Diákok, nyugdíjasok, babakocsit tologató párok rajzanak mindenütt, a folyóparti kávézók pedig Tuborgjukat kortyolgató vendégektől hangosak. Biciklitárolók és padok garmadája áll rendelkezésre, a biciklisták a közúti közlekedéstől jól elkülönített sávjukban hódolhatnak szenvedélyüknek. A környezettudatos gondolkodás a kikötői területeken megvalósuló munkálatok kapcsán is érvényesül. 

Utcaszemlélet a folyóparton is

Úgy tűnik, a dánok pontosan tudják, hogyan kell kinéznie egy 21. századi metropolisznak. Éppen ezért a dán példa ragadós: nem csak a térség városai, hanem a világ számos fővárosa számára is Koppenhága az etalon. Mintegy 40 éäve Koppenhága egy igazi „városi laboratórium”: a dánoknak igen bölcs gondolatai vannak a városfejlesztés alapvető eleméről, az utcáról. Sűrű forgalom esetén az utca egy „lelketlen” folyosó, mely a gépjárművek érdekeit szolgálja csupán. Koppenhága bölcsessége éppen abban mutatkozik meg, hogy jól ötvözi a városlakók érdekeit a gazdasági megfontolásokkal. A városlakók megtanulták az egymás iránti tolerancia fontosságát, nagyra értékelik a szabadidős- és üzleti tevékenységek összefonódását. A legújabb kihívást a kikötői területek integrálása jelenti, azaz a dán „utcaszemlélet” kiterjesztésével a folyóparti területek funkciójának újraértelmezése.

Koppenhága sokáig függött a belső kikötői negyedtől. Mint a legtöbb kikötő, évszázadokon keresztül árbocok, hordók, rakodómunkások nyüzsgő erdeje volt – élő, egzotikus, koszos és néha veszélyes. De a 20. század második felétől a helyzet megváltozott: az árut nagy, acélkonténerekbe rakták, ehhez pedig hatalmas daruk és még fejlettebb kikötő kellett. Minthogy a hajóipar számára a belváros közelsége elengedhetetlen, szinte minden kikötő fejlődése, így a koppenhágai is ugyanazon jegyeket hordozza magán: lepusztult dokkok, elhagyott raktárépületek, és hatalmas „kerítések”, melyek elválasztják a vizet a belvárostól. A 21. század kihívása pedig pont abban rejlik, hogy ezeket a vízparti „sérüléseket” begyógyítsuk.

Kétfrontos harc a megújításért

Koppenhága ezért két fronton indított harcot a régi, lepusztult kikötői negyed megújítására. Az egyik front a luxus-építészet kategóriájába tartozó Frøsiloen, azaz a korábbi silókból átalakított apartman-komplexum, mely a kikötő déli részében található. A két elhanyagolt siló újrahasznosítása évekig fejtörést okozott, ennek érdekében pályázatot írtak ki, melyet a holland MVDRV építészcsoport nyert meg. Fejükből egy meglepő ötlet pattant ki: kívülről öltöztetik fel az épületeket, a siló régi testére mintegy második bőrként húzzák rá a lakásokat, míg a silók belseje tulajdonképpen átriumként szolgál majd. A projektben a hollandok mellett a dán Jensen+Jørgensen+Wohlfeldt iroda is részt vett. Az épületek látványosan egyszerűek és összeköttetésük is kiváló, hiszen egy gyalogos és kerékpáros hídon eljuthatunk a Fisketorvet bevásárlóközpontig, mely a régi halpiac területén található. A silók régi falainak törékenysége vezetett ehhez a “belülről-kifelé” elgondoláshoz, hiszen például nagy nehézséget okozott, hogy – ablakok gyanánt – lyukakat vájjanak a falba anélkül, hogy az épületek strukturális integritását megbontanák. Éppen ezért alkalmaztak teljes üvegfelületeket az apartmanok kialakításához. Ezt az áramvonalasságot és átláthatóságot megőrizték a lakásokon belül is, alig használtak válaszfalakat, és hatalmas erkélyeket alakítottak ki.

A másik pillér maga a kultúra. Három középület (Királyi Könyvtár, Király Színház és Királyi Opera) mintegy mágnesként vonzza a tömegeket a vízparthoz, mindenkit maguk köré gyűjtve. A Black Diamond a Királyi Könyvtár (Det Kongelige Bibliotek) csillogó, kristályszerű épülete, mely szeptemberben ünnepelte 10. születésnapját. A terveket a helyi építésziroda, a Schmidt, Hammer & Lassen készítette. Az épület a könyvtár régi testéből bújik elő, lekúszik egészen a vízpartra, felülete pedig csodálatosan visszatükrözi a város csatornáinak rendszerét.

Egy kicsivel innen északra található az új Királyi Színház (Skuespilhuset), mely a koppenhágai Lundgaard & Tranberg tervei alapján 2008-ban készült el. Mivel szinte belecsusszan a vízbe, a helyiek azt mondják, megjelenése már azelőtt drámát okoz, mielőtt felgördülne a függöny. És igazuk is van, hiszen a színház eggyé olvad a környezetével, melyhez nemcsak fekvése, de a használt anyagok és színek is hozzájárulnak.

A színháztól egy rövid vízibusznyi távolságra van a Henning Larsen tervezte és 2005-ben átadott Királyi Opera (Operaen) épülete, mely nemcsak a világ legmodernebb, de legdrágább operaépületei közé is tartozik: a költségek mintegy 2,5 milliárd dán koronára rúgtak, s mindez magánforrásból valósult meg, hiszen az építkezést Dánia egyik leggazdagabb üzletembere, a hajózási mágnás Mærsk Mc-Kinney Møller finanszírozta. A végeredmény azonban nem mindenki tetszését nyerte el, egy tv-interjúban még maga a tervező is elhatárolódott az építménytől. De hogyan is történhetett ez? A baj nem a funkciókkal van, hanem a megjelenéssel. Ugyan a felhasznált anyagok között van német mészkő, szicíliai márvány, kínai gránit, juhar vagy éppen 24 karátos aranylevél, ez mégsem ellensúlyozza azt, hogy az emberek vegyes érzelmekkel fogadták a terveket és Mærsk hihetetlenül drága „one man show”-ját. Nem véletlenül, hiszen az épület közvetlenül a királyi család Amalienborg-kastélyával szemben található és ezen a tengelyen olyan klasszikus épületek és építmények alakítják a városképet, mint a Márványtemplom, a rokokó palota vagy V. Frigyes lovas szobra. Az ultramodern opera, mely a rossznyelvek szerint egy autó hűtőmaszkjára is hasonlít, egyértelműen Jean Nouvel luzerni kultúrközpontjára emlékeztet, de a homlokzat a könnyedség helyett inkább bezártságot kölcsönöz az épületnek. Aggodalmat kelt az Operaen megközelíthetősége is: minthogy nincs megálló az Operaennél, az eljutás az impozáns épülethez egyet jelent a belvároson való átvergődésen. A javasolt gyalogoshíd elősegíti az épület megközelíthetőségét, bár kérdés, ki fog ott sétálgatni a csípős skandináv szélben.  

A kultúra mellett a rekreációs szolgáltatások és funkciók is fontos elemei a fejlesztéseknek. A JDS és a KLAR közösen nyerte meg azt a pályázatot, melyet Koppenhága Önkormányzata írt ki a Kalvebod Brygge kikötői rész megújítására, mely egyébiránt az új koppenhágai városközpont, a „MetropolZone” része lesz. A helyiek nagyon örülnek, hiszen 2010-re az egész zónát rekreációs övezetté alakítják – melyet Hullámnak neveztek el (Bølgen) –, ahol sétálni, sportolni lehet majd és akár saját kajak-kikötőnk is lehet. A korábbi kritikákból tanulva az övezet és a projekt egyik lényeges eleme, hogy mindenki számára könnyen megközelíthető lesz, így a fejlesztések valóban egy lüktető és új belvárosi zónát hoznak létre, közvetlen vízkapcsolattal.

Amit pedig különösen megtanulhatunk a dánoktól, az az együttműködés a civilekkel, a folyamatos egyeztetés. Koppenhága városfejlesztési trendjeibe is csúsztak korábban hibák, de mondhatni, hogy mégis jó hasznát vették a tévedéseknek. A 90-es évek elején a város engedélyt adott a fejlesztőknek, hogy felépítsék az irodák és apartmanok ragyogó, de lehangoló falanxát a déli kikötőben, elzárván ezzel a kikötőt a szomszédos területektől. A döntést sokan főbenjáró bűnnek tekintették, de egyúttal konszenzus született abban, hogy a vízpart a közösségi szolgáltatásoké, parkoké, közösségi épületeké. A koppenhágaiak egy csapásra megértették, mi az, amiből nem kérnek, és hogy sokkal „intelligensebb” fejlesztésekben érdekeltek. Érdekérvényesítő szerepük egyúttal azt is jelenti, hogy valamennyi vízparti fejlesztés vita tárgya, mely mozgásba hozza az érintetteket.

A legutóbbi „csata” helyszíne a Bryghusgrunden, a Black Diamond északi részén most lebontott sörfőzde területe. A befektetések nyomán ezen a területen valósul meg a Realdania Alapítvány és a Dán Építészeti Centrum, Rem Koolhas tervezésében. Elméletileg nehéz lenne ígéretesebb projektet találni: Koolhas globális megbecsülésnek örvend, a Realdania pedig 100 millió dollárt költ évente olyan magasztos altruista célokra, mint pl. az életminőség növelése az épített környezeten keresztül. A projekt azonban egy Koppenhágában kardinálisnak számító kérdést érint: a vízpart privatizációját. Éppen erre rímelve, néhány kilométerre innen, a Bryghus-nál a Parfyme nevű művészcsoport egy ideiglenes kikötői laboratóriumot hozott létre alternatív ötletek bemutatására. Egy olyan roskadozó "anti-épületet" kreáltak, mely egy úszó múzeumhoz kapcsolódik és az alábbi szlogent viseli: alle kan bruge havnen, azaz a kikötő mindenkié. Ez tulajdonképpen Koppenhága új harci kiáltása is lehetne.

Szöveg: Tanai Csilla
Nyomtatásban megjelent az OCTOGON architecture&design 2009/9. számában.