Hirdetés

Modern irodahelyiségeket, valamint egy mesterséges tavakkal és őshonos növényfajokkal rendelkező parkosított udvart is létrehoznak.

A H2Offices a Váci úti irodafolyosó friss építésű irodaházainak egyik csomópontjában van, a Dózsa György út, Dráva utca és a Váci út kereszteződésében. A helyszín teljes átalakulása szimbolikus jelentőségű, nem az irodaház-funkció megjelenése miatt, hiszen korábban is egy irodaház állt itt. Az 1970-es évek jellegzetes házait bontották le (Volga szálló, a Fővárosi Vízművek székháza), búcsút mondva egy korszak architektúrájának és sajátos hangulatának, s helyet adva a 21. századi struktúráknak és városi térhasználatnak. Az elbontásnak csak az 1910-ben épült Elektromos Művek székháza állt ellen a környéken, amely klinkertéglás ornamentikájú homlokzatával őrzi még az előző századforduló Váci útjának hangulatát. 

Az irodakomplexum első szakaszának építése 2020-ban kezdődött. Az első fázisát 2022-ben adta át a Skanska, és a sikeres értékesítést követően olyan bérlők költöztek az épületbe, mint például az Albemarle, a Cofidis, a Collonade és az MBH Gondoskodás Egészségpénztár.

A második fázis építésével egy olyan beruházás veszi kezdetét, amelyet a már meglévő első épület szellemiségében fejlesztenek tovább: minden részletre kiterjedő, kiváló minőség, fenntartható megoldások, a legmodernebb technológiák használata, valamint a bérlői jóllét elősegítése.

A H2Offices egy nagy tömegközlekedési csomópont közvetlen közelében fekszik, mindössze öt percre Budapest városközpontjától. A koncepció középpontjában a természethez való kapcsolódás és a környezettudatosság áll. A dán Arrow Architects által tervezett fejlesztés a jövőbe mutató városi infrastruktúra, a fenntartható és innovatív megoldások, valamint a terület örökségéhez – a Fővárosi Vízművek egykori székházához – koncepcionálisan kapcsolódó, parkosított térkialakítás ötvözetét kínálja majd.

A második fázis elkészülésével egy időben, a belső terek mellett egy közel 3600 négyzetméteres közpark is létrejön a jelenlegi udvar bővítésével. A három olimpiai úszómedencének megfelelő területű kert hamarosan mindenki számára nyitva áll majd.

Emellett teljesen megújul az Angyalföldi út kapcsolódó része is. Az első fázis építésénél megkezdett víziközmű-fejlesztés befejezését követően új járdával, megnövelt zöldfelületekkel és új parkolóhelyekkel adja vissza az utcaszakaszt a Skanska a helyi közösségnek.

A második fázis kialakításánál fontos szempontot jelent a fenntartható irodaterek és a felelős energiafelhasználás biztosítása, valamint a bérlői jóllét támogatása. A Skanska az új épület kapcsán is több minősítés megszerzését tűzte ki célul: LEED Platinum, WELL Platinum és Access4you Gold, valamint a WiredScore és Smart Score minősítéseket. A H2Offices irodakomplexum második fázisa több mint 22 000 négyzetméter hasznos irodaterületet kínál, a nyolcemeletes épületet a tervek szerint 2027 első negyedévében adják át.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kilépés a komfortzónából (X)

Kilépés a komfortzónából (X)

Egy megvalósult projekt sikerességének nem csupán a színvonalas tervezői attitűd a kulcsa, hanem az a kivitelezői magatartás is, amely képes a terveket a valóságba átültetni – minél magasabb színvonalon.

Az Albemarle új irodatereiben a munkahelyen tartózkodás komfortosságát helyezték előtérbe

Az Albemarle új irodatereiben a munkahelyen tartózkodás komfortosságát helyezték előtérbe

A nemrég elkészült irodaterek egyfajta szociális katalizátorként is szolgálnak, segítik a dolgozók számára a könnyebb kapcsolódást a gördülékeny, közös munkában. Erről szóló írásunk a 195-ös, 2024/7-es lapszámunkból közöljük.

A munkahelyek kialakítása is hat a mentális egészségre (X)

A munkahelyek kialakítása is hat a mentális egészségre (X)

A munkahelyi környezet mentális egészségre gyakorolt hatása rendkívül fontos tényező. A Skanska átfogó jelentést készített a kelet-közép-európai régióban a munkahelyi neurodiverzitásról, rámutatva arra, hogy az irodák kialakításának milyen lényeges szerepe van a mentális egészség és a jóllét szempontjából.

Hirdetés