melyek során a gazdasági vezetés, jóléti elosztás és az állampolgárság által meghatározott nemzeti lépték egyre kisebb hangsúlyt kapott. Ezzel párhuzamosan megnőtt más – például a helyi, a regionális és a globális – léptékek szerepe, ez pedig olyasvalami, ami meghatározza a városi létforma alapélményét, és alapvetően átformálja mind az építészetet, mind pedig a városképet.

Lukasz Stanek a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) kutató  munkatársa. Nemrégiben (2008) védte meg tudományos disszertációját a Delft University of Technology egyetemen, és posztdoktori kutatást végzett az Institut d’Urbanisme de Paris intézetben.Megjelent tanulmányaiban egyebek mellett Lefebvre térelméletének új értelmezésével és a (poszt)szocialista várostervezéssel foglalkozik.
18:00 David Crowley: Kettős ügynökök: reflexiók a hidegháború építészetére és tárgykultúrájára

Az előadás, mely elsősorban a nyugat és a kelet építészete és tárgykultúrája között az 1960-as években meglévő szimmetriával foglalkozik, a londoni V&A múzeumban tavaly megrendezett „Cold War Modern: Design 1945-70” című kiállításra reflektál, melynek kurátorai Jane Pavitt és jómagam voltunk. Miközben Moszkva és Washington minden lehetséges módon igyekezett hangsúlyozni a két világ különbözőségét, teljesen egyértelmű, hogy a két rendszer egyre több hasonló vonással bírt. A moszkvai Kalinin Prospect – amely 1967-ben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából nyitotta meg kapuit, számos tekintetben a Park Avenue-ra emlékeztetett, míg a Chevrolet első műanyag karosszériával készült autója mintha csak a P70 típusú Trabant prototípusa lett volna. Mivel magyarázható ez a látványos hasonlóság? Egyszerűen másolásról, illetve technológia-átvételről van szó, vagy mélyebb egzisztenciális aggodalmak bújnak meg a háttérben, amelyek a hidegháború alaphangulatát is meghatározták?

David Crowley történész, szenior tutor a londoni Royal College of Art intézet School of Humanities, Department of Critical & Historical Studies tanszékén. Konzultáns kurátora volt a „Cold War Modern: Design 1945-1970” című kiállításnak, amely a londoni Victoria and Albert Múzeumban került megrendezésre 2008-ban. A Royal College of Art intézetben elsősorban Közép-Kelet-Európa kultúrtörténetével foglalkozik.  Szerzőként és társszerzőként közreműködött a „Socialist Spaces“, „Warsaw“ és a „Posters of the Cold War“ című könyvek megalkotásában.

18:30 Cor Wagenaar: Miért bukott el a történelem: a Kelet és a Nyugat felborult egyensúlya

Az előadás nemrégiben felfedezett, lenyűgöző építészeti jelenségekről, tervezési koncepciókról, a bizonyos társadalompolitikai koncepciókkal mutatott szoros kapcsolatról, és mindenek előtt annak rendkívül aggasztó voltáról szól, hogy ez az anyag oly sokáig rejtve maradhatott.Felmerül a lehetőség, hogy két különálló és egymást kizáró építészeti és városképi rendszerről van szó, amelyek a maguk sajátos módján látják az építészet- és várostörténetet (egyfajta eszközként a kortárs gyakorlatok igazolására és a múlt integrálására). Ám a Nyugat és a Kelet egyaránt távol van attól, hogy egy objektív, tudományosan hiteles képet adjon Európa építészeti és várostörténeti örökségéről. Az, ahogy az oktatási intézmények keleten és nyugaton a szakembereket képzik, egyszersmind látásmódjukat (s a mi látásmódunkat) is meghatározza. Ezért tudományos, kulturális és gyakorlati szempontból egyaránt rendkívül fontos az építészet- és várostörténet újraírása (különös tekintettel a modernizmus történetére). Ma, husz évvel a „Pán-Európai Piknik” után ez nem is lehetne időszerűbb…

Cor Wagenaar a Delft University of Technology egyetem építészettörténésze és tanársegédje. Számos rendezvény, köztük a J.P.P Oudról szóló kiállítás (NAI, 2001) kurátora volt. Nemrégiben megjelent publikációi: „Happy. Cities and Public Happiness in Post-War Europe” (2004) és „The Architecture of Hospitals” (2006).
19:00 Kérdések, beszélgetés

A konferencia résztvevői

Eugene Asse, Oroszország
Építészmérnök, kurátor, kritikus 

Pedro Bandeira, Portugália
Építészmérnök

Ondrej Benes, Csehország
Építész, építészettörténész, kiállítási kurátor

Elke Beyer, Svájc
Történész, tanársegéd ETH Zürich

Ljiljana Blagojevic, Szerbia
Építészmérnök, építészettörténész, teoretikus

Adam Budak, Ausztria
Kortárs művészeti kurátor a Grazi Kunsthaus-ban, a Krakkói Jagelló Egyetem Művészettörténeti Intézetének posztgraduális kurátori képzésének társalapítója 

Xavier Costa, Spanyolország
Építészmérnök és építészettörténész

David Crowley, Anglia
Történész, szenior témavezető a Londoni Royal College of Art Kritikai és Történelmi tanulmányok tanszékén

Grigor Doytchinov, Ausztria
A TU Graz professzora

Marta Dziewańska, Lengyelország
Művészettörténész és kurátor

Fourcault Anna, Franciaország
Professzor, a Center for Social History of the 20th Century igazgatója,  University Paris I – Panthéon Sorbonne 

Hartmut Frank, Németország
Építészettörténész, a hamburgi HafenCity Egyetem tanára

Neven Fuchs-Mikac, Norvégia
Horvát származású építészmérnök, dolgozott Sverre Fehn irodájában Norvégiában, jelenleg az Osloi Design és Építészeti Iskola tanára

Judith Hofengärtner
Építész, építészettörténész, az Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) Zürich tanársegédje

Kerékgyártó  Béla, Magyarország
Filozófus, építészettörténész, a Budapesti Műszaki Egyetemen építészetelméletet oktat

Kiss Dániel, Svájc
Építész, a Zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) tanársegédje

Konstantin Kleffel, Németország
Hamburgi építészmérnök, a Bundesarchitektenkammer európai delegációjának vezetője

Megyik János, Magyarország
Képzőművész, a projekt egyik kezdeményezője

Vedran Mimica, Hollandia
Építész, a rotterdami Berlage Institute dékánja

Moravánszky Ákos, Svájc
A zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) építészetelméleti tanszékének professzora
Henrieta Moravčiková, Szlovákia / Slovakia
Építészmérnök, építészettörténész, kutató

Katarzyna Murawska Muthesius, Lengyelország
A Varsói Nemzeti Múzeum kurátora / Curator at the National Museum in Warsaw

Marco Pogacnik, Olaszország
A velencei IUAV Egyetem építészettörténeti tanszékének professzora

Polyák Levente, Magyarország
Társadalomtudós, urbanista

Ullrich Schwarz, Németország
Filozófus, építészetelméleti szakember

Karin Šerman, Horvátország
Építészmérnök, építészettörténeti és elméleti szakember, a Zágrábi Egyetemen oktatója

Lukasz Stanek, Svájc
a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) kutató  munkatársa

Dietmar Steiner, Ausztria
Építészmérnök, építészetkritikus, a bécsi Architekturzentrum Igazgatója

André  Tavares, Portugália
Építészettörténész 

Tosics Iván, Magyarország
Matematikus, szociológus és kutatói ösztöndíjas, széleskörű  tapasztalattal rendelkezik az városszociológia, stratégiai fejlesztés, lakáspolitika és az EU regionális poilitika területén

Dana Vais, Románia
Docens a kolozsvári Műszaki Egyetem Építészeti és Urbanisztikai karán

Vámos Dominika, Magyarország
Építészmérnök, építészettörténész; témája a háború utáni időszak magyar építészete

Cor Wagenaar, Hollandia
Építészettörténeti szakember, a Delft-i Műszaki Egyetem segédtanára

Ana Maria Zahariade, Románia
Építészetelméletel foglalkozó tanársegéd a Bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetemen

Michal Wisniewski, Lengyelország
Építészettörténész, a krakkói International Cultural Centre munkatársa

Szervező
CoDA Concept Kft

Sz. Szilágyi Gábor, Oroszi Norbert