Ahol élnek még emberek a gipszhabos palotákban, ott az ablakok sarkig kitárva. A többi vaksin sötétlik, akárcsak télen, ősszel vagy tavasszal, hiszen a tulajdonosok messzi országok alapkezelői révén bírják Budapest legelegánsabb lakásait. A nagy fazékból annak idején sokpárti konszenzussal emelték ki a legzsírosabb falatokat, a kommunizmus idején diplomatalakásokként fenntartott első emeleti nagypolgári élettereket. Ezek most értékpapírok inkább, semmint otthonok. Hosszan és jelentős költséggel átberhelt csopperek fájdalmasan nagy pukkanásokkal róják díszköreiket az estében, hátha tetszik valakinek. Az évek óta elhagyott Brühl-palota földszintjén gondos kezek falnyi ablaktáblákat tisztogatnak, s odabent látszik, a népes stáb az Armani üzlet és a mellette álló kávéház megnyitására készül. Ha a forró nyári estében végigsétál az ember Pest legelegánsabb bulvárján, pillanatokra azt érzi, hogy a honi gazdaság, a kereskedelem, a város történetének fontos pillanatainak tanúja. Olyan márkák telepedtek meg itt néhány száz folyóméternyi városszakaszon, amelyek nélkül Budapest nem lehetne fenn a világ térképén, s amelyek nélkül nem csak egy globális összefüggésben is számon tartandó metropolis, de egy látogatott olasz strandvároska sem létezhet ma már.

A budapesti átlagot képviselő hetvenes évek stílusú kirakatok vizualitását, kommunikációs eszközeit messze meghaladó itteni pompás vitrinek rafinált fényei, szellemes installációi nemcsak termékekről és árakról tájékoztatnak. Egy kultúrát képviselnek, amely a nemzetközi magazinok, fashion csatornák, televíziós életmódmagazinok közvetítésével viszik el a Földgolyó szezonról szezonra változásának hírét. Ahogyan hajdan a nyírfák magyarországi parkokba való telepítése szolgálta hazánk köztereinek szovjetizálását, valamiféle oroszos látványkarakter ránk erőltetését, úgy most ezek az új kirakatok ugyanannak az értékrendszernek a bázisán szólalnak meg, amely Los Angelestől Hongkongig, Sydneytől Milánóig a liberális piacgazdaság és annak léha pénzimádó, egyszersmind ellenállhatatlanul vonzó közegét keretezik. E glamour helyszíne a mindenkori belváros, a mindenkori főutca, a drága, irigykedve szeretett vagy éppen ugyanígy gyűlölt városrész. Nálunk is az. Pontosabban: lenne. Vagy lehetne. A fénylő üzletek mellett ugyanis sorra zárnak be más kirakatok. Itt-ott több példányban nyomtatott felcelluxozott közlemények lógnak: „zárva”, „elköltözött”. Ybl Operaházával szemben Lechner és Pártos pompás Balettintézete áll, ablakait a feltámadó szél rángatja, unott galambok köröznek párkányain. Valakik itten másfél évtized alatt brutális mennyiségű pénzt szívtak ki a házból, annak hat-nyolc adásvétele alatt.

Ez a remek palota az Andrássy út kellős közepén áll, az épület körüli sarkokon különféle luxus márkák üzletei próbálnak úgy tenni, mintha ez a város is normális, a pénzzel, a gazdasággal, a kereskedelemmel józanul bánni tudó város lenne. Nem az. A palota mostani, talán éppen görög tulajdonosának esze ágában sincs kezdeni bármit is a magyar kultúra egyik fellegvárával, Budapest legfénylőbb negyedének legnagyvonalúbb palotájával. Az önkormányzat pedig (no lám csak, ellenzékestül együtt), amely éppen a város elegáns éjszakai és luxus negyedének működtetését végezheti, hol ilyen, hol amolyan panamák, kerületközi sundambundamok kapcsán kerül a lapok és portálok nyitóoldalára. Vagy éppen azzal, hogy rezidenciális negyedet kíván alakítani egy olyan városrészből, amely Rákosi és Kádár este kilenckor lámpaoltásra ítélt évtizedein kívül mindig is Budapest pezsgő negyede volt, s amely bármely más hasonló városszerkezetű európai metropoliszában ugyanezt a funkciót látja el. Üzletek mennek és jönnek. Az évtizedekre kiiktatott kávéházak világa és társadalma új életre kel. Budapest eszenagy politikusai nélkül is tudja, mit akar. Merre menne, ha hagynák. Két dolgot kéne csak tudni megállni: nem ellopni már több közjavat, meg legalább a város átalakulásának folyamatát nem akadályozni. Segíteni sem kell. A többi menni fog.

Bojár Iván András 


TARTALOM >> 2009/6. szám

Villa

Martinkó József: Fehér, fekete, szürke – Családi ház Rákosszentmihályon – Zsuffa és Kalmár Építész Műterem – Zsuffa Zsolt; Papp Glória

Farsang Barbara: Szoborszerű térképzés – Villa-lak Balatongyörökön – Tomay Tamás

Szépvölgyi Viktória: Darth Vader sisakjában – Ökovilla Bécsben – Kai Stania, Franziska König


Külföld

Szépvölgyi Viktória: Nr. 11. Nyersbeton szimfónia – Haus für Musik und Musiktheater, Graz, Ausztria – UNStudio: Ben van Berkel, Caroline Bos

Tóth Timea: Hommage à Johann Sebastian Bach – Kamarazene pavilon a Manchester Art Galleryben, Manchester, Nagy-Britannia – Hadid Architects: Zaha Hadid, Patrik Schumacher

Martinkó József: Zene szemeimnek – Wolkenturm, Grafenegg, Ausztria – the next ENTERprise – Marie-Therese Harnoncourt, Ernst J. Fuchs

Martinkó József: Körbe, karikába

Tóth Timea: Közösségépítő fajáték – Fatemplom Tarnówban, Lengyelország – Beton

Martinkó József: R.I.P – Ravatalozó épület Krasnja, Szlovénia – Ofis Arhitekti: Rok Oman, Spela Videcnik, Andrej Gregoric, Janez Martincic, Magdalena Lacka, Katja Aljaz, Martina Lipicer

Vukoszávlyev Zorán: Átsejlő téglaszövet – II. János Pál Aula, Rijeka, Horvátország – Randić-Turato Architects

Katona Vilmos-Vukoszávlyev Zorán: Gyertyafény a hegytetőn – A Monticelli Madonna della Rosa kápolna bővítéséről – StudioARtec: Bruno Tonelli, Marcello Peli


Sztárinterjú – Szépvölgyi Viktória rovata

Keménykalap és kemény vonalak – Interjú Wolf D. Prix-szel, a CoopHimmelb(l)au iroda vezető tervezőjével – 1. rész

KKK

Piazza: Kádár Bálint, Martinkó József, Rieder Gábor, Gunther Zsolt

Finta József: Egy szerkesztői cikk margójára!

Martinkó József: A pénz szaga; Biczó Gabriella: A Molotov-koktéltól a Varttináig

ifj. Gárdonyi László: A szó és a kép – A fraktálokról

Kovács Péter: Csokorral négy keréken – Újpest, Szent István tér II. ütem, ötletpályázat

Index

Farkas Orsolya, Tanai Csilla: Régi értékek innovatív köntösben – Velence új vizekre evez

Itthon

Keresztmetszetben: ifj. Gárdonyi László, Kovács Péter, Molnár Szilvia: Uszálystrand

Jaj, úgy élvezem én a strandot…

Kovács Péter: A Duna egésze – Bonta Gáspár diplomatervéről

Kovács Péter: Travelling without moving – Állóhajó-projekt

Molnár Szilvia: Új-régi Margit híd – A budapesti Margit híd és a kapcsolódó közlekedési rendszer fejlesztése

Min dolgozik? – Farsang Barbara rovata

A S.M.all design Kft., a K.L.M.V. Csoport Építésziroda Kft. és a Hajnal Építésziroda Kft.

Design

Random

Martinkó József: Pecsvörk a Belvárosban – Új fürdőszoba szalon a Belvárosban – Ebedli Gyula

Ha felveszi a „pajkos cipőt” – Tim Derhaaggal, a Flos legfiatalabb sztárdesignerével Szépvölgyi Viktória beszélgetett

Armani univerzum

Réz Lola: Demokrácia Armani módra – Armani 5th Avenue, New York – Massimiliano és Doriana Fuksas
Réz Lola: Nemzetközi szabásminta hazai cérnával – Armani az Andrássy úton – Giorgio Armani

Kávéházak kora

Csontó Sándor: Budapest kávéváros

Korai takarodó – Habos kávé helyett fekete leves

Molnár Szilvia: Újhullám a kávé körül – Costa Coffee

Bojár Iván András: Ahol az ízek összeérnek – Pastrami Étterem Óbudán – Prokopp Dóra, Kocsis Gáspár

Kurátornő-kollekció és új festőiség – Kiss Tibor és Dévényi Dalma divattervezőkkel Markó Barbara beszélgetett