Bejelentkezés

Kiemelt esemény ajánló


kék orgSzebu

Rántotta a jövőből

2009-08-05 12:46

A jövő konyhája egyfajta szociális tér lesz, ahol a szórakozás, interakció és kreativitás fokozott mértékben érvényesül majd. Ahogyan az ezredforduló környékén, az úgynevezett wellness-forradalom idején a fürdőszobák szolgáltatásai, technológiai összetevői, belsőépítészeti stílusa radikális változáson ment keresztül, úgy toporog a robbanásszerű változás küszöbén a konyhagépipar.

Bő fél éven belül a világ két vezető nagyvállalata is olyan design koncepciót publikált, amelyek a fejlesztések hivatalos irányvonalairól szólnak. Olyan ez, mint a genfi autószalon, amin a sorozatgyártott termékek mellett, a színpadi szárazjégfüstből előbukkan egy - egy hihetetlen formavilágú, futurisztikus izé, amit néhány év múlva követ egy szelídebb, de némiképp a koncepciómakettre emlékeztető tömegtermék.

Szóval a fejlesztésekre, design koncepciókra jó lesz figyelni. Ráadásul Henrik Otto vezetésével a svéd Electrolux Global Team 150 fős tervezős hálózata, illetve a régebben Herczegh László, mostanában Gál Péter személyében magyar szakembert is foglalkoztató holland Philips Design évek óta hirdet olyan pályázatokat, amelyek a fiatal tervezők pályára jutását támogatja. Tavaly például a Design Lab győztes, a Moholy-Nagy Művészeti Egytemen diplomázó Szabó Levente jutott ki gyakornokként a skandinávokhoz. A svédek GfK Roper Consulting piackutató céggel fogyasztói tesztek és kutatások kapcsán arra a következtetésre jutottak, hogy a jövő konyhája a nappali és a konyha funkcionális fúziójából jön majd létre. A vendéglátót  és a vendéget is az zavarja ugyanis leginkább, ha el vannak zárva egymástól, vagyis a szakács kiszorul a társalgásból.



©Electrolux Design Group

A Rendez - vous (randevú) fantázianevű megoldás egy interaktív asztal, ami a nappaliban használható. Szenzoros és indukciós főző felületek, interaktív receptkönyv, virtuális séf, modulárisan variálható kiegészítők tartoznak hozzá. Sík felülete alkalmas főzésre, illetve telefon töltésére is. Az asztal alsó részében moduláris fiókok találhatók, melyek helyettesíthetők hűtőszekrénnyel, vagy bármilyen szükséges háztartási készülékkel.



©Electrolux Design Group

A Randez-vous egyben egy virtuális séf szerepét is betölti, ami a szakácsot instrukciókkal látja el főzés közben. Miután az étel elkészült, a vendégek elfogyasztják vacsorájukat a készülék kerámia felületén, ami az indukciós technológiának köszönhetően nem melegszik fel főzés közben.



©Electrolux Design Group

A svédek formatervezői a kisebb otthonok szűkös konyháira is gondoltak, amikor megtervezték a Volare nevű modellt. A falra rögzíthető koncepciótermék egy mini konyha funkcióját látja el, hiszen egyszerre alkalmas főzésre, sütésre, poharak tárolására, jégkocka vagy akár forró italok készítésére.



©Electrolux Design Group

A készülék érintőgombos vezérlőpanelről irányítható, a beépített főzőlap pedig le vagy felhajtható annak függvényében, hogy éppen akarnak-e rajta főzni. Használaton kívül a Volare egy esztétikus és modern műalkotásként is megállja helyét.            

A Philips Design révén a moszkvai Simplicity Eventen bemutatott „Zöld Konyha” számos egymással együttműködni képes háztartási berendezést foglal magába, aminek a középpontja egy interaktív konyhaasztal található.



©Philips Design


E mögött az a kutatás áll, miszerint az átlagos konyhai berendezések használják fel a teljes háztartás energiájának 25%-át. Ennek 26%-át a sütő és főző berendezések emésztik fel, a hűtők pedig igen tekintélyes 64%-ot. A mosogató az intelligens vízcsappal és az érintéssel vezérelhető kezelőfelülettel ugyancsak integrált részét képezi az okos konyhaasztalnak. A sokak által ismert japán teppanyaki éttermek kialakítását követve az új design koncepció egyesíti a konyhát és az étkezőt, térben összehozza a vendéglátót és a vendéget, az előkészítést és a fogyasztást, a tálalást és az étel szétosztását. A Philips Design konyhája ezeken kívül a komposztálásról is gondoskodik high-tech szemetesével.