BBDO – Budapest felett az ég
Valószínűleg egyetlen irodahelyiség vetekedne a Bazilika harangozójának munkahelyével, ha a legjobb panorámájú munkahelyek között versenyt írnának ki. A város felett lebegő sarokiroda a BBDO székhelye.
Elhelyezkedés: Egykor a Hungarotex székháza, az ezredfordulón történt átépítés után Bellevue Plaza néven vált ismertté. A Szép utca és Kossuth Lajos utca sarkára eső toronyszerű kiszögellés felső két emeletére érkezve, a liftből kiszállván hosszú percekig képtelenség elszakadni a pesti belváros tetőrengetegének és a budai hegyek sziluettjének látványától.
Tér: A recepció és a kissé csőforma fogadótér nem éppen a legbefogadóbb, leghívogatóbb momentuma a kortárs irodaépítészetnek. Mindezekért bőven kárpótol azonban az a körülmény, hogy a torony adottságaiból fakadó relatív kis alapterület és nagy ablakok okán minden munkatárs közel érezheti magához a lenyűgöző panorámát. Csigalépcső köti össze a toronyiroda két szintjét, aminek szűkössége kissé előnytelen kapcsolatot teremt. Mindazonáltal ebben a léptékben nehezen volna elképzelhető másfajta lépcsőidom.
Bútorzat: Kitűnő, elegáns irodai székek, azonban kissé koros konstrukciónak ható asztalok szolgálják a munkát. A szürke tárolók, szürke padlószőnyeg mellett a falak, kiegészítők intenzívebb, dinamikusabb színtónust kívánnának meg. Ugyanakkor a finom szerkezetű, állítható magasságú, helyi fényt biztosító asztali lámpákat minden iroda megirigyelhetné.

fotó©Egyed Péter
Kinnarps - ötlet
A belsőépítészet irányítja, vezeti a cselekedetet és a gondolkodást. Az alkalmazott színek és a világítás előidézhet kreativitást, de akár monotóniát is. Természetes fény, nyitott terek… Minden helyiséget élettel tölt meg a beáradó napfény. Az elrendezésnél azonban ügyelni kell, hogy a számítógépes munkavégzés közben elkerüljük a tükröződéseket, becsillanásokat.
(x)
Carbon Group – Comix
A két háború között épült, szépen felújított, nagyszerű arányokkal rendelkező, teraszos rózsadombi villaépület, kerttel, finom kezű szobrász munkáját dicsérő Szűzanya-szoborral a homlokzatán. Nagyszülőknek, sokgyerekes felsővezetőknek zseniális, a Carbon Group kreatív gárdájának azonban ki kellett valamit találnia, ha nem akart fiatalon megöregedni.
Elhelyezkedés: Csendes, zöld kis sziget. A hegyvidék ezen része a kint és bent, a városi és zöldövezeti létezés minden előnyével rendelkezik. Kerékpárral kissé combos, busszal megkíván némi türelmet. A Moszkva tér, Margit körút, Pasarét szinte egyforma távolságban, de a „dombi” vásárlási és étkezési lehetőségek csapnivalóak.
Tér: A főhomlokzat kissé kiemelt bejáratán belépve egy pompás arányú, széles boltívvel vizuálisan tagolt térbe érkezünk, amiből kiszolgáló helyiségek, illetve egy gyönyörűen karban tartott faborítású lépcső fűződik le. Az emeleten a cégcsoport további irodái találhatóak, így a Carbon Group munkatársai folyamatos kapcsolatban lehetnek egymással. Az egykori szalon tágassága egyébként is ellensúlyozná az egylégterűség hátrányait.
Bútorzat: A kissé konzervatív téri adottságot rendkívül meggyőző, egyfajta képregényvilágot idéző technikával oldották fel. Dizájngeg a csillárok rontott léptéke, graffitiszerű falfestmény, tipoelemekből montázsolt tacepao, illetve a vidám kárpitú ülőbútorok járulnak hozzá az összképhez. Így, ebben a térben elnézzük a legnagyobb svéd bútorgyártó sablonosságát, de a következő körben a székek ergonómiájára kissé több figyelmet kell majd fordítani a bútorzat kigondolóinak.
A képregénykivágások közé befér a kikukázott flipper, míg az alagsorban a cég zenekarának próbaterme is helyet talált.

fotó©Egyed Péter
Kinnarps - ötlet
A pihenőhelyiségek, csendszobák egyre nagyobb teret hódítanak maguknak Magyarországon. Ezek a kissé szokatlan megoldások kipihent, motivált alkalmazottakat jelentenek, akik akár a szabadidejüket is együtt töltik, így hatékonyabbá téve a csapatmunkát is.
(x)
DDB – Lounge-liget
Szakszervezeti székháznak épült 1949-ben, ám a negyvenes évek egyik legszebb későmodern épülete lett belőle. Hollandok tervezték át a kétezres évek elején, megtartva, kiemelve mindent, ami kortalanná tette az épület szépségét. Így válhatott a DDB teljes értékű, korszerű irodájának helyszínévé.
Elhelyezkedés: A Műcsarnok, a Szépművészeti Múzeum, illetve az ING Irodaház excentrikus épületének közelsége mellett a helyszín legnagyobb értéke a városligeti panoráma. A zöld lombkoronatenger látványa, illetve a szemközti házak hiánya jól ellensúlyozza azt, hogy egyelőre hatalmas parkoló éktelenkedik a Dózsa György útnak a házzal átellenes oldalán.
Tér: Az épületbe érkezőket először a üvegfalú dugattyúlift, illetve a gyönyörű ívű lépcső nyűgözi le. A relatíve keskeny épületben a DDB szintjén némiképp meglepő módon egy lounge-tér fogadja a belépőt. A nagyon tiszta arányú, középen oszlopokkal szabdalt irodai tér Városliget felőli homlokzata szinte teljes egészében üveg. Így a természetes fény akadálytalanul tölti fel az irodát. Ezzel átellenes oldalon vezetői irodák, kiszolgáló helyiségek kaptak helyet.
Bútorzat: A kissé zsúfoltnak ható, zártságot sugárzó asztaldobozok túlságosan is tömörré teszik a teret. Ezt azonban némileg egyensúlyozza a fémvázas, karcsú székek alkalmazása. Az asztalok kerekes szerelvényezése a mobilitásra, átrendezhetőségre utal, de a tér keskenysége ezeknek az áttologatásoknak határt szab. Ha az asztalcsoportok cserére kerülnek, egy semlegesebb színű összeállítás előnyösebb lehet.

fotó©Egyed Péter
Kinnarps - ötlet
A hatékony várakozás rugalmas környezetet igényel. Néhányan dolgozni szeretnének, mások pihenni, megint mások rövid megbeszéléseket elintézni. Jól megtervezett váróhelyiséggel elősegítheti, hogy ügyfelei látogatói kényelmesebben és eredményesebben várakozzanak.
(x)
HPS – A kellős közepén
A belső udvar köré a 19. században felépített házak között szép számmal akad olyan is, amiben nem pusztán elszórva, lakásokban jelenik meg az irodai funkció, hanem az épület teljes átépítésével, gyakran az udvar lefedésével az egész objektum irodaházzá válik. A HPS egy ilyen, átépített, eklektikus épületbe költözött be.
Elhelyezkedés: A belváros északi része, illetve Lipótváros valóban cityvé, pénzügyi- és politikai központtá formálódott az utóbbi évtizedben. Jó közlekedés, éttermek, kávézók, parkok, új és átalakított irodaházak tömege található meg itt. Így telitalálatnak tűnik a HPS választása a Hold utcában.
Tér: A lefedett belső udvar tulajdonképpen közös fogadótérként funkcionál, hiszen ezt az irodaház másik bérlőjével, egy bankkal közösen használja az ügynökség. Ugyanakkor a négyzetes udvar tere nem éppen ideális, szintén négyzetesen körbefutó emeleti szinteket eredményez.
A hosszan futó épületszárnyak csuklópontjaiban ugyan kisebb teresedések jöhetnek létre, de sem egylégterűség, sem középfolyosós rendszer nem alakítható igazán jól ki. Ráadásul a cég több emeletet is belakott, így fokozott figyelmet kell fordítani a közös használatú helyiségek, előadók kialakítására.
Bútorzat: A hosszúkás épületszárnyak bútorozása nem könnyű feladat. A hossztengelyekre merőlegesen szervezett bútorcsoportok egyik feladata, hogy tagolja, feldarabolja, ritmizálja a hosszú lefutásokat. Ebben az irodában azonban ezek a kisebb csoportok mikromiliőket hoznak létre. Önálló arculattal, színekkel, faliposzterekkel, bútorokkal rendelkeznek. Irigylésreméltó színvonalú megoldásként a földszinten egy kitűnő belsőépítészetű bár is felépült, ami fontos közösségi térként funkcionálhat a cég életében.

fotó©Egyed Péter
Kinnarps - ötlet
Közösségi helyek kialakításával visszanyerhetjük az elveszett időt, hiszen a találkozópontok lehetővé tesznek lazább és kötetlenebb beszélgetéseket, melyek segítségével kreatív gondolatok születhetnek rövid idő alatt is.
(x)
Laboratory ideas – Leletmentés
Ziccernek tűnnek, azonban legtöbbször torz próbálkozásokká válnak azok a helyzetek, amikor egy-egy cég klasszikus budai villát próbál cégközponttá alakítani. A Hűvösvölgyi útra költözött Laboratory Ideas fantasztikus villairodája azonban tanúskodik arról, hogy van remény.
Elhelyezkedés: 1913-ban tervezte és építtette, majd évtizedeken át lakta családjával építész tulajdonosa a ma Tauszig-Róth Villaként emlegetett Hűvösvölgyi úti épületet. Már a kerítésrács és kertkapu népi szecessziós motívumai utalnak arra, hogy nem akárhova érkezett az ügyfél. A frissen, mívesen renovált ház főhomlokzata, párkányai, oldalra szervezett bejárata, tagolása, az egész épület arányrendszere a korszak legnagyszerűbb épületeit idézik.
Tér: A minimalista, üveg bejárati ajtón a recepció terébe érkezvén kerülnek valódi helyükre a dolgok. Az épület szellemét, adottságait figyelembe véve igen magas színvonalon, gondos részletképzéssel, időnként orvosiacél-finomsággal megtervezett kiegészítőkkel gazdagodott ott a tér, ahol ezt az új funkció megkívánta. Noha a belső tereket három különféle lépcsősor is szervezi, pincétől (filmgyártás) a padlásig (számvitel) jól követhető, átlátható logika segíti a munkát. A műemléki helyreállítást, kutatást is magába foglaló belsőépítészeti munka egyik kulcsszereplője Fülöp Krisztina belsőépítész volt.
Bútorzat: Ritkaságszámba megy, hogy napjaink irodáinak bútorzatát nem pusztán irodabútorok alkotják. Az épület építészeti karaktere, a belső terek minősége lehetőséget biztosított arra, hogy a tulajdonosok kiéljék gyűjtőszenvedélyüket, ami a klasszikus modernista bútorokhoz köti őket. A háború előtti magyar tervezők restaurált ritkaságai mellett természetesen speciálisan ide gyártott pult, profi irodai székek és asztalok is megtalálhatóak az épületben.

fotó©Egyed Péter
Kinnarps - ötlet
Már az iroda helyszínének kiválasztása, az épület adottságai és stílusa meghatározza a lehetőségeinket, és hatással van az ott dolgozó alkalmazottak hangulatára, teljesítményére. Fontos, hogy a bútorozásnál, a belső terek kialakításánál mindezt figyelembe vegyük és megfelelően hangsúlyozzuk.
(x)
Neo interactive – Mélyfúrás
Példák tucatjait találjuk arra, amikor egy régi, eklektikus bérház polgári lakásába iroda költözik. Sokkal ritkább az, amire a Neo vállalkozott. Új építésű, zöldövezeti társasház, akár lakóparkként is emlegethető épület alsó traktusát alakították át teljes értékű munkahellyé.
Elhelyezkedés: A Gellért-hegy oldalának egyik emelkedő, kanyargós utcácskájában épült sokemeletes társasház fejlesztői minden pénzt kifacsartak a telek beépítéséből, amit csak lehetett. A domborzat lejtése, a meredek rézsű azonban az iroda szintezése, térosztásai tekintetében kapóra jöttek.
Tér: Ivány Inke és Oliver Sales belsőépítészek a félszuterén szintjére szervezték a bejáratot, ami tulajdonképpen egy netkávézó, és a céges kamaragaléria terére nyílik. Egy fogadótérbe érkezünk tehát, ami bárpulttal, szabadon használható munkaállomásokkal egészült ki. A födém átvágása, illetve egy függesztett lépcső köti össze ezt az alsó szintet az iroda neonszínekkel skandináv stílusúra hangolt felső szintjével. Ez a rész a rézsű jóvoltából teraszokkal, kilépőkkel is rendelkezik. Falak tűnhettek el az egykori lakásból, ajtónyílások tágultak ki, a belső térrészek végeredményben összefűződtek. Visszatérve az alsó szintre, a tulajdonképpeni eredeti pinceszinten felülvilágítós, betonfödémes irodatér került kialakításra, számítógépes munkahelyekkel.
Bútorzat: Az iroda falain Kupcsik Adrián kortárs képzőművész, „mellékállásban” a Neo art directorának képei és Brinkus Kata dizájnfalikárpitjai láthatóak. A nyújtott tér arányai okán a könnyed hatású, dános ülőbútorok jó választásnak tűnnek. Valódi innovációnak tűnik a padlóba mélyített, kreatív „medence” a pinceszinten.

fotó©Egyed Péter
Kinnarps - ötlet
Napjainkban több projekt végezhető egy időben. Egyik pillanatban csapatban dolgozva, a másikban egyedül. Ilyenkor van szükség olyan munkakörnyezetre, amely rugalmas a bútorozás, a technológia és az elrendezés területén.
(x)
Ogilvy – Térbe mártott testek
Talán a város legjobb adottságaival rendelkező irodai tereihez jutott az Ogilvy, amikor beköltözött a River Loft korábban gyárépületként működő szárnyába.
Elhelyezkedés: Bár nem rendelkezik közvetlen Duna-parti kapcsolattal az eredetileg első világháborús hadikórházak háttérintézményeként, majd elektromos szerelvényműhelyként működő, nyeregtetős épület, de építészeti adottságai, az átépítés minősége kitűnő. Újlipótváros és Angyalföld határán, a Vizafogón vagyunk. Lakótelepi panelsorok és rakpartok közé szorulva, de a New York lepattant raktárroncsainak riszájklingjából elindult loftmozgalom pesti permutációjának tökéletesen megfelelő helyen.
Tér: Az ezredforduló nagyvárosi embere számára a tér mennyisége vált a legnagyobb luxussá. Ebben keresendő a loftok sikerének titka is. Drága kifűteni, és magas színvonalon felújítani sem olcsó, de a négy méter körüli belmagasság, a hatalmas ablaktáblákon beáradó természetes fény, a szabadon osztható, mégsem aprózódó hatalmas alapterületű terek mindenért kárpótolnak. Az Ogily belső térosztataival is a lehető legnagyobb teresedések megtartására törekedett. Falak helyett gyakran a megvilágítás fénykörei, illetve a padló burkolatának szín és anyagváltásai szervezik a térbelsőket. A gipszkarton- és műgyanta-univerzumokhoz képest a vakolatuktól mentesített téglamezők, a gépészet imitt-amott végigfutó csövei valahogy humanizálják, a szívhez közelítik a tér belső karakterét.
Bútorzat: A berendezés megválasztása, illetve elrendezése kapcsán már első pillantásra érződik a hatalmas belső tér adta lehetőségek pozitív volta. A vezetői irodák, függönyfalas leválasztásai engedik szabadon áramlani a teret, és a különféle részlegek asztalcsoportjai is szellősen állnak.
A falakra, padlóra nyomott logotipiák, kézírásos dedikációk, illetve a piros és fekete színkombinációk mellett azonban nagy előnye az iroda belső vizuális rendszerének, hogy a cég korábbi munkáinak, sikeres megbízásainak tablói nem telepednek rá a belső terekre. Ez sajnos rutinhiba egyebütt.

fotó©Egyed Péter
Kinnarps - ötlet
Ha a környezet hatékonyságot és lendületet sugall, akkor elkerülhetjük a hosszú és időt rabló megbeszéléseket. Használjuk ki a „felesleges” tereket, és tegyük lehetővé, hogy rövid megbeszélések helyszínéül szolgáljanak!
(x)
PHD – Fészekrakók
Funkcionális, arculati szempontból hihetetlenül gyorsan avulnak el a kilencvenes években épített irodaházak. Egy zöldövezeti irodaház nyomott arányú tetőterében a PHD médiaügynökség barátságos, lakható munkahelyet teremtett.
Elhelyezkedés: A Farkasréti temető keleti kerítése mellett, a Németvölgyi út és a Bürök utca közötti lejtős telekre épített nagyobbacska irodaház felső traktusában vagyunk. Az anyacég különböző részlegei között egy kissé rideg lépcsőházon át jutunk el a PHD irodájaként szolgáló tetőtérbe.
Tér: A tetőtér ferde falsíkjai optikailag tovább szűkítik a nyomott belmagasságot, és szinte egyetlen lehetősége volt a cégnek arra, hogy használható, élhető iroda jöjjön létre. Ez pedig nem más, mint a kényelmes, színeiben játékos, barátságos, személyes tárgyakkal, zöld növényekkel, ötletfallal kiegészített iroda. Egyfajta puha menedék, kedves zug. Ugyan a sötétkék falszín nem éppen tértágító hatású, de a tudatalattiban mégis az ég kékjét idézi.
Bútorzat: A jó minőségű, filigrán szerkezetű, hálós támlás székek mellett a fő asztalcsoport középre szervezett, körbejárható, így a tér közepén maradt tartóoszlop sincs útban. A családiasságot, kissé tiniszobás hangulatot a szubjektíven válogatott fotók, az ötletfal, illetve a kék-zöld zsákfotelek is fokozzák.

fotó©Egyed Péter
Kinnarps - ötlet
Megfelelő használat és elrendezés mellett az egyterű irodáknak számos előnye van, hiszen lehetővé válik a kreatív közös munka, gyorsabb az információcsere és egyszerűbb az infrastruktúra.
(x)
Privy Council – Játszótér helyett
A Millenáris Park óvodásai körében sokáig első számú közellenségnek tartott Millenáris Irodaházak Avantgarde épülete néhány hónapja készült el. Bár a korábban itt lévő Zöld Péter játszóteret ötven méterrel arrébb tolta, a maga nemében, léptékében nagyszerű irodaházba költözhetett a Privy Council Communications.
Elhelyezkedés: A méltán népszerű városi köztér, a parkosított részek, a közeli éttermek, kávézók, vásárlási lehetőségek, a metró és a négyes-hatos villamos ideális helyszínt formáznak. Az Infopark vagy a külső Váci út rezervátumszerű izolációjával szemben Buda központjában zajlik az élet.
Tér: Annak ellenére, hogy a mélygarázsból történő feljutás körülményes volt, illetve a túlságosan nyomott terűnek ható recepción töltött idő sem repült álomszárnyon, a munkaterek mérete, a parkra nyíló ablakok sorára szervezett L-alakja ideálisnak hatott. A sok természetes fény, illetve az ideális méretek, a padlószőnyeg földszínei kimondottan meleg, barátságos miliővé oldották az egylégterű helyiségeket.
Bútorzat: Főképpen a felső szintek egyikén található igazgatói szoba bútorzata volt igazán emlékezetes. Jóízű, személyes tárgyakkal domesztikált, de nem tukmálós, nem indiszkrét bútorzat ez, amit egy teknősakvárium tesz teljessé. Az egész arányai és berendezése, színei és formái egy nagyon jó minőségű modern lakás atmoszféráját sugározzák.

fotó©Egyed Péter
Kinnarps - ötlet
Ha fontos a kreativitás, akkor lényeges azt a belsőépítészetben is megmutatni. Az ösztönző tárgyalók kreatív megoldásokra buzdítanak, ezért fontos az olyan tárgyalóhelyiség kialakítása, amely erősíti a cég profilját!
(x)
Republic Group – Polgárpukkanás
Két nagypolgári lakás egybenyitása, irodává történő átépítése egy százötven éves gangos, belsőudvaros belvárosi bérházban. Tíz évvel ezelőtt a Republic irodája a dizájnlapok ünnepelt minimalista sztárja volt.
Elhelyezkedés: Közvetlenül a rendszerváltás után rendkívüli hiány mutatkozott irodák, irodaházak terén. Ekkoriban bontakozott ki az az immár lecsengőben lévő hullám, melynek révén belvárosi, körúti nagypolgári lakások alakultak irodákká. Nagyobb átalakítás nélkül ezek a megoldások azonban gyakran mondtak csődöt. Térszervezése, beosztása és a szomszédság miatt ugyanis lakásból sohasem lesz jó irodai tér.
Tér: Khell Csörsz belsőépítész eredeti terveiben fehér falakkal és hajópadlóval, terek átnyitásával és furfangosan kiagyalt világítási rendszerrel, egyszóval valamiféle minimalista eszköztelenséggel próbálta meg eltüntetni a lakás beosztásának gyengéit. Ferde és egyenes falú terek, egy-egy váratlan színsáv valóban képes radikális változást hozni a belső térben. Ugyanakkor a fogadótér tágassága és a munkaterek szűkössége, időnként zsúfoltsága némi aránytalanságot mutat.
Bútorzat: A bútorozás során mutatkozik meg általában a minimalista irodai terek valódi gyengéje. Ha ugyanis nem elég tágas a tér, egy asztalon hagyott gemkapocs is valódi rebelliónak hathat. Utólag berakott, eltérő fajtájú asztalok, elefántormányos bögrék, irattartók, iratkötegek a patikamérlegen kimért, tiszta rendszer fenttarthatóságát az alapoknál kezdik ki.

Kinnarps - ötlet
Funkcionális terek, írányító falak és színek, mindez a szervezeti funkcióknak megfelelően. Egy irodahelyiség tervezésénél minden esetben figyelembe kell venni a komunikációs útvonalak és csatornák elhelyezkedését. Így a hatékony munkavégzés érdekében a csendes, illetve a zajos zónák ne közvetlenül egymás mellett helyezkedjenek el, és az együtt dolgozó alkalmazottak pedig ne az irodahelyiség legtávolabbi pontjain kapjanak helyet. Mindezzel sok időt és energiát spórolhatunk meg.
(x)
Szöveg: Martinkó József
A cikk nyomtatásban megjelent a Kreatív magazin 2009. decemberi számában. Az eredeti verzió PDF-ben innen letölthető.











