A királyi művészeti akadémia épületében december 11-ig húszpercenként ágyúdörrenés hallatszik. Hatalmas festékpatronok színezik be az épület egyik belső szárnyát, miközben távolabb tükrök segtítségével láthatjuk magunkat egy egészen más formában, valamint absztrakt betonszobrokban gyönyörködhetünk. Az 55 éves Kapoor, mint jelenség ismét nagyot durran.
Fotó©Dobos Sándor
Anish Kapoor Bombayban született, de a 70-es évektől Londonban élt, itt tanult művészettörténetet a Hornsey College of Art, majd később a Chelsea School of Art and Design iskolákban. Mára már a Royal Akadémia tagját tisztelhetjük benne. Egész pályafutásában az egyszerű formák, az élesen és bátran hajlított tárgyak, a nagyon erős és intenzív, monokróm színek jellemezték szobrait, installációit. Az áttörést számára az 1990-es Velencei Biennálé jelentette, ahogy Nagy-Britannia képviselőjeként elnyerte a Premio Duemila díjat.
Munkásságáról úgy gondolkodik, az se nem tiszta építészet, se nem tiszta szobrászat. A chicagói Cloud Gate, valamint a New York-i Rockefeller Centerben található Sky Mirror a legismertebb köztéri alkotásai. A szobrokban előszeretettel alkalmaz lyukakat, láthatatlan tereket, misztikus rekeszeket, amelyek üzenete és jelentősége más és más lehet a szemlélődők számára. Gyakran játszik a kettőségekkel, úgy, mint ég és föld, anyag és szellem, sötétség és világosság, látható és nem látható, férfi és nő, test és elme. Leggyakrabban a tükrökkel játszik, így van ez ezúttal is a londoni Royal Art Academy egyik épületében, valamint a belső udvaron található Tall Tree And The Eye (Magas fa és a szem) nevet viselő szobor formájában is.
Fotó©Dobos Sándor
Fotó©Dobos Sándor
„Birtokolni akarom a környezetet, be akarom tölteni a teret, de ez a tér csak egy fogalom, a képzet tárgya, a gondolkodás egyik útja, amely új dolgokat és gondolatokat generál.”- nyilatkozta 2008-ban a Modern Painters magazinban.
Az Independent című lap szerint Kapoor londoni „bombái” egyszerre nevetségesek és ünnepélyesek, de jól illeszkednek eddigi munkáihoz, amelyek mindig is a szórakoztatás határmezsgyéjén egyensúlyoztak.
szöveg: Dobos Sándor
