Hirdetés

Hosszabb lett a balatonfüredi partszakasz

A város strandot épít a most vásárolt nyolcezer négyzetméteres vízparti ingatlanton.

Balatonfüred önkormányzata megvásárolta az Esterházy strand melletti nyolcezer négyzetméteres vízparti ingatlant. Az eddig magántulajdonban lévő, korábban erdészeti üdülő területén a tervek szerint strandot alakítanak ki – közölte az önkormányzat honlapja.

A frissen vett partszakasz – Fotó: Balatonfüred.hu

„A város élt az elővásárlási jogával és 820 millió forintért megvásárolta a telket – írja a honlap. – Száz millió forintot saját forrásból, a fennmaradó 720 milliót pedig hosszú távú fejlesztési hitelből fizeti ki az önkormányzat. Az évi 1,2 százalékos, kedvező kamatozású hitel felvételét a kormány a napokban hagyta jóvá.”

Az üzlettel egy újabb jelentős partszakasz került az önkormányzat tulajdonába, a terv az, hogy ezeken a parti részeken bárki számára elérhető legyen a Balaton.

A most megvásárolt ingatlan melletti területen, uniós pályázati forrásból is parkosít a város. A Balatonfüredi Horgászegyesület tulajdonában álló 5100 négyzetméteres ingatlant, valamint az állami tulajdonban lévő, a Szívkórház vagyonkezelésében álló, Brázay strandként ismert mintegy 6100 négyzetméteres területet összenyitja az önkormányzat.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Balaton-felvidék jövőképe | TÁJTÉKA

A Balaton-felvidék jövőképe | TÁJTÉKA

A régió jó kezdeményezéseit, konfliktusait és lehetséges jövőképét vizsgálták.

OCTOGON hunters | A legszebb balatoni borcímkék

OCTOGON hunters | A legszebb balatoni borcímkék

Levadásztuk a legszebb balatoni borcímkéket!

Balaton off-season

Balaton off-season

Még az igazán nyüzsgő nyár beköszönte előtt – de amúgy bármikor máskor is – időzzünk el egy kicsit a szezonon kívüli Balatonon egy Instagram-oldalon keresztül.

Hirdetés