Dietmar Feichtinger osztrák származású építész Párizsban és Bécsben működteti irodáját. Előadásában megvalósult gyalogos hídjainak bemutatására koncentrált. Ezt követően, egy rövid beszélgetés keretében, az urbanisztika lehetőségeiről és a hidakról, mint a városi ember boldogságának zálogáról, Budapest fejlődési potenciáljáról, valamint a franciaországi pályázati rendszerek nehézségéről mesélt.

Előadásában említette a lakosok és a víz kapcsolatának jelentőségét. Mi Ön szerint ma az ideális reláció víz és városlakó között és hogyan formálható  meg mindez a legjobban egy híd nyelvén?

Egyrészt, a hidak révén új oldaláról ismerjük meg a várost. Olyan arcát fedezhetjük fel, ami újdonság értékű. Más tudatot alakít ki a szemlélőben a helyszínről mint kompozícióról. Szabad, nyitott perspektívákat nyit meg. Miközben a város közepén állsz, mégis a városon kívül vagy bizonyos szempontból. Nagy nyomást, rohanást, káoszt jelent a város. Ettől szabadulsz meg, ha a vízen vagy. Így kiváltságos ez a pozíció. Jellemzője még, hogy ilyenkor köztes helyen tartózkodsz. Sem az egyik parton, sem a másikon. Gyalogoshidaknál ez különösen jól működik, hiszen nem csak „átkelsz” a vízen, hanem tartózkodsz rajta. Ünnepelsz, piknikezel, romantikusan beszélgetsz. Közben észrevétlenül kapcsolatban vagy a természettel. Mindenki számára megközelíthető, biciklivel is átjuthatsz. És mindez nagy hiányosság olyan városokban, ahol széles folyók vannak. Sem a Rajnán, sem a Dunán nem találni igazán alkalmat arra, hogy a folyón átkelés ne csak egyszerű közlekedési aktus legyen. 

Nem, nem a táv a kérdés, hanem hogy hogyan kezeled. Izgalmassá akarod-e tenni? És nagyon aktuális kérdés a víz- és levegőtisztaság is. Azzal a gesztussal, hogy az embereket közelebb hozzuk a vízhez fizikailag, előidézzük, hogy jobban figyeljenek rá. Ez pont olyan, mint amikor egyre jobban megismersz valakit, és egyre jobban megkedveled. Ha túl távoli az illető, meg sem érint, nem érdekel. 

Budapesttel mi a helyzet?

Jelen van a folyó ugyan, de rendkívül nehéz megközelíteni. A hidak pedig nagyon magasak. Ahhoz, hogy az említett tudatosság kialakulhasson az emberekben, lehetővé kell tenni, hogy a Duna közelebb kerüljön a lakosokhoz! Lehessen sétálni és biciklizni rajta! 

Lényeges, hogy egy ilyen gyalogoshíd a város közepén legyen?

Izgalmas pozíció, ha a centrumban van, igen. Hiszen megváltoztat alapvető viszonyokat. Leegyszerűsíti a közlekedést is. Amikor valamilyen közlekedési eszközzel haladsz át egy hídon, az általában nem kellemes élmény: szűkösen, autók, villamosok, motorok között haladsz, nem tudsz kitérni semerre. Teljesen az ellentettje ennek, amikor egy gyalogoshídon állsz. Az tényleg köztér élményt ad. 

Szóval Budapest következő hídja legyen egy gyalogoshíd?

Bizony, jót tenne a városnak.  

Ön milyet tervezne?

Nagyon erősen kapcsolódnak a gyalogoshidak a környezethez. Amikor én rajzolok egy hidat, az nem csupán ötletek leképezése. Roppant sok gondolat eredménye. Megfelelő választ keresek a terepre, hogy miként gazdagíthatnám. Nincsenek instant javaslataim.  

Akad olyan híd Budapesten, ami felkeltette az érdeklődését?

Nem ismerem túl jól a várost. 5 évvel ezelőtt jártam itt, és láttam egy vasúti hidat, azt hiszem az északi összekötőt, ami nagyon izgatott. Olyan, mint egy test, sok apró részlettel. Nincs hierarchia a struktúrájában. Hasonlóak az elemei, melyekből felépül. És szeretem még a Szabadság-hidat is. Tudja, nagyon vicces, hogy amikor egy híd még nem áll, akkor számos vitára okot adó tényező felmerül: aki a hídfő környékén lakik, felháborodik, hogy a megszokott nyugalmának vége, megnő a zaj és a forgalom az otthonánál, leromlik a környezet stb. Ugyanakkor, ha azt mondom, HÍD, a legtöbben egy szimbolikus dologra gondolnak. Mikor elképzelünk egy várost, valahogy hidakkal látjuk magunk előtt. Nélkülözhetetlen, de ha létesíteni szeretnénk egyet, akkor gyakran ágálnak ellene. 

Az Ön megbízásai között hol helyezkedik el a hídépítészet? Számos egyéb projekten dolgozik. Nagyobb és kellemesebb feladat?

Komplexitásban különbözik más projektektől. Maga a program, pofonegyszerű. Mikor házat tervezel, számos mentséget felhozhatsz. A híd bár építészeti feladat, kevesebb a vele kapcsolatos szükségszerűség. Nem vagy köteles valamit úgy kivitelezni, ahogy, csak mert máshogy nem lehetett. Tiszta, egyszerű tárgy a híd, ami sokban hasonlít a közterekhez. Érdekes különbség, hogy a hidak tartósabbak, mint az épületek. Nem alakulnak át, és ha újjáépítik, akkor is általában a régit építik vissza. Szeretem ezt a témát, de nincs nálam hierarchia a munkák között. Egy kis tárgyat, épületet ugyanolyan lelkesen rajzolok meg, mint egy hidat. Őszintén szólva, megdöbbent, hogy mitől kap több figyelmet a híd témája, mint egy-egy épület. Valami okból, nem közbeszéd tárgya az építészet, viszont Koppenhágába most terveztünk egy hidat és körülötte olyan vita alakult ki, ami nyomban köztémává vált! 

Szerkezetmérnöki oldalról izgalmas feladat a hídtervezés vagy inkább építészeti kihívásként kezeli, esztétikai kunsztot keres benne? Egy jó híd landmark jellegű?  

Ezek elválaszthatatlanok. A munkamódszerem független attól, hogy hidat vagy házat tervezek-e. Nem a szerkezet az, amit irányadó, nem ettől izgalmas egy híd. Inkább a szerkezet és a forma összefüggéseitől. 

Lényeges, hogy feltaláljuk a spanyolviaszt a hidaknál? Folyamatos a kísérletezés az építészetben, újabb anyagok, eljárások, technológiák jelennek meg. Ugyanez zajlik a hidaknál?

Az innováció minden területre jellemző, és azt hiszem abból ered, hogy próbáljuk szétfeszíteni a határokat. Hogy transzparensebb legyen valami, ahhoz vékonyabbra tervezzük az elemeket. Egyre precízebb számításokat végzünk. De a valódi invenció meglehetősen kevés. Inkább kompozíció kérdése, ha valami igazán újszerűen vagy meghökkentően hat. 

Calatrava feketeöves mesternek számít a hídtervezésben?

Megkerülhetetlen alkotó, aki nagyon magasra tette a lécet. Neki köszönhető, hogy köztémává avanzsáltak a hidak. Munkájának fontos eredménye, hogy a döntéshozók egyre nagyobb értelmét látják, hogy befektessenek az építészetbe, sőt, a minőségi építészetbe. Ez nem volt mindig így. Meg a szakmai háttér is más megváltozott. Régen nem vált élesen szét az építész és a mérnök szakma. Aztán kialakult egy különbség, a mérnökök gondolkodása nagyon pragmatikus lett. Olyan értékek mentén működik, melyet a gazdaságosság, a legegyszerűbb megvalósíthatóság irányít. Ma ismét összeolvadni látszik ez a két terület. Érzékenységgel nyúlnak a hidakhoz, a városi terekhez. Értékelvűen. „Egyszerűen élhető tereket” szeretnének létrehozni. 

Ön osztrák származású, irodáját mégis Párizsban alapította. Miért döntött így? Jobban lehet karriert építeni Franciaországban? 

Iskoláimat Ausztriában végeztem, de máshol szerettem volna irodát nyitni, és tapasztalatot gyűjteni. Izgalmas helynek tűnt Franciaország építészeti szempontból. Kíváncsi voltam, milyen lenne, ha ennek a részévé válnék. Véletlen egybeesések sorozata, hogy ott maradtam. 

Mégis működtet osztrák irodát is pár éve. 

Igen, vannak futó projektjeim mindkét országban, de nem könnyű fenntartani az irodákat.
 
Mi a különbség a francia és az osztrák klíma között?

Ausztriában könnyebb bekerülni pályázatokra, mint Franciaországban. A franciáknál a meghívásos pályázatok a jellemzők, zárt világ működik náluk. Fiatal építészként nyitottabb rendszert tapasztaltam Ausztriában. Ugyanakkor az osztrákoknál nem feltétlenül kapsz pénzt, ha pályázol, míg Franciaországban meglehetősen korrekt fizetést kapnak azok is, akik nem nyertek. 

Említette, hogy a ma emberének a káoszban kell megtalálnia a békét, így gyakran elmenekülnek a külvárosokba a lakosok. Ennek ellenére hisz benne, hogy visszavándorolnak, ha az építészet képes megfelelő alternatívát kívánni. Ezt hogy gondolta pontosan?

Most visszakanyarodunk az első  kérdéshez, a vízhez. Hiszen ettől élhetőbb lehet egy város. Párizsban rengeteg időt elvesz az utazás, az hogy eljuss A-ból B-be. Mindenkit nyomaszt, hogy állandóan késésben van, tolong a tömegben, hogy időre odaérjen valahová, idegeskedik a dugóban stb. Feszültek vagyunk.

Erre urbanisztikai választ kell adni?

Könnyebbé kell tenni az emberek számára a városban való tartózkodást. Élhetővé. Biciklivel bejárhatóvá. Koppenhága egy jó példa. 50%-al kevesebb ott az autó, így kisebb a zaj és az agresszió az utcákon, kevesebb a parkoló autó és több a szabad tér a városban. Értékesebb tereket eredményez mindez.

Mit jelent az értékesebb tér?

Egy park. Egy köztér, melyen nem autók parkolnak. Meg kell szabadulnunk ettől. Hogy mikor kilépsz a házadból, a munkahelyedről, barátságos, pozitív légkör vegyen körbe. Nyitott tér élmény. Kevesebb zaj és szennyezés. 

Nem idealizmus azt gondolni, hogy mindez lehetséges?

Nem. Szerintem ez a fejlődés iránya. Az egyetlen lehetséges út! És meglátja, amint ez a folyamat beindul, egyre többen akarnak majd városban élni. Az urbanisztika dolga, hogy élhetőbbé tegye a városi létet. Mennyivel egyszerűbb átsétálni reggel a hídon és néhány parkon a munkahelyedig! Ettől boldogabb lehet mindenki. 

Szöveg: Szépvölgyi Viktória
Nyomtatásban megjelent az OCTOGON architecture&design 2009/9-es számában.